bezár
 

zene

2016. 02. 01.
Hobbizene és rocksztárság
Crescendo és Keddek a Kuplungban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ha az ember elkezd koncertre járni, hozzászokik a csúszásokhoz. Egy idő után be is kalkulálja őket, és képes akár másfél órát késni – a zenekarok ilyenkor persze (majdnem) pontosan kezdenek. Ez az este kivételesen szerencsésen alakul késésileg: sikerül összehangolnunk saját pontatlanságunkat a fellépőkével, méghozzá összebeszélés nélkül. A Kuplung viszont a csütörtök esti időpontnak megfelelően, vagy annak ellenére (a budapesti klubok életében a csütörtök már majdnem péntek) szinte kong az ürességtől.

A Keddek ötös fogata persze más napokon sem mozgatna meg jelentősebb tömegeket, legfeljebb másik néven, más zenével és más dalszövegekkel. A saját és egyben sajátos stílus-meghatározás szerint hero-ironikus hard piano-popot játszó banda hosszú hajú, csíkos pulóveres frontembere, Balla István úgy fest, mint egy kilencvenes évekből itt felejtett dühös gimnazista, aki a nyolcvanas évek szintipopjáról sem megfeledkezve rockzenekart alapított az osztálytársaival. Ebből persze még valami izgalmas is kisülhetne, de nem sül, a közönség nem mozdul meg.

Ha van is irónia ezekben a dalokban, márpedig állítólag van, nehéz felfedezni. Mert hiába teszünk fel magunknak gyakran olyan kérdéseket, mint a Kíváncsi vagy a Piccadilly című dalok, vagyis hogy honnan jöttünk, kik vagyunk és miért nem egy másik ember helyére születtünk, az már ritkábban jut eszünkbe, hogy miért nem lett belőlünk koreai szájsebész vagy belorusz látszerész. Ráadásul a nyomorék törpenő valódi nagymenő rímpárt hallva már annak sem tudunk felhőtlenül örülni, hogy két távoli város, Koppenhága és Nyíregyháza neve rímel egymásra, és még a szótagszám is rendben van...

Amikor viszont a Crescendo veszi át a terepet, a terem hátsó szektoraiban üldögélők, a keverőpult magasságában álldogálók és a sörcsapnál várakozók is a színpad elé merészkednek. Már azelőtt, hogy az első szám elkezdődne. Ők a fő attrakció, pedig az előzenekarhoz hasonlóan szintén nem döntötték el, mennyire akarnak komolyak vagy viccesek lenni. Mert hogy tudnak viccesek lenni, az már az elő pillanattól látszik. Az pedig szépen lassan kiderül, hogy többféle stílusban is képesek megszólalni, karcosabb dalokat és rádióbarát slágereket írni, szintivel is megtámogatott gitárcentrikus zenével, többnyire ötletes dalszövegekkel.

A zenei önmeghatározást illetően a Crescendo is a mai trendet követi, a like ’n’ roll elnevezés többet mond a zenekarról, mint a pop-rock vagy a powerpop. A honlap szerint az általában hatfős, de néha változó összetételű legénység tagjai civilben az élet egészen különböző területein próbálnak érvényesülni, van közöttük ügyvéd, közgazdász és református lelkész is. Kiderül, hogy mi a kedvenc körömvágó ollójuk, teherautómárkájuk vagy jogszabályuk. Közös bennük, hogy több másik hasonlóan vagy még kevésbé ismert hobbizenekarban is megfordultak már.

Úgy tűnik tehát, tét nélkül, mégis némi képzettséggel és tapasztalattal a hátuk mögött kísérleteznek, egyszerre élvezve és parodizálva a rocksztárságot, és látványosan kerülve mindent, ami alternatív vagy esetleg progresszív lenne. Dunai Misi mintha a hasonló öniróniával operáló Csaknekedkislány zenekar frontembere, Csepella Olivér, esetleg a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című kultfilm főszereplője, Ferenczik Áron vörös hajú alteregója lenne, aki viszont vékony, szemüveges fiúként is remekül hozza a bunkó szívtipró és az élet császára figuráját Az én hibám vagy a Königmutter című számokban.

Az olyan dalok pedig, mint a Svájc, tovább erősítik az érzést, hogy nem veszi komolyan magát: Coco Chanel és a kopott panel, valamint a zürichi alpesek és a pesti alkeszek olyan ellentétpárok, amik inkább megmosolyogtatnak, mintsem elszomorítanának. Aztán előkerül egy-egy lírai hangvételű szerelmi vallomás és ugrálós-bulizós hip-hop, sőt halljuk még Moby Bodyrock című slágerét is, ami a 2000-es évek elején a FIFA focis számítógépes játékának zenéjeként élt önálló életet. 

Ha a Crescendo nem is lesz soha befutott popzenekar, sem pedig az underground szcéna meghatározó, a pályatársakra és az utókorra erősen ható zenekara, kellően laza és tehetséges társaság ahhoz, hogy hangulatot termetsen és megmozgassa a közönséget. Egy hobbizenekartól nem kell több, mégis többet kapunk, mint amit hobbizenekaroktól szoktunk.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szarka Károly --


További írások a rovatból

Mozart in the Jungle
VOLT Fesztivál, 2019. június 26.
The Trousers, Peter Kovary & The Royal Rebels, Reverend Backflash - Robot Club, 2019. 04. 12.
Mark Rothko lemezborítók

Más művészeti ágakról

Molnár T. Eszter válaszai a prae.hu körkérdésére
Julian Fellowes: Downton Abbey
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés