bezár
 

film

2015. 12. 21.
Rémségek könyve
Kárpáti György, Schreiber András: A horrorfilm
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tanulmánykötet jelent meg a horror műfajáról, kilenc magyar szerző tollából, George A. Romero előszavával. A műfaj iránt érdeklődők számára ideális kedvcsináló, és ha nem is az összes, de néhány benne szereplő tanulmány egyetemi kutatóknak és a zsáner avatott rajongóinak is mondhat újat. Extra tartalomnak ráadásul tartogat egy beszámolót Romero Karlovy Varyban tartott workshopjáról.  

A kötet bevezető funkciójú szövegekkel kezdődik. Schreiber András az első tanulmányban (A klasszikus horrorfilm társadalomtörténete dióhéjban) azt kíséri figyelemmel, hogyan reagált a horrorfilm a gyártó nemzet vagy a világpolitika társadalmi változásaira. Találó nyitás ez a pontos cikk, mivel rögtön kontextusba helyezi a műfajt, ráadásul a szerző kevéssé ismert filmeket is elemez. 

Sajnáltam, hogy pont a hatvanas évekkel ér véget, mert innentől vált csak igazán érdekessé és alulreprezentálttá a történelem és horror viszonya. A szerző által idézett Kracauer filmtörténete már-már túlhaladott közhelynek számít napjainkra, ahogy a hidegháború az amerikai filmkultúrára való hatása is magától értetődő. Adam Lowenstein Shocking Representation című könyve viszont például teljes egészében arról szól, hogy olyan traumák, mint a holokauszt vagy Hirosima és Nagaszaki, hogyan jelentek meg a későbbi horrorfilmekben.

A szerző-szerkesztő nyilvánvalóan azért vágta el itt a fonalat, hogy átadja a stafétabotot a következő cikkírónak, aki épp a hatvanas évektől folytatja a bevezető történeti áttekintést, immár nem elsősorban társadalomtörténeti szempontból (Huber Zoltán: Horror a hatvanas években). A hatvanas évek nagy aranykora volt a horrornak, mivel ekkorra datálható a modernizmus beköszöntése a műfajban. Ebben a fejezetben is vannak eredeti gondolatok, melyek kifejtésére viszont láthatóan nem jutott hely, épp mivel e fejezet is a bemelegítő filmtörténeti összefoglaló (illetve az előző cikk folytatása) szerepét tölti be.

Cannibal Holocaust

Ruggero Deodato: Cannibal Holocaust

A harmadik fejezet a horror szubzsánereiről szól (Orosdy Dániel: A horrorfilm alműfajai), ami viszont túlságosan ingoványos terepnek bizonyul e könyv keretei közt. Egy filmes egyetemi kutató ízekre szedne olyan kategóriákat, mint a művészhorror. De ha kevésbé akadémikus igénnyel közelítünk a cikkhez, úgy már nincs vele gond. Például azt hittem, csak én jöttem rá, hogy a mondo (ami az exploitation és a dokumentumfilm ötvözete) műfaj milyen nagy szerepet játszott a kannibálfilm és a found footage horror kialakulásában.

Sőt, szerintem a mondo hatása a kannibálfilmre még így is alulreprezentált: a Cannibal Holocaust rendezője, Ruggero Deodato bevallottan rajongója a mondo filmeket megteremtő Jacopetti-Prosperi duónak, és főműve cselekménye kísértetiesen emlékeztet a páros egy valós botrányára (azzal vádolták őket, hogy az Africa Addio forgatásán ők rendeztek meg gyilkosságokat, azaz snuff filmet készítettek, és ezt teszik a Deodato-horror főhősei is). A Cannibal Holocaust már-már meta-exploitation, ami tényleges exploitation-filmesek (Jacopettiék) botrányát zsákmányolja ki.

Ha már exploitation: ezt a kategóriát több szerző is említi a kötetben, így szívesen olvastam volna egy exploitation és horror viszonyát taglaló cikket is, mivel e két zsáner összefonódása alighanem nagyban hozzájárult a horrorműfaj evolúciójához. Az is felróható szerkesztési-koncepcióbeli gyengeségként, hogy míg a klasszikus és a modern horrorról sokat olvasni, alig szerepel valami a könyvben a posztmodern horrorról. Számomra a posztmodern horror a néhol tündérmesei Halloweenban ütötte fel a fejét, és aztán vígjátékkal (Evil Dead, Szörnyecskék, Hullajó) és fantasyval (Hellraiser) feldúsulva jutott el a meta-horror netovábbjáig, a Sikolyig. Sőt, az európai művészfilm ihlette modern horror szerzői tendenciái sincsenek igazán felderítve a kötetben, bár ez nem csak egy fejezetet, de egy újab kötetet is megért volna.

Szörnyszülöttek

Tod Browning: Szörnyszülöttek

A következő fejezet szintén történeti áttekintést nyújt, viszont egy, a korábbiaknál talán hazánkban alulreprezentáltabb szempontból (Dargay Marcell: A horrorfilm zenéjének rövid története). Dargay zeneszerzőként saját tudománya szemszögéből vizsgálja a műfajt, így a legavatottabb honi horrorajongónak is képes újat mondani, hangsúlyozza például az opera inspirációját az olasz horrorra (szerintem annak is nagyobb volt a hatása a például Argentóra, mint gondolnánk). Ebből a fejezetből is szívesen olvastam volna sokkal többet is, az egyetlen hibája, hogy rövid. És hiányoltam a Hellraiser briliáns filmzenéjét a jelentős score-ok sorából.

Kárpáti György ugyancsak történeti áttekintésre szánja el magát, ő a franchise-ok fejlődését veszi górcső alá (Franchise-ok a horrorfilmben). Ez a könyv leghosszabb fejezete, de a sok triviális adat és beszúrt kritikai megjegyzés mellett kevés benne a tézis és a konklúzió a franchise-ok evolúciójáról (vagy eleve nemigen volt ilyen potenciál a témában, és nem is lehet erről sokkal többet mondani, mint ami a Sikoly-filmekben elhangzik). Ráadásul a kritikai megjegyzések sem lesznek minden horrorfan ínyére, Kárpáti például se a Hellraiserről, se Eli Rothról, se a legújabb horror-trendekről nincs különösebben jó véleménnyel.

Farkas Viktor a horror műfajkeveredéseit vizsgálja egy-egy példa bemutatásán keresztül (Fikciós műfajkeveredés a horrorfilmben). Ezzel a fejezettel az egyetlen probléma, hogy a szerző egy-egy film kapcsán von le túlontúl merész következtetéseket. Például amellett érvel, hogy horror és melodráma nem igazán ötvözhető sikeresen a Szörnyszülöttek miatt. Ez már önmagában is vitatható, mivel Tod Browning filmje bukott ugyan annak idején, de ma már mesterműnek tartják. Szerintem nem elhibázott műfajkevercsként bukott meg, hanem korát évtizedekkel megelőző remekműként, mint a Kamerales. De ha el is fogadjuk ezt a gondolatmenetet, horror és melodráma szerintem akkor is inkább jól kiegészíti, semmint taszítja egymást, például a Cronenberg-féle A légy szerintem értelmezhető egy halálos betegséggel küzdő hős horror-melodrámájaként is.

A horrorfilm

Varga Zoltán munkája (Betekintés a horror és az animációs film összefüggéseibe) miatt már önmagában megérte kiadni ezt a könyvet: ez egy vérbeli akadémiai tanulmány pontos hivatkozásokkal az animáció egyik (ha nem a) legnagyobb honi szaktekintélyétől. Keveset markol, de sokat fog. Ez a fejezet a kötet legjobbja, és csak egy hajszállal marad el tőle Varró Attila esszéje (A “női horror” értelmezési lehetőségei). A kiadvány második legjobb szövege jóval nagyobb merítésű és olvasmányosabb stílusú, mint Varga cikke, így viszont (törvényszerűen) nem olyan részletgazdag.

Szintén remek Schreiber második szövege, aki a teológia szempontjából tekint a horror műfajára (Keresztény koncepció a horrorfilmben). Kis merítésű, interdiszciplináris cikk, ami a szokatlan megközelítés és a meggyőző konklúziók okán akár egy Király Jenő-könyv egyik fejezetének is elmenne. A Gibson-féle Passiót elemző részt viszont olvastam volna tovább is, mivel annak a filmnek talán megvannak a maga gyökerei például a keresztény festészetben (pl. stációsorozat).

A záró fejezet – ha nem számítjuk a Romero-workshop beszámolóját – Kovács Gellért munkája (Horrorsorozatok a tévében), ami közelebb áll a kötet első felében sorjázó történeti áttekintésekhez, mint a második félidőt uraló tanulmányokhoz. Olvasmányos stílusú szöveg, ami a kritikai megjegyzések okán ajánlóként is működik, és van benne néhány találó kijelentés egyes sorozatok hasonlóságairól, noha itt is kevesebb a tézis és a konklúzió annál, mint amit a téma elbírna. Ez a cikk jobban mutatott volna a Varga-szöveg előtt, de hogy mégis leghátra került, az a tévé médiumának alábecsült voltát, azaz a téma hiánypótló jellegét bizonyítja.

Összességében értékes és figyelemreméltó, sőt gondolatébresztő darabbal gazdagodott a honi filmes szakirodalom, még ha egyetemi tankönyvként bajosan is használható a kötet (többek közt mert hivatkozások helyett több cikk alkalmával is felhasznált irodalommal kell beérnünk, tehát nehéz megkülönböztetni a saját gondolatokat a más szerzőktől átvett megállapításoktól).

Vannak persze egyéb apró hibái is a kiadványnak, de azokért inkább a honi filmes könyvpiac áldatlan helyzete okolható. Remélem, franchise lesz a Filmanatómia sorozatból is, a kötet szerzőiben biztosan van még egy-egy tanulmány a témában. Ebben a könyvben letudták az alapozást, jöhet sequel, ami jobb az eredetinél.

 

A horrorfilm

Válogatott tanulmányok

Kárpáti György – Schreiber András (szerk.)

A Filmanatómia sorozat második kötete a horror műfajt járja körbe. Válogatott tanulmányok mutatják be a horror műfajtörténetét, alműfajait, beszélnek a legismertebb monstrumokról, és a franchise-rendszerről, ismertetik a horror vallással, és zenével való kapcsolatát. Rajongók és laikusok számára egyaránt emlékezetes olvasmány, a világhírű rendező, George A. Romero ajánlásával és előszavával.

KMH Print, Budapest, 2015

360 oldal 

ISBN: 9789631237863

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Csiger Ádám --


További írások a rovatból

Nagy Zoltán: Szép csendben
Bodzsár Márk: Drakulics elvtárs
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

Más művészeti ágakról

irodalom

A mindenség ernyőjére kivetítve A mindenség ernyőjére kivetítve
A Kortárs folyóirat, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Veres Pálné Gimnázium közös Ottlik-regénykonferenciája
Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb, Magvető, 2019.
irodalom

Egy ember, egy színész és a nyolcadik kerület Egy ember, egy színész és a nyolcadik kerület
Pál Dániel Levente: Egy ember nyolcadik kerülete, Athenaeum Kiadó, 2019


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés