bezár
 

art&design / alkotás

Terek, városok, semmiségek
Ben Katchor amerikai képregényművészt Magyarországon – ahová csak nagyon sűrű szövésű szűrőn át érkeznek képregények – be kell mutatni. Magyarországon, ahol a képregényformát és az irodalmi igényű tartalmat gyakran egymást kizárónak tekintik, különösen tanulságos lehet egy olyan alkotót hallgatni, mint Ben Katchor.
Képei mindegyike egy mese
Igazán termékeny dolog, ha egy kiállítás részeként sor kerül egy kerekasztalra is, ahol a művészeti világ különféle képviselői diskurzusba kerülhetnek egymással, miközben reflexiókat fogalmaznak meg az adott tárlatról. Leginkább talán ezek a párbeszédek képesek árnyalni azt a képet, amit maga a kiállítás vagy a hozzá készített katalógus megfogalmaz. Így történt ez a Bálint Endre-finisszázson is, ahol Martos Gábor moderálásával a kiállítás kurátora, Kolozsvári Marianna, valamint Alföldi Róbert és Bródy Vera, báb- és díszlettervező is megoszthatta a gondolatait Bálint Endre művészetéről.
Megoldások, de hogyan?
A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének országos konferenciáján a szakmai előadások mellett sor került egy kerekasztal-beszélgetésre is, ahol a pártok képviselői értékelték a jelenlegi muzeológiai helyzetet, illetve kísérletet tettek a lehetséges megoldások vázolására is. Előkerültek ugyan építő javaslatok, azonban konkrétumokról és tényleges stratégiákról sajnos meglehetősen kevés szó esett.
Természetellenes természet?
Olyan sokat beszélnek a természetről, természetközeliségről, noha nem igazán tisztázott, mit is értünk alatta. Képzőművészek, építészek és esztéták épp ezt a tisztázást kívánták véghezvinni február 14-én, az egri Kepes Intézetben. Persze, ahogy lenni szokott, tisztázás helyett újabb kérdések problematizálásához jutottak el, ami, ahogy ez is szokásos, nem vált zavaróvá, sokkal inkább inspiráló volt.
A szép, a jó, a vallásos és a szakrális
Rengetegen gyűltek össze a Ludwig Múzeum Művészet és szakralitás címmel megrendezett beszélgetésén, ahol Lovas Ilona képzőművész és Jelenits István piarista szerzetes igyekezett felfejteni az alkotás és a vallási áhítat kapcsolatát. Sajnos az izgalmas témafelvetés ellenére sokan távoztunk csalódottan, hiszen a beszélgetésben az érvényes megállapításokon túl hiányos kijelentések és felszínes megjegyzések is nagy számban hangzottak el.
Az emlékezet Budapestje
Kroó Anita személyében a magyar festészet legfiatalabb generációjának egyik figyelemre méltó alkotóját tisztelhetjük. Már néhány évvel a diploma megszerzése után rátalált autonóm kifejezésmódjára, s művészete immár a maga útján fejlődik. Képein az emlékezés folytonosságát lágy camembertként elfolyó órák helyett fátyolos budapesti városrészleteken keresztül jeleníti meg. Tehetsége, hivatástudata és nem utolsósorban egyéni látásmódja okán olyan tehetséges művésznőkkel rokonítható, mint például Szabó Eszter vagy épp Verebics Katalin és Verebics Ágnes.
Ki fizet a művésznek?
Az Inventio Arts Freeport elnevezésű beszélgetéssorozat mindig kiváló alkalmat ad arra, hogy a kortárs művészet kényes és problematikus területeit a szakma képviselői mélységeiben járják körül. A sorozat évadnyitó alkalmán a hazai művészetfinanszírozás lehetőségei és javítandó pontjai mellett a külföldi példák is előkerültek.
Stílus és egyéniség, avagy ismerd meg önmagad
Lakatos Márk második alkalommal jelentetett meg stíluskalauzt 2013 decemberében. Okulva az első, 2012-es könyv tapasztalataiból, most személyesebb, "Lakatos Márkosabb" produktumot tett le az asztalra. Vannak szabályok, vannak kerülendő és ajánlott fogások, léteznek örök darabok, de jó, ha néha váltunk. Nem árt, ha tudjuk, hány évesek vagyunk, de azért az egyéniség, az egyéni alkat sok mindent megenged, lehetővé tesz, legalábbis sokan szeretnénk hinni ebben. A Te & Én többek között ezekről is szól.
Thor és Vasember – a mitológia és a tudomány hősei
A Marvel istálló hősei közül tavaly ketten tették tiszteletüket a mozivásznon, először tavasszal az "emberbarát milliomos" a Vasember 3-ban, majd az ősz folyamán az asgardi Isten a Thor 2-ben. A mozis folytatások azonban nem csak a nézőket, hanem a honi képregénykiadást is megmozgatták: az első filmes premierhez időzítve egy külön Vasember-kötet jelent meg, s közben a második mozifilmhez kapcsolódóan egy 5 részes Thor-kaland a Marvel+ lapjain, amely egyben a figura legelső önálló kalandja itthon – hiszen korábban csak a Bosszú Angyalai tagjaként vagy egyszeri vendégszereplőként találkozhattunk vele.
A mutánsok visszatérnek
Magyarországon a 90-es évek közepéig jelentek meg a Chris Claremont nevével fémjelzett klasszikus X-Men történetek, majd pár évvel ezelőtt a Fumax kísérelte meg felvenni a fonalat Grant Morrison New X-Menjével. Az E, mint eltörölni azonban hiába jelentett tökéletes bekapcsolódási pontot az új olvasók számára, Frank Quitely rajzstílusa annyira szokatlan volt a maskarás zsáner szerelmesei számára, hogy a mutáns közösséget újraértelmező Morrison-érának csupán ez az egyetlen fejezete jutott el a könyvesboltokig. Az Astonishing X-Men ennek az érának az egyenes folytatása, s egyben újabb remek belépési lehetőség az X-Men szerteágazó világába – nem mellékesen pedig a Bosszúállók rendezéséért is felelős Joss Whedon írta.
4   5   6   7   8   9   10   11   12 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés