bezár
 

irodalom

2015. 06. 26.
Texas gyilkos földjén
Nic Pizzolatto: Galveston, Gabo Kiadó, Bp., 2014, 284 oldal, 2990 Ft
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nic Pizzolatto neve már azelőtt sem volt ismeretlen, hogy világhírűvé vált volna az HBO True Detective (A törvény nevében) című sorozata alkotójaként. Galveston című első és máig egyetlen regénye nem ér ugyan a széria nyomába, de annak főpróbájaként is tételezhető. És nagy tehetségről árulkodik, nem csoda, hogy moziadaptáció is készül belőle.

A főhős Roy Cady, egy texasi végrehajtó, aki egy nap megtudja, hogy halálos tüdőrákja van, és csak hónapjai vannak hátra. A következő meló alkalmával ráébred, hogy maffiavezér főnöke meg akarja öletni. Végül élve keveredik ki a leszámolásból, és közben megment egy fiatal prostituáltat, Roxy-t. Cady célpont, Roxy szemtanú, így menekülniük kell, ketten vágnak hát neki az országútnak a végrehajtó kocsijában.

A cselekmény innen fordulhatna akár a romantika, az erotika, a pornó, sőt egy véres bosszúsztori irányába is, Pizzolatto azonban szembemegy a várakozásainkkal, csak azért sem szexre vagy erőszakra építi a történetet. Műve megmarad hard boiled kriminek, mely műfaj elsősorban a kiégett, brutális főhős karakterében és a rögrealista stílusban jelenik meg. Ami a többi zsánert illeti, Pizzolatto legfeljebb a melodráma műfajával kacérkodik. A főhős igyekszik rendbe tenni a dolgait halála előtt, számot vet életével, felkeresi például egyik régi szerelmét. Roxy eközben újdonsült kísérőjével elutazik a húgáért is, Cady így a hátrányos helyzetű testvérpár patrónusává válik.

Látványosak a hasonlóságok a Galveston és a True Detective között, utóbbi akár az előbbi televízióra szabott továbbgondolásaként is értelmezhető, minden különbség dacára. Mindkét mű a Mélydél elvadult peremvidékéből nyeri atmoszféráját (a regényben még az Ike hurrikán is tiszteletét teszi), és rögrealistán, társadalomkritikusan mutatják be a helyi szociális problémákat, főként a lakosok nyomorára, a prostitúcióra és a drogfüggőségre fókuszálva. (Jelen cikkben a True Detective alatt csak az első évadot értem.) A főhős - Rust Cohle karakterét megelőlegezve - ezúttal is egy őszülő halántékú macsó, aki két végén égette a gyertyát. A különbség, hogy e regény alkalmával nem egy hétköznapibb személyiségű nyomozó a társa, hanem egy, majd két fiatal lány, a zsánerképletben tehát a rendőrsztori helyett krimi szerepel. Mindkét történet brutális, tragikus és naturalista, egy-két jelenet erejéig már-már horrorba hajlanak: ami a True Detective-ben okkult sorozatgyilkosság, az itt hard boiled erőszak, és Pizzolatto remekel a véres sérülések zsigerien hatásos, húsbavágó lefestésében.

A True Detective alkalmával egyben egzisztencialista horrort is alkotott, hisz sok gondolatot vett át a legnihilistább filozófusoktól (Nietzsche, Cioran), valamint Thomas Ligotti horroríró szintén bölcseleti témájú könyvéből, a pesszimizmusban ambiciózus The Conspiracy Against the Human Race-ből is. A Galveston szellemisége is ehhez hasonló. Cady teste húsbörtön: nem pusztán haldoklik, de néhányszor félholtra is verik. Hanyatlása nem csak önnön mortalitásával szembesíti, de más megvilágításba helyezi létét, múltját, és az ezek alapján kialakult személyiségét is. Kulcsfontosságú a jelenet, amiben felkeresi régi szerelmét, és rá kell ébrednie, hogy emlékeiben megszépítette e kapcsolatot, és egykori szeretője egészen másként élte meg viszonyukat. Az emlékeink, a percepciónk tehát nem feltétlenül fedik a valóságot. Pizzolatto a melodráma műfaj eme gyakori bonyodalmát (gyors halállal fenyegető betegség) használja az élet nagy kérdéseinek feltevésére. Ugyancsak a melodráma zsánerét alkalmazza az író, amikor flash forwardokat (a történetben való “előretekerést”) alkalmaz: ugyanúgy két idősíkon mesél egyetlen (itt címszereplő) helyszínről, mint a True Detective-ben, “ilyen volt, ilyen lett” stílben mutatva be az idő múlásának és az ezzel gyakran együtt járó tragédiáknak a romboló hatását. Az “előtte” és az “utána” megmutatása ráadásul thrilleri feszültséget és krimi-féle rejtélyt is teremt, hisz csak legvégül tudjuk meg, mi történt a kettő között, mi okozta a drámai változást.

1

A bonyodalom remekül illik a próza ágazatához. A számtalan véres összetűzést túlélt keményfiút megrázza, ahogy szembesül saját sebezhetőségével és hanyatlásával, aminek köszönhetően radikális életmódváltáson megy keresztül, meghasonlik önmagával, antihősből hérosszá, introvertáltból extrovertálttá válik, így aztán egyszerre azonosulunk vele és ismerjük meg személyiségét. A próza minden más művészetnél hatékonyabban képes bemutatni egy karakter belső színeváltozását, és ezt Pizzolatto ki is használja. A True Detective-et ismerő olvasó biztosan arra számít, hogy e regény is arról fog szólni, hogy a főhős egy kocsiban traktálja depresszív, demoralizáló konyhafilozófiával elképedt útitársát. Ellenkezőleg: e regényben nincs nyílt filozofálás, ami azzal is magyarázható, hogy egy író a próza ágazatában egyszerű leírással vagy narrációval is ki tudja fejteni gondolatait, nincs szüksége ehhez dialógusokra, alteregóra vagy szócsőre, mint a filmekben. Pizzolatto több iróniával viszonyul a tévésorozat formátumához, mint a prózához, hisz e regényének cselekménye tökéletesen realisztikus, míg a True Detective Rust Cohle-ját nehéz komolyan venni. A Matthew McConaughey által játszott karakter inkább a tévésorozatok forgatókönyvírásának egyik kritériumát teljesíti, mely szerint a markáns, individualizált, életszerűtlenül nagy volumenű (larger than life) főhős jót tesz a nézettségnek, legyen az Columbo, Kojak, Walker, a texasi kopó vagy Dr. House. Rustnak egyébként több lehetséges előképe is megtalálható e regényben, az egyik mellékkarakter például autodidakta bölcsész, “drogos volt és olvasott”.

 

A két mű közti különbségek azzal is magyarázhatóak, hogy a Galveston önmagában is hasonlít néhány klasszikus mozira, hű filmadaptációja tehát már a másolat másolata lenne. Pizzolatto a True Detective alkalmával is nagy műveltségről tett tanúbizonyságot az irodalom és a filozófia terén is (olyannyira, hogy plágiummal is vádolták), de e regénye legalább annyit köszönhet a filmeknek, mint Cormac McCarthy-nak, a “kemény krimi” nagyjainak vagy a könyvében általa is emlegetett A szépség és a szörnyetegnek. A cselekményről ugyanis eszünkbe juthat a Taxisofőr megváltástörténete, a Ponyvaregény és a Tiszta románc Tarantinótól, A sárga rohadék epizódja a Sin City-ből, vagy akár a Kínai negyed. Roxy egy femme fatale, Pizzolatto pedig film noir atmoszférát teremt árnyékos, elsötétített szobabelsőivel. Kevesebbet ironizál, de Pizzolatto ezúttal is ejt el posztmodern hivatkozásokat: felemlegeti John Wayne-t és a színész Warren Oates-t a Hozzátok el nekem Alfredo Garcia fejét! és a Kakasviador című filmekből.

A Galveston korántsem epikus nagyregény, Pizzolatto ponyvát formál magas művészetté, ahogy a True Detective alkalmával is tette. Akár e regényből is készülhetett volna tévésorozat, hisz fejezetei gyakran ugyanúgy cliffhangerrel zárulnak, mint egy széria epizódjai. Ugyanakkor a Galveston mégis jobban fog mutatni mozivásznon, mint ahogy tévéképernyőn festett volna, hisz - ellentétben a True Detective évtizedekig húzódó hajtóvadászatával - rövid, másfél óra alatt is könnyen elmesélhető történet, ami olykor még egy zárt szituációs kamaradrámának is beillik, hisz Cady és fogadott lánya(i) főleg egy kocsiban és egy motelszobában tengetik napjaikat. Nem csoda, hogy az HBO látott fantáziát Pizzolattóban, hisz prózája már első regényében markáns és kiforrott, az írói véna viszont egy film (legyen az mozi vagy sorozat) esetében leginkább a párbeszédekben tud megmutatkozni, ahogy az a True Detective alkalmával meg is történt. A Galvestonban viszont a hallgatások gyakran többet mondanak, e szöveg kevésbé dialógközpontú, a moziváltozat készítőinek tehát fel van adva a lecke.

nyomtat

Szerzők

-- Csiger Ádám --


További írások a rovatból

Vaktérkép
Beszélgetés Kazsimér Somával a Hosszú beszéd című performanszról
Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Interjú az idei Év Gyerekkönyve Díj egyik HUBBY különdíjasával, Pacskovszky Zsolttal
Neked már megvan a heti Praedád?
art&design

Háttérinterjú Deák Erikával, a Deák Erika Galéria alapítójával a hazai művészeti képzésről, a pályakezdők lehetőségeiről és arról, hogy mit jelent galeristának lenni
színház

Égnehéz a Kelet-Nyugati Alkotóműhely előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés