bezár
 

film

2016. 11. 05.
Infantilis viadalok
64. San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Miután Oscar rájön, hogy a játszótér területére lépve nemcsak Gloriának jelenik meg hatalmas szörny-pendantja Szöulban, hanem ő maga is óriásrobotként tűnik fel, azzal fenyegeti a lányt, ha nem engedelmeskedik neki, szétzúzza a várost – San Sebastián filmjeinek párharcairól.

Nacho Vigalondo (Időbűnök, A földönkívüli) Colossal című versenyfilmjének története röviden összefoglalva rosszabbnak hangzik, mint amilyen valójában. Mert az, hogy az Anne Hathaway által alakított Gloria otthona felé igyekezve, a tér egy bizonyos pontján áthaladva, egyfajta tükörképként a világ másik felén hatalmas szörnyként házakat dönt fel, embereket tapos agyon, tulajdonképpen csak egy morbid, de frappáns kifigurázása egy elfuserált, de pontosan megírt jellemnek. Gloria és Oscar iróniával megformált alakok, mégsem valószerűtlenek. Gloria szeret inni, annyira, hogy barátja egy idő után már nem viseli el a lány kicsapongásait, és kidobja végül. Gloria hazaköltözik szülővárosába, az üresen álló családi házba, összefut Oscarral, egykori osztálytársával, aki a helyi bárt vezeti, és együtt alkoholozálnak tovább. Majd feltűnik az a bizonyos szörny Dél-Koreában, nemsokra rá pedig az óriásrobot. Gloria felelőtlen és szeleburdi. Elfelejti, amit mond, rendszeresen elalszik mindenféle helyzetekben, olykor nehéz eldönteni, hogy naiv-e vagy csak szeret játszani a férfiakkal. Oscar vele szemben rendkívűl segítőkész, figyelmes, hízelgő. Amikor azonban rájön, hogy a másik valamilyen szempontból függ tőle, zsarnok lesz, önző és szadista. Kissé ugyan együgyűnek tűnhet a két jellem harcának átfordítása monstrumok ökölviadaljára, mégis működik. Elég könnyen azonosítható típusokról van szó; a célját kereső lány, akinek élete fut ki a kezei közül, és a megkeseredett férfi, aki mindig azt hitte, többre viszi majd egy vidéki bár vezetésénél. Élete azonban üres, tettei gyerekesen kicsinyesek. Hathaway és Jason Sudeikis humorral töltik fel ezeket a sablonokat. A Colossal két színész filmje, és semmiképpen a látványé. Vigalondo pedig nem kapkod, hagyja kibontakozni a figurákat, és nem vállalkozik olyanra, amely – köszönhetően a kis költségvetésnek – amúgy is lehetetlen lenne. A Colossal érdeme, hogy bár olyan emberekről szól, akik elég gyakori szereplői a filmes termésnek, köztük a San Sebastiánban bemutatott filmek jó részének, szellemes megközelítésével mégiscsak hoz némi firsseséget a magukat kereső harmincasok generációjának bukdácsolásai közé.

colossal

Colossal

Egy másik szekció, a  Nuev@s Director@s válogatásának filmjei között találunk elég példát arra, mit is csinál ez a generáció, ha éppen nem szörny és robot képében pofozkodik. Az elsőfilmes rendezőket értelemszerűen hasonló kérdések foglalkoztatják, ami nem lenne baj, megközelítésükre és eszközhasználatukra azonban inkább az eredetiség hiánya jellemző. 

Nely Reguera María (y los demás) kedves alkotás, a Frances Ha spanyol verziója. Címszereplője esetlenül keresi a szerelmet, vagyis szerelmet sejt ott, ahol más csak egy dugást, rögtön terveket sző, párkapcsolatban látja magát. Nem is a másikba, inkább magába a párkapcsolatba szerelmes (reménytelenül), hogy legyen ki mellett felébredni, akinek kockás ingét majd magára húzhatja, és akinek reggelit készíthet. Mindez persze csak illúzió, ő pedig próbál szemet hunyi felette. És még a regényével sem halad, ott áll harmincas évei elején, és úgy tesz, mintha minden rendben lenne, miközben körülötte mindenki megházasodik, gyereket vár, elkezdi a felnőttek életét. Ő pedig képtelen erre. Reguera filmjét bájának és humorának köszönhetően nehéz lenne nem szeretni. Frances Hák, meg Oh Boyok, meg Van valamik után túl sok revelációhoz mégsem vezet, csak ahhoz a furcsa érzéshez, amikor az ember körbenéz, hogy már megint magán és a környezetén röhög. Egyúttal kissé fárasztó is.

maria

María (y los demás)

Amíg a María nagyon egyszerű történetét nagyon egyszerűen ábrázolva meséli el, Yunbo Li vagy Gabe Klinger filmjeinek stílusa meghatorozóbb, akár történeteik rovására is. Li Something in Blue (Hu Xi Zheng Chang​) című művében négy fiatal férfi Kína egyik nagyvárosban keresi a szerelmet, próbálják valamilyen mederbe terelni életüket. Ki a tudományt, ki a házasságot választja, egyikük íróként látja magát, másikuk reménytelenül szerelmes lesz egy lányba, akit egyszer látott egy bárban. Yunbo Li filmje rövid jelenetekből, pillanatképekből, benyomásokból áll, melyeket a későbbi párbeszédek egy-egy mondattöredéke vezet be. Munkáján: a zenén, a városi tér hangsúlyozásán, a dialógusok stílusán jól érezhető vonzódása Woody Allen filmjei iránt. A Something in Blue rokonszenves alkotás, komolyabb hibája viszont, hogy nem akar engedni stílusából, ismétlődővé válik. Epizódikus szerkezetének parttalansága egyrészt jól kifejezi annak illuzóját, ahogy hősei a látszólagos mozgás ellenére sem haladnak túl sokat előre, másrészt azonban mintha ki is merítené karaktereit, akik egy idő után már képtelenek fenntartani az érdeklődést. Gabe Klinger Porto című filmjében (Anton Yelchin egyik utolsó szerepe) a stílus már végképp maga alá temeti a filmet. Filmje különböző idősíkokból áll, melyeket különböző nyersanyagok hivatottak tagolni (35 mm, 16mm, 8 mm), emellett pedig három fejezetre osztott. A töredékekben elmesélt amerikai fiú és francia lány portoi szerelmi kalandja, mely egyiküket véglegesen tönkreteszi, hangulatokra, pillanatokra kiváncsi, túlságosan is építve a szemcsés képek vélt varázsának. Klinger mozija etűdszerű, Richard Linklater Before-trilógiájával a háttérben. (A rendező korábbi dokumentumfilmje Linklater és James Benning munkásságáról szól). Hogy ezt a pár napot megpróbálja egy nagyobb időegységben szemlélni, ezáltal utalni arra, hogy mennyire egy-egy esemény határozhatja meg egész életünket, érdekes kísérlet, mégsem hatásos; a film karakterei inkább a lírai képek kompozíciójának részei maradnak, nem nyernek mélységet, így történetük is felszínes marad csupán.

yours

Something in Blue (Hu Xi Zheng Chang​)

Annak kérdése, hogy a megálmodott stílus mikor válik terhessé egy alkotás esetében, Hong Sang-soo minden újabb filmjének megtekintése előtt felmerülhet. Hong nagyon szigorúan leszűkítette eszköztárát, épp ezért már-már manírnak tűnik, amiko kamerája megint csak egy pozíciót foglal el, csupán svenkkel és zoommal változtat képkeretén, vágni csak jelenetek között szokott, vagy nagyon ritkán, ha időugrást akar kifejezni. Filmjeiben, mint az In Another Country vagy a Hill of Freedom, a végletekig vitte stílusát. Történetei párkapcsolatokról, szerelmekről, és saját magukról, történetvoltukról szólnak. Narratív játékaiban vágyképek, elbeszélések, álmok keverednek a valósággal, minimalista ábrázolásmódja miatt újból és újból belesétálhatunk csapdáiba, bár némi rutinnal egyre könnyebb kiigazodni rajtuk. Legújabb filmje középpontjában egy festő áll, aki összeveszik barátnőjével, mert az sokat iszik (megint az iszákos lányok). A lány otthagyja a férfit, aki rövidesen nagyon bánja viselkedését, és megpróbálja visszaszerezni szerelmét, aki eközben más férfiakkal ismerkedik, és nem csak az derül ki róla, hogy nagy ivó, de rezzenéstelen arcal hazudik mindenkinek; maga helyett kitalálja ikertesvérét, őszinte tekintettel csodálkozik rá, ha felismerik, még saját exének is azt állítja, soha nem találkoztak, hisz ő nem is ő (ezzel aztán valahogy mégiscsak lehetővé teszi az újrakezdést). Hong nem leplezi le hősét, amivel eléri, hogy végig megmaradjon a végkimenetelt érintő szórakoztató kétely. Yourself and Yours című alkotása a legjobb rendezésnek járó díjat hozta el San Sebastiánból, és bár nem vagyok egy nagy rajongója a rendező műveinek, legújabb munkája megint bebizonyította, hogy bár valóban jól kiismerhető technikája, mégsem válik működésképtelenné.

 

A leadben, főoldalon és fejlécben látható képek Ruprech Dániel fotói.

Bővebben a fesztiválról és a filmekről a fesztivál honlapján lehet olvasni.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ruprech Dániel --

Ruprech Dániel a Pécsi Tudományegyetem filmelmélet és filmtörténet, valamint esztétika szakán végzett, jelenleg a berlini Deutsche Film- und Fernsehakademie hallgatója.


További írások a rovatból

Interjú Rév Marcell operatőrrel rendezőkről, trendekről, filmekkel eltöltött évekről
Justin Baldoni: Két lépés távolság
Francis Ford Coppola: Apokalipszis most
Tudósítás a 7. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválról

Más művészeti ágakról

irodalom

Huszonegyedik #7 Huszonegyedik #7
Poszthumanizmus és szimpátia. Avagy kiút az identitáspolitika csapdájából
A második HUBBY-est a B32-ben, június 4-én


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés