bezár
 

zene

2008. 01. 22.
Extrém előszilveszter baskírokkal
Paediatrician, Total Rekall, Teurgia, Baskíria, Almost Saint és Bornholm az Avalon Clubban. 2007 december 29.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Extrém előszilveszter baskírokkal Nagyszabású évzáró black metál koncert ígéretes fellépő-listával, egy csomó ismerőssel, egy új, szinte felavatatlan klubban: nem kellett több a 2007-es év végi eufóriához. A kiírás szerint a Baskíria (és az Almost Saint) lemezbemutatójaként megszervezett bulin az i-re a pontot a Bornholm tette volna fel…
Még sosem voltam az Avalon klubban (ahogy elbeszélgettem a megjelent ismerősökkel, voltunk ezzel így egypáran), ezért is volt kissé nehéz megtalálnom (külvárosi környék, rossz esti közlekedéssel). Szerencsére fél 9-kor sikerült beesnem az ajtón, de ekkor már javában ment a 20:00-ra kiírt Paediatrician koncert. Meg is lepődtem a pontosságon, mert a Yukban és a többi színalatti szórakozóhelyen relatíve lazán kezelik a kezdést.

Ami azonnal mellbevágott, az a klub külcsíne volt: égőpirosra, narancs- és citromsárgára, halványbarnára meg hasonló szembarát színekre lekent falak, tágas termek, hatalmas belmagasság, kupola, 1,5-2 m magas színpad, gigantikus pult, óriási backstage… ilyen előkelő helyen keményvonalas koncert azt hiszem még sohasem volt.

Szájtátva figyeltem a falakról lelógó plazma TV-ket, melyek élő-egyenesben mutatták az egybenyitott koncertterem tetején cikázó kamerák által ”ellesett” aktuális fellépőket. Annak ellenére, hogy már-már taszítóan puccos, drága hely, nagyon örültem a klub profi hang- és fénytechnikájának. Ilyen jó minőségben még sosem hallottam koncertzenét, az ide-oda cikázó fénysávok pedig nagyon hangulatossá tették a fellépéseket. A sok pozitívum ellenére én mégis hiányoltam a régi koncerthelyek sötét atmoszféráját – sebaj, most legalább minőségben koncertezünk.

Paediatrician

Miután kicsodálkoztam magam, benéztem a nagyterembe a Paediatrician fellépésének második felére: nekem bejött a banda zenéje. Persze lehet, hogy hozzátett ehhez az is, hogy csak 15-20 perc erejéig álltam a koncertezők közé (a Paediatrician-féle goregrind ’darabolós’ zenék egy idő után végtelenül unalmasak tudnak lenni). Ha az ember fog egy gitárt, beülteti egyik haverját a dobok mögé, egy másiknak a kezébe basszusgitárt ad, maga pedig hangszerével együtt a mikrofon mögé áll, mindennemű zenei tudás nélkül is simán tud gore-zenét csinálni. A lényeg az, hogy minél gyorsabban kell csapkodni a dobokat (különféle helyeken, lehetőleg), tépni a gitár húrjait (teljes erőből, természetesen), és nem mellékesen engedni kell, hogy a torokból a hang csak úgy, mindennemű giccs és flanc nélkül, artikulálatlanul törjön elő – mondjuk közvetlenül a mikrofonba, 2 cm-ről.

Paediatrician

Miután betegre röhögtem magam a társadalom fenekét rugdaló, minden magát „normálisnak” nevező embert megbotránkoztató kompromisszummentes goregrind káoszon, váratlanul véget ért a koncert. Elég vegyes az ilyen röfögős-böfögős zenék megítélése, még extrémzenei körökben is: volt, aki szemmel láthatóan élvezte a koncertet, de ezzel egy időben többen viszolyogva elvonultak. Én – őszintén szólva – nem tartozom egyik táborba sem. Ahogyan a zajzenék extrém hajtását, a power noise-t, úgy a metál zenék extrém hajtását, a gore metált/grindot is meghallgatom – ha arról van szó. Az ilyen bandáknak több köze van a vadállatkodó exhibicionizmushoz, vagy a tömegmegbotránkoztatás primitívebb vállfajához, mint a zenéhez: szóval nem ennek a függvényében kell megítélni őket. Reszelt, agylezúzott, jól van ez így.

Paediatrician

A következő átszerelés közben szemügyre vehettem a megjelenő közönséget: érdekes módon a megszokott black metálos gárda mellett egy csapat csipkegót hölgyemény, néhány keményvonalas HC fan, egy kevés extrém/nu/speed (egyszóval puhánymetálos) fiatal, jónéhány idősebb deathes és egy sor teljesen ismeretlen random fekete ruhás ember is téblábolt köztük. Az üresjárat alatt két huszonéves Cradle of Filth fan közjátékának figyelemmel kísérésével próbáltam elütni az időt, amit a koncertek között/alatt mutattak be a színpad előtt, annak rendje és módja szerint: részegen. Próbáltak moshpitelni, próbálták lerángatni egymás ruháit, de a legszebb mégis az volt, amikor elkezdték módszeresen leönteni egymást a helyi italválaszték teljes palettájával. A keményvonalas, hosszú hajú prolik gúvadt szemmel lesték produkciójukat, hangtalanul mozgó szájukról a következő volt leolvasható: „Adnák nekem azt a drága sört inkább”. Felejthetetlen. Ennek ellenére gyorsan eluntam magam: már nagyon vártam a Baskíria fellépését. A klub kiírása szerint még két bandát kell végigszenvednem addig… még jó, hogy alig volt ülőhely.

Total Rekall

A [a]http://www.totalrekall.hu/[text]Total Rekall[/a] pont akkor fejezte be a hangolást, amikor a várakozás már tényleg idegesítővé vált: azt hiszem, már másodszor (harmadszor?) mosolyogtat meg a banda line-upja. Először a banda basszusgitárosának, Németh Ádámnak elképesztő testi méretei váltottak ki megdöbbenést a közönségből, másodsorban pedig a bandatagok laza kiállása. Itt van a koncerten egy nagycsomó komoly, befeszítős, pózolós banda, és valahogy közéjük keveredik egy olyan együttes, amelynek a tagjai kinyúlott, viseltes pólókban, mindenféle „ántrú” (mert ugye az igazi fémzene fanatikus true, mindenekelőtt true fekete) szerelésben állnak ki, mint egy csapat korosodó kamionsofőr, akik csak úgy beugrottak másodhegedűsnek a buliba. Nekem személy szerint tetszett ez a fajta nemtörődömség, ez a komolytalanság.

Total Rekall

A Total Rekall ’B’-kategóriás bandaként sem rossz egyébként, a gitár megfelelően technikás, az ének a maga száraz, death metálos stílusában elviselhető, a dobok és a basszusgitár pedig dob annyit rajta, hogy a zene élvezhető legyen. Mindez azonban eltörpül a színpadi produkció már-már nevetségesen szétesett, igazi balekokhoz illő kivitelezése mellett. Emlékezetes volt a basszusgitáros live-actjének profizmusa: a fejet ide-oda dobáló pocakos zenész simán elmehetne performansz-mesternek is, úgy játszotta a showmant a gagyibbnál gagyibb ide-oda billegéssel és a ’már jó, annyira béna’ besorolást nyert hasrázással. Mindezt megkoronázandó, az est showmestere vigyorgott, mint a vadalma, elképesztően feldobva ezzel a produkciót.

Total Rekall

Elrötyögtem még vagy huszadmagammal egy csomót ezen, amikor mintegy villámcsapásként hirtelen felhangzott a Dying Fetus egyik örökzöldje, a Kill Your Mother, Rape Your Dog, a Baskíria Rajna Péterének (népszerűbb nevén Patkány) előadásában. A kompromisszummentes death metál egyik legszebb száma a Total Rekall előadásában is ütős volt, hatalmasat bulizott rá a közönség. Összességében nagyon tetszett a koncert, tényleg érdemes volt megnézni – nem utolsó sorban teljesen elfeledtette velem a Baskíria fellépéséig hátralévő órákat.

Teurgia

10 óra magasságában újabb átszerelés, újabb félórás unalmas üresjárat, majd a [a]http://teurgia.atw.hu/[text]Teurgiá[/a]t köszönthettük a színpadon. Minő véletlen, pont a 29.-ei hét előtt nem sokkal, a Vörös Yuk pogány black estjén már volt szerencsém hozzájuk, és most sem kellett csalódnom bennük: laza, melodikus pagan black metál vérpezsdítő szólókkal, helyenként grindos dobokkal, viszont lapos énekkel. Zeneileg most értékelhetőbb volt a produkció, tekintve, hogy az Avalon minden tekintetben jobban felszerelt, mint a Vörös Yuk.

Teurgia

Nekem ekkorra azonban már elég nyomottá vált a hangulatom a hosszas hangolások és a folyamatos ácsorgás miatt, szóval nem igazán élveztem a koncertet. Ettől függetlenül a Teurgia hozta a tőle várhatót, mint átlagosnál jobb, ’B’-kategóriás banda abszolút jók voltak.

Baskíria

Pattanásig feszült idegekkel vártuk a [a]http://www.baskiria.hu/index.html[text]Baskíria[/a] fellépését: a legtöbben – én is – az Onogur címen kiadott új lemez (egyébként a banda első nagylemeze) bemutatója miatt jöttünk el. Puritánul fogalmazva: az új album szimplán unalmas lett. Mindezt azzal együtt mondom, hogy a lemezjátszómban még nem fordult meg egyszer sem, kizárólag a koncerten hallottak alapján tudom értékelni a korongot.

Ugyan a 99’-ben alakult együttes régebbi demói is hagynak maguk után némi kívánnivalót, ám azok legalább többé-kevésbé rendben voltak: a dobok határozott kalapálása alatt cincogó gitárok és az ének üvöltős-károgós régimódi zúzdája a maga módján tényleg bejött, tetszett a zene nyers, egynemű érzéseket kiváltó hangzása. Az ezredforduló utáni kislemezeket már kevésszer hallgatom otthon, ezért is örültem a korábbi Baskíria számoknak: néhány régi sláger is helyet kapott a felhozatalban, így az Ezredik Év, a Megtorlás Kezdete, a Kárhozat Holdja, vagy a Lángoló Királyság, de összességében a banda szerintem csúnyán alulmúlta önmagát.

Baskíria

A régebbi, a maguk primitív módján összeszedett, hangulatosan összepakolt számok szétesettek voltak, a dobos össze-vissza csapkodott, és a többi hangszerből alig lehetett valamit is hallani. A gitárosok mintha csak a véresszájú ősmagyar hangulat még kaotikusabb fokozására lettek volna ott, teljesen feleslegesen ácsorogtak a színpad két végén. Mókás volt látni azt, hogy míg a színpad egyik végében a gitáros keményen, befeszítve, hatalmas koncentrációval próbálja menteni a menthetőt, a másik oldalon álló basszeros félszeg vigyorgással mutatja a színpad 90%-án uralkodó káosz felett állását.

Baskíria

A vadalma-vigyor valahogy itt is szimpatikus volt számomra… szimpatikusabb, mint az énekes állig szegecselt ’metálpulcsis’ külcsíne. Persze ő is tette a dolgát, elkrákogta, ami a szövegkönyvben áll: a probléma csak az volt a vokállal, hogy se eleje, se vége módon próbálta túlharsogni a színpadi káoszt. Amikor hirtelen vége lett egy résznek, jött az újabb, ugyanolyan dob-gitár-ének-gitár-dob-ének-dob-dob massza.

Baskíria

Egyetlen igazán tetszetős része volt a fellépésnek, az pedig a dobszett mögött ülő Maracskó András sokperces szólója volt, amivel a banda bevezetőként indított. Kár, hogy a felfokozott hangulatban várakozó közönség ilyen lapos lemezbemutatót kellett, hogy végighallgasson, hiszen tényleg jól indult a koncert. (Persze tudva levő, hogy a banda súlyos tagproblémákkal küszködik már egy ideje, ennek függvényében pedig érthető az összeszokottság hiánya.) Érezhető volt a csapat törekvése egy új, egyedi, profi lemez létrehozására, de valahogy mégsem sikerült meggyőzniük arról, hogy érdemes lesz végighallgatnom az Onogurt. (Talán a későbbiekben írok róla lemezkritikát, hátha megváltozik a véleményem.)

Baskíria

Némiképp csalódottan – és ekkor már hulla fáradtan – hajnali fél 2-kor álltam ismét a színpad alá, hogy végighallgassam az [a]http://www.almostsaint.hu[text]Almost Saint[/a] produkcióját. Őszintén szólva semmi kedvem nem volt már ehhez, körülbelül harmadszor látom a bandát fellépni, és az eddigi alkalmak egyikével sem tudtak megfogni – kritikusként mégsem hagyhattam ki a koncertet. A [a]http://www.bornholm.hu/[text]Bornholm[/a] fellépése pedig olyan távolinak tűnt, hogy már ekkor lemondtam arról, hogy kivárjam őket.

Almost Saint

Ahogy eddig sem, úgy most sem jött be az Almost Saint melodikus metál zenéje, különösen a szintetizátor tüncögése a háttérben. A banda a maga kategóriáján belül sikeresnek mondható (a hazai színen talán csak a Christian Epidemic übereli), de én csak nagyon szubjektíven, raw/suicide black metálosként tudom megítélni a zenéjüket: a gitárok lehetnének sokkal technikásabbak, a hangzás lehetne jóval progresszívebb, a szintetizátor trillázása lehetne választékosabb, az ének pedig vagy még ennél is monotonabb – mint epic metáléknál –, vagy sokkal diverzebb, mint avant-garde metáléknál.

Almost Saint

Az Almost Saint így sem rossz atmoszférikus metálnak – a hangulatteremtés már egész jól megy nekik –, de ebben a műfajban illik villantani a zene összetettségével is. Biztosan sokan voltak, akiknek tetszett a produkció – de én, mint mezei suicide black metál/black ambient fan, nem az Almost Saint miatt mennék el egy koncertre. Az új és a régi anyag ugyanolyannak hatott, nem igazán tudtam megkülönböztetni, hogy melyik szám melyik lemezről való. Őszintén szólva már csak a fellépés végét vártam, hogy végre hazamehessek.

Almost Saint

Összességében semleges élmény, ezen is túl vagyunk. Kár, hogy csak ennyire futotta a Baskíriától, az emlékezetes 2007 eleji (márciusi talán?) fellépés után én többet vártam volna. Ennek ellenére bátran javaslom mindenkinek a banda [a]http://www.baskiria.hu/index.html[text]honlap[/a]jának átnézését, a régi zeneanyag nagyon bejövős.

A képek a [a]http://www.rockerek.hu/e107_plugins/gallery/index.php?twg_album=Koncertek%2F2007.12.29.Avalon_Black.Metal.Eloszilveszter&twg_offset=0[text]Rockerek.hu képtár[/a]ából származnak, és Szapy készítette őket.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Sárosi Ádám --


További írások a rovatból

A prae.hu művészeti portál körkérdése zeneszerzőkhöz: Dinyés Dániel válaszol
A Prae körkérdése zeneszerzőkhőz: Derecskei András válaszol
Balogh Máté két ősbemutatója
Háttérinterjú Szálka Zsuzsannával kortárs zenéről, ismeretterjesztésről, művész és közönség kapcsolatáról

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Balla Gergellyel a Platon Karataev dalszövegeiről
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A komolyzenében Magyarország világhatalom A komolyzenében Magyarország világhatalom
Interjú Palojtay János zongoraművésszel a zenei pálya buktatóiról, dilemmáiról, örömeiről
film

Óda a merengő ifjúsághoz Óda a merengő ifjúsághoz
Joachim Trier: A világ legrosszabb embere
irodalom

Drámák tollal, vitriollal Drámák tollal, vitriollal
Márton László: Bátor Csikó, Kalligram Kiadó, Budapest, 2021.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés