bezár
 

zene

2015. 12. 30.
A Quimbyvel az Akváriumban
Quimby-koncert az Akváriumban, 2015. 12. 19.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Quimbyvel az Akváriumban A Quimby zenekart Magyarországon kevés embernek kell bemutatni. Ha az unalomig újra és újra feldolgozott Most múlik pontosan című dal kapcsán nem, hát a Telekom reklámból ismerhet rájuk a magyar alternatív könnyűzenében járatlan ember. Azt, hogy miért tartják őket sokan az ország első számú koncertzenekarának, már sokszor megtapasztaltam. És ez az élmény most sem maradt el: a lassan 25 éves banda valósággal felrobbantotta az Akvárium színpadát, méltóképpen búcsúztatva el az idei évadot. 

Az együttes generációkon átívelő rajongótábora legalább olyan eksztázisban van, mint a zenekarok tagjai (jobb pillanataikban): a tőlem balra álló apuka nyakából majdnem leugrik a kislány, úgy csápol, miközben mögöttem egy nyugdíjas pár táncra perdül a Fekete Lamoure jazz-felvezetésén… Kiss Tibor középen tartja a frontot. Karcol a gitárja, akárcsak a hangja. Amikor nem énekel, sorjázza a szólókat, néhány számban azonban megválik a gitártól és ukulelét vagy „ordibátort” (a megafon népi neve) ragad. Ez a multi-instrumentalizmus egyébként a többiekre is jellemző.

A legnagyobb varázsló talán Varga Livius, aki az ütős-perkás szekcióért felelős, amellett, hogy jó pár emblematikus számot ő énekel. Ők ketten azok, akik bármelyik pillanatban fel képesek kavarni a már eleve zavaros vizet. Amint Tibi egy lírai számmal kicsit elcsitítja a kedélyeket, előugrik a bűvészkalapból Livius, és egy hajdani dobos elévülhetetlen energiájával borzolja fel újra őket. Hangjából és mozgásából elemi erő árad, nem csak énekel, ördögi kacajok után kéjes nyögést hallat, ha éppen úgy illik. De még ezt is lehet tetézni! A közönség már készül az ugrálásra, amikor Kárpáti „Dódi” József lemászik a trombitás emelvényéről és odaáll a mikrofonhoz. Beindul a deres homlokú és mutatványosnak is beillő, Tom Waits-képű rajztanár: tombol, félrelöki az állványt, ugrál, ordít. Majd mintha mi sem történt volna, hátramegy, és újfent előhúzza mesebeli, rekedtes trombitáját.

Két és fél dudás tehát simán megfér egy csárdában, de mások is megférnek mellettük, hogy húzzák a talpalávalót. A billentyűs Balanyi Szilárd ki sem látszik széles mosolya és a három szintetizátor mögül. Két szám között Tibivel „antibluest” improvizálnak, de a bejáratottságuk ellenére még mindig hatásos szólamok is működnek, a hamisítatlan Quimby-hangzás ugyanis a majd két és fél évtized után sem veszített egyediségéből – bár a korai koncertek káoszközeli, mégis bensőséges atmoszféráját mintha egyre nehezebben lehetne visszavarázsolni.

A másik állandóan vigyorgó tag Mikuli „Fefe” Ferenc basszusgitárjával és sajátos mozgásával biztosítja az alapot. Tibi minden koncert végén úgy mutatja be, hogy „a világ legjobb embere”. Ez amúgy nem állhat távol az igazságtól. Amíg a zenekar megőrül a színpadon, addig ő fülig érő szájjal, fejét ingatva, nyugalmasan csak penget tovább. Az őrületet persze ki más fokozná, ha nem a legharsányabb hangszer büszke gazdája, Gerdesits „Faszi” Ferenc. Eszeveszett tempóban püföli a bőröket és a cineket, iróniától sem mentes ámokfutása a már említett Fekete Lamoure végi dobszólóban kulminál.

A közönség minden gesztusért, kiszólásért, zenei összekacsintásért hálás, ami nagyon fontos egy olyan hiteles összetételű csapatnál, mint a Quimby, amelynek nem kellett kilóra megvenni egyre gyarapodó közönségét. Hiszen mindvégig az a közvetlenség volt megkapó a Dunaújvárosból induló, kezdetben angol nyelvű, kuplé- és sanzonszerű szerzeményeket előadó kocsmazenekarnál, ami a mai napig jellemzi a körülöttük kialakuló hangulatot és azt az egyre masszaszerűbb (összeolvadó horizontú?) tömeget, ami kíváncsi rájuk. De kiket és hogyan szólítanak meg Kiss Tibi korántsem instant szövegei, és miként másznak be a fülekbe a slágergyanúsnak nem igazán nevezhető Quimby-nóták? Talán érdemes lenne ezeket a csatornákat felkutatni a dunaújvárosi kocsmáktól kezdve egészen a Telekom-reklámig…

Mindenesetre a Quimby töretlen sikere legfőképpen abban keresendő, hogy a sokrétű zenei ízlésű tagság mindig képes a megújulásra. Ezen túl érezni, hogy a zenekar amolyan közös gyerek, amiről szívvel-lélekkel gondoskodni kell. A koncert végén elhangzik egy kijelentés: újévtől eltűnik a zenekar, és csak májusban láthatjuk őket újra. Tibi sejtelmesen hozzáteszi, hogy nem pihenni mennek. Talán új lemez készül? Vagy csak a két és fél dudát kell telefújtatni újra? 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Major Szabolcs --


További írások a rovatból

Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról

Más művészeti ágakról

Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
irodalom

A tudatosság határai A tudatosság határai
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 3. nap
A PesText fesztivál programjai a PIM-ben
gyerek

Az online világ csapdái Az online világ csapdái
Érzékenyítőkampány és oktatási segédanyag a FOMO - Megosztod, és uralkodsz című film kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés