bezár
 

zene

2016. 06. 23.
Torkomban egy nagy kőfal
Szemző-maraton - BMC 2016.05.20.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szemző Tibor különleges atmoszférát teremtő és figyelmet követelő, karizmatikus jegyekkel bíró művészegyéniség. Művészetfelfogása, amely szerint a nyelvnek, a kimondott szónak utánozhatatlanul sajátos zeneisége van, szinte egytől egyig áthatja műveit. Munkái minimalista zenei gesztusokból, irodalmi, filozófiai és köznapi szövegekből, az emberi nyelv kimondott szavaiból, hangjaiból, többnyire 8 mm-es filmszalagra vett mozgóképekből, különféle effektekből, zajokból, mintákból, olykor (élő) loop-okból építkeznek.

Szemző a lehető legkevesebb hanggal a lehető legtöbbet mondja, a lélek mélyére nyúl. De nem felkavaró, sokkal inkább elmélkedésre késztető, repetitív, majdhogynem meditatív jellegű megfontoltan kiválasztott apró elemekből, mozaikszerűen felépített (zene)műveket hoz létre, amelyek némiképp rokonságot mutatnak a jazzel és az ambienttel is. A gondosan egymás mellé illesztett hangok, képek és szövegek mindenegyes részletén érződik a tudatos szerkesztés, a precizitás, és mindenekelőtt a zenei alázat, ami ilyen minimalista jellegű, csekély mennyiségű hangból álló darabok esetén különösen fontos, hiszen óriási fegyelmet és folyamatos lélekjelenlétet követelnek meg az előadóktól.

Klasszikus kedvencek 2018.

A művész munkái számos alkalommal kerültek előadásra az elmúlt évtizedek során itthon és külföldön egyaránt, s az értő közönség mindenütt elismeréssel fogadta, de egész estés, a pálya kezdeti szakaszától egészen a máig terjedő áttekintő jellegű koncertje talán most volt előszőr, mégpedig a Budapest Music Center kiváló koncerttermében.

De ne szaladjunk hirtelen ennyire előre.

szemző

Szemző Tibor nevével 2009 szeptemberében Egerben, az artAlom élőművészeti fesztiválon találkoztam először. Akkor a 2001-es Láthatatlan történet című lemezéről hallhattam néhány zenei tételt a helyi Kis Zsinagóga kopott freskófragmentumokkal díszített puritán falai között. A teremben sötétség honolt, csupán a mű részét képező, falra vetített karcos fekete-fehér(?) filmetűdök és egy apró olvasólámpa fénye adott némi világosságot. A szerző ugyanis Hamvas Béla-szövegeket olvasott fel egy íróasztal mögül, miközben a hozzá komponált zene sajnálatos módon felvételről szólt. Hamvas bölcselkedő gondolatai azonban a művész különleges előadásmódjának és figyelemre méltó orgánumának köszönhetően mégis élővé varázsolták a minimalista műveket.

Szemzőt évekkel később láttam csak újra. Egészen pontosan 2013-ban, amikor a MÜPA Fesztivál Színház termében adta elő Forgách Andrással közösen jegyzett Az üzenet - dr. Kafka utolsó szerelme című alkotását, melyben már a filmen, a zenén és az irodalmon kívül a színművészetet is magához ölelte – színészek is közreműködtek a darabban -, s gyakorlatilag szerves részévé tette azt művészetének, még jobban kiterjesztve ezáltal a szemzői univerzum összetettségét.

A Kafka mű előadása óta ismét eltelt néhány év, azonban a BMC-ben most rendezett retrospektív, ám teljességre aligha törekvő életműfutam - amely az 1980-as évektől 2010-ig tekintette át a zeneszerző/filmrendező munkásságát - méginkább megerősítette bennem: Szemző Tibor kortárs zenei, illetve audiovizuális alkotásai valóban egyedülállóak és megkerülhetetlenek.

A mintegy 4 és fél órás Szemző-est majdhogynem minden jelentős művet érintett. Néhány darab temészetesen tömörített, rövidített kamaraváltozatban került előadásra, de ez az idő végességét figyelembe véve teljes mértékben érthető. A ’83-ban készített Vizi-csodát nem számítva, kizárólag audiovizuális művek voltak láthatók. A délután 6 órától fél 11-ig tartó koncertsorozat első része pedig kifejezetten mozielőadásként definiálható.

A Kuba (1988/93) és a Túlpart (1998) című darabokat ugyanis élőzene nélkül, felvételről láthattuk, hallhattuk. A 8, 16 és 35 mm-es filmre vett felvételek Kuba és Japán világába kalauzoltak el. Emberek, arcok, épületek, utcarészletek, járművek, helyspecifikus tájak és hangulatok váltakoztak a képeken. Mint mindenegyes kinematografikus alkotása során, a szerző már e korai művek esetében is saját maga forgatott a kiválasztott helyszíneken, majd ezekhez a mozgóképekhez komponált zenét, vagy a zeneművekhez forgatott filmet, ezt ki-ki döntse el maga. Noha a szerző váltig állítja: sem a mozgókép, sem a zene nem bír elsődlegsséggel, művei csakis kerek egészként értékelhetők. A filmek - mint ahogy azt nála már megszokhattuk - nyers, karcos, piszkos és meggyötört hatást keltenek. A látottak sajátos ritmusban váltakoznak, a belőlük áradó egzotikummal kevert meditatív hangulat semmi mással nem összetéveszthető. De ne feledkezzünk meg a kép és zene mellé társított nyelvről sem. A helyi beszélt, azaz kimondott nyelv mint harmadik réteg, vagy mint a (hangszeres) zene része szintén szorosan illeszkedik mindkét darabhoz, azoknak fontos, elidegeníthetetlen alkotóeleme.

Az est további részében - a Csoma-oratóriumot kivéve - kizárólag élő zenekari előadásokat hallhattunk.

A 2005-ben készült Ez van! a maratonon hangzott el először, habár filmként már többször levetítették, koncert formájában mindez ideáig nem került színpadra. Az előadás vizuális rétegét, a Budapest-filmet Ottlik Géza Hajnali Háztetők című kisregénye ihlette. A darab külön érdekessége pedig Ottlik hangjának, szövegeinek szekvenciákra osztott mondatrészenkénti felhasználása, samplerszerű bejátszása.

szemző2

Az ezt követő »K« metszetek valójában a fentebb már említett Kafka darab „húzott”, hangversenytermi verziója volt, amely tulajdonképpen egy „soknyelvű Kafka-közelítés”, mivelhogy számos nyelven hallható a műben a Szemző által csak tipikus zen szövegként aposztrofált A császár üzenete című Kafka-elbeszélés. Emellett „Kafka és utolsó szerelme, illetve utolsó barátja élethelyszíneinek mozgóképes bejárását” is figyelemmel követhettük. Szemző természetesen ezeken a helyeken is maga forgatott 8 mm-es kamerájával. A darab második fele, Szemző narrációja segítségével idézi fel Kafka utolsó éveit. A mű ugyan ebben a „csonka” változatban is egészen érdekes, csakhogy korántsem gyakorolt a nézőkre olyan elementáris hatást, mint a színészekkel két felvonásban előadott teljes verzió.

Ezután a már szintén említett Vizi-csoda című élő loop technikára épülő  fuvola darab következett, amelyet a szerző helyett Ittzés Gergely előadásában hallhattunk és meglehetős közönségsikert aratott.

 Mégis vitán felül áll, hogy az est legjobban várt és legsikeresebb darabja, a Törőcsik Mari és Kéringer László közreműködésével előadott Csoma-oratórium volt. Jóllehet az újra és újra feltámadó tapsorkán csak részben volt a zenének köszönhető, lényegében  Törőcsik Mari saját egészségi állapotára fittyet hányó, önfeláldozó jelenlétének szólt, aki saját bevallása szerint sincs jól. „Csak ennek az őrült embernek a kedvéért vállaltam” – mondta viccesen, s azonnal meghitt kapcsolatot alakított ki közönségével.

A Kőrösi Csoma Sándor legendáriumát feldolgozó darab egyébiránt igazi mestermű. A Törőcsik-Szemző páros narrációja (Sári László szövege),  Kéringer László éneke, no és Roskó Gábor animációi, Szemző filmfelvételei és zenéje együtt határozzák meg azt az összművészeti élményt amely Törőcsik nélkül valóban nem lenne az ami, Szemző nélkül viszont egyenesen elképzelhetetlen volna.

szemző3

A Szemző-maraton végül a Wittgenstein Tractatusszal, egy mélyen filozófiai művel zárult, melyben a megszokottól eltérő módon Szemző helyett Forgács Péternek köszönhető a darab vizuális része. Ebben is meghatározó szerepe van a nyelvnek, az alkotás fontos részét képezi Ludwig Wittgenstein, osztrák filozófus szövegeinek különféle nyelveken való megszólalása.

A bemutatott műveket látva, hallgatva szinte egy egész pályakép, pontosabban egy kimagasló életmű markáns kivonata rajzolódott ki előttünk. Az előadások nyújtotta befogadói élmény pedig a tompa katarzis érzetével írható le legpontosabban, már ha egyáltalán van ilyen. A lélek mélységének kitapintása ott van minden hangban, mondatban és képben. Magával ragadó műveket ismerhetett meg vagy fedezhetett fel újra a közönség, melyek egy sajátosan szemzői világba vezetnek, amelyben - még ha csak időlegesen is - megszűnni látszanak a film, a zene, az irodalom, a nyelv, pontosabban a kimondott szó, és a színház közt feszülő határok.

Utólag, cikkírás közben pedig hát mi más, mint az est elsőként bemutatott műve, a Kuba című alkotás meghatározó szövegrészlete, vagyis írásom címe - „Torkomban egy nagy kőfal” - juthatott volna eszembe –– hiszen a művek hatása alatt lévő közönség csak némán ült, persze olykor hevesen tapsolt, de többnyire pisszenni sem tudott, pisszenni sem mert, csak figyelt, összpontosított, kifinomultan és értőn hallgatott.

 

Fotók:

Birtalan Zsolt

https://www.facebook.com/Szemzoe/posts/853581484768345

Pawel Karnowski

https://www.facebook.com/PawelKarnowskiPhotography/photos/?tab=album&album_id=1003102229780062

 

Idézetek helye:

http://magyar.film.hu/filmhu/magazin/szemzo-tibor-a-zene-felol-keszitek-filmet.html

 

Az előadást megelőző fontosabb sajtómegjelenések (interjú, cikk, rádióbeszélgetés):

http://magyar.film.hu/filmhu/magazin/szemzo-tibor-a-zene-felol-keszitek-filmet.html

http://nol.hu/kultura/oriasok-nagyito-alatt-1615789

https://archive.tilos.hu/mp3/tilos-20160513-113556-123453.mp3

 

Szemző Tibor hivatalos oldala: 

http://szemzo.org/

 

nyomtat

További írások a rovatból

Ötlet egy festményhez
Colin Stetson a Trafóban
Szubjektív, beszámoló, Bánkitó ’28

Más művészeti ágakról

színház

A színtelen és szívtelen Don Juan A színtelen és szívtelen Don Juan
Ödön von Horváth darabja a Jurányi Házban
Szabó Magda: Csigaház, Jaffa Kiadó, 2018.
építészet

Organikus városok Organikus városok
Bornemisza Eszter: Városi hegek
irodalom

Traumatológia az Irodalomtudományi Intézetben Traumatológia az Irodalomtudományi Intézetben
A kortárs próza újabb fejleményei konferencia 1. napja


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés