A 2005-ben Nagy-Britanniában megjelent, ugyanabban az évben Booker-díjra jelölt, magyarra pedig példás gyorsasággal (és szépen) lefordított regény napjainkban játszódó cselekménye meglehetősen egyszerű. A nyolcvannégy éves friss özvegy mérnök, Mihail Majevszkij, aki a második világháború után vándorolt be családjával Ukrajnából Angliába, szerelmes lesz a harminchat éves Valentina Dubovába – aki szintén Ukrajnából érkezett, szintén bevándorolni kíván, ám aki nagyon is rászorul az idős férfi ébredező szerelmére (no és persze házassági ajánlatára) ahhoz, hogy legálisan brit állampolgársághoz jusson. Mihail nem is habozik sokat, és gálánsan a kezét nyújtja a sajátos kelet-európai szépségnek – erre készteti nemcsak a Valentinából sugárzó szexualitás, a rég elhagyott szülőföld (Ukrajna Anyácska) iránti nosztalgia, de talán a megözvegyülés után magányosan töltött két év is. A turistavízummal és kiskamasz fiával a szigetországba érkezett (és az Ukrajnában hagyott férjétől még korántsem elvált) Valentina mozgatórugói viszont már jóval kevésbé homályosak: egyszerűen csak jobban akar élni – bármi áron.



A botrány már a könyv legelső lapjain kitör: Mihail lányai (a hatvan felé közeledő elvált, puccos Vera, és az egyetemen szociológiát oktató, negyvenhét éves Nagyezsda) ugyanis hallani sem akarnak a mésalliance-ról. A könyv jelentős részét telefonbeszélgetések ismertetése teszi ki, hiszen a Majevszkij-család tagjai már rég külön élnek, s éppen Valentina felbukkanása lesz az, mely a rég félbemaradt családi kommunikációt újraindítja – és nemcsak a jelenről, hanem a közös családi múlt elhallgatott részeiről is. Így míg Valentina érkezése Mihailt házasságra és a traktorok látszólag személytelen, ukrán nyelvű történetének megírására készteti, addig az eseményeket számunkra tolmácsoló Nagyezsda a nővérével való folytonos nézeteltéréseinek az okait nyomozva jut el családja történetének rövid, kivonatos ismertetéséhez. Miközben Mihail újabb és újabb traktortípusokról értekezik, melyek hol az emberiség jótevőiként, hol pedig embernyúzó szörnyetegekként jelennek meg a lapokon (mindig épp attól függően, hogy Mihail épp minek tekinti saját életében Valentinát – a traktorok ugyanis Mihail elbeszélésében az újdonsült feleség szimbólumaivá, kivetüléseivé válnak), addig Nagyezsda fokozatosan jut el a felismeréshez, hogy Verát a gyerekkori, Ukrajnában töltött háborús évek és nélkülözések formálták örök időkre mássá, mint amilyenné ő maga, az angliai békebeli évek késői gyermeke válhatott. Nagyezsda így jut el a könyv végén a családi múlt addig teljesen elhallgatott részéhez is: ahhoz a pár héthez, amit családja (apja, anyja és akkor még kisgyermek nővére) büntetésből egy németországi munkatábor javítótömbjében töltött, embertelen körülmények között.

A történet főszereplője ugyanakkor egyértelműen a katalizátor-szerepű Valentina, akit karikatúra-szerűre színez a narrátor – és ami miatt az egész regény hangneme a komédia felé tolódik el. Valentina a kelet-európai nőideál megtestesítője, úgy, ahogy az egy groteszk, nyugati tükör torzításában látszik: egyszerre buja és ízléstelen, az a nő, aki túltengő idomait gátlástalanul közszemlére bocsátja, lábkörmeit rikító vörösre festi, haja hidrogénezett, proli cuccokat hord (farmer miniszoknya ujjatlan, testre feszülő lycrapólóval!), zabolátlan szexualitását pedig lehetetlen kordában tartani – így például Mihail mellett alig pár hónap alatt végérvényesen magába bolondít egy csapost és egy autószerelőt is, elvált férje pedig utána szökik Angliába, hogy rábírja, térjen haza hozzá… Nyugati fénytörésből nézve Valentina végletesen mohó, követelődző is: hol Rolls-Royce-ot kíván, hol más színű tűzhelyt, hol ultramodern porszívót – olyan ember, aki férje pénztárcáját kimeríthetetlen, buzgó aranylelőhelyként kezeli, és semmi érzéke a tisztaság, a takarékoskodás, és, egyáltalán, a nyugat-európai realitások iránt. Valentina szemszögéből nézve persze a dolgok nagyon is máshogy állnak: miért is ne fizetne Mihail egy autóért, ha már egyszer – ukrán mértékkel mérve – pazar gazdagságban él, miért ne választhatna olyan színű tűzhelyt, amit akar, ha egyszer megvan rá a pénze, és miért is ne pakolná ki az ember lánya a kebleit a sok deszka szigetországi nő között, akik a nőiesség terén finoman szólva mindennek számítanak, csak nem riválisnak…?

Lewycka könyve leginkább emiatt a kelet–nyugati tükörjáték miatt izgalmas olvasmány: kegyetlen kritikát mond mind a Nyugatról Keleten, mind pedig a Keletről Nyugaton kialakított képről, s alapvetően egy teljes dialógusképtelenséget diagnosztizál – szerencsére humoros, a félreértések komikus mozzanataira érzékeny formában. Mindeközben a háttérben kibontakozik egy Nyugatra bevándorolt keleti család története is: a beilleszkedési nehézségektől kezdve az eltérő kulturális kódok okozta családi perpatvarokon át egészen az állandósuló, a múltat megszépítő honvágyig. A regény végén Valentina visszautazik Ukrajnába – addigra azonban Vera és Nágya már kibékültek, Mihail megírta a traktortörténetet, sőt – túllépve a Valentina által neki okozott érzelmi és anyagi sérelmeken, a házasságon és a (nehezen kierőszakolt) váláson is – keblére öleli a szintén ukrán technikai csodákba szerelmes Dubovot, Valentina régi-új férjét. A regény zárójelenetében már-már idillikus egyetértés uralkodik Dubovék és Majevszkijék között: az Angliában maradó Majevszkijék szomorúan válnak meg az (időközben újraegyesült) Dubov-családtól, amikor azok jól felpakolt, romos nyugati kocsijukkal visszaindulnak szülőhazájukba.

A könyv hagyományos szerkezetű, a történetmesélés lineáris, csak néha-néha törik meg a régmúltba visszanyúló történetek, az események pedig nagyrészt külsők, cselekményesek – ami így együtt garantálja azt, hogy a regény ne csak a vájtfülű kevesek olvasmánya legyen. Könnyed komédia, melynek hátterében – érezhetően – jól átgondolt és elrendezett élményanyag húzódik meg. A szerző ugyanis volt honnan merítsen: maga is ukrán származású család gyermeke, és – a narrátor Nagyezsdához hasonlóan – maga is ötven körül járó egyetemi oktató. Félig-meddig önéletrajzi ihletésű szöveget olvasunk tehát. És hogy vajon az olvasók tudják-e a könyvet saját élményvilágukhoz kötni? Lezárásként álljon itt egy (ránk, magyarokra nézve nem éppen hízelgő) lelkes amerikai olvasó véleménye az Amazon.com-ról: „Könnyen tudtam azonosulni a könyv szereplőivel és a helyzetekkel, amelyekbe keveredtek, mivel én éltem már az Egyesült Királyságban és Kelet-Európában is. És találkoztam magyar nőkkel is, akik PONTOSAN UGYANOLYANOK, mint a [könyvbéli] szőke bombázó: manapság is látni őket, amint a méregdrága, de ciki terepjáróikon furikáznak, nem törődnek a környezetvédelemmel, és úgy gondolják, hogy a világ csakis őkörülöttük, a vörös körmeik és a mélyen dekoltált öltözékük körül forog”.