A moderátor először a szó etimológiai értelmére (’curare’ = törődni valamivel) és annak a kortárs kurátorságban való lecsapódására volt kíváncsi – már ha van ilyen. Frazon Zsófia önmagát nem tekinti kurátornak, az ő területe inkább a tudományos kutatás, mely etnográfiai végzettségéből eredeztethető, a 2002-ben rendezett Ember bőrbe kötve című veszprémi kiállítása volt az első, amelynek az emberi test és annak orvosi szemszögből való szemlélése képezte fő tárgyát. Ekkor jött az ötlet, hogy az ő tevékenységüket is azon "kúrálás" szóval lehetne megjelölni, mint az orvosokét. Fenyvesi Áron sem tartja magát kifejezetten kurátornak. Úgy gondolja, hogy egy nagyobb, elgépiesedni látszódó intézményben azonban igenis szükség van a szó etimológiai értelmében vett kurátori tevékenységre, hogy egyben tartsa azt. Kovács Krisztina művészettörténésznek tartja magát, nem kurátornak, hiszen jóval sokrétűbb az általa elvégzett feladat, mint amit egy pusztán kurátori szerep megkíván: életművek gondozása, kiadványok szerkesztése, marketing, kapcsolattartás stb. Készman József is beáll a sorba: ő akadémikus képzésben sajátította el a művészettörténetet abban az időben, amikor még nem is volt muzeológia vagy kurátori képzés. Emlékei szerint a 90-es években volt az első kurátorság fogalma köré épülő szimpózium Magyarországon, azóta persze igen sok változás történt és a kurátorság mint fogalom is erős jelentésváltozáson ment keresztül.



Katica következő kérdése a művész-kurátor viszonyra vonatkozott. A válaszok alapján megmutatkozott, hogy a közeg határozza meg: Kovács Krisztina mint for-profit galériás általában ugyanazokkal a művészekkel dolgozik, így egyfajta családias légkör, kölcsönös tisztelet alakul ki művész és "kurátor" között, a kiállítás alakulása a művész maximális beleszólása mellett jön létre. Készman József szerint kétféle kurátori attitűd létezik: egyik "aki a kulturális állítások és a kulturális diskurzusok között teremt kapcsolatot", a másik pedig az, aki önmagát állítja ki. Fenyvesi Áron is hasonlóképpen vélekedik: a kurátori feladatkörnek hibrid, multipozicionális tevékenységnek kell lennie, a "beleszólás" mértéke pedig emberfüggő. Frazon Zsófia esete speciális, hiszen ő nem művészettörténeti, hanem társadalomtudományi közegből érkezett, így nem képzőművészeti alkotásokkal foglalkozik, hanem azzal a hétköznapi valósággal, mely körbevesz minket, melyet ő kiállítás formájában közöl velünk. Az ő kurátori pozíciója akkor kezdődik, amikor a puszta tárgyakkal és információkkal foglalkozó kurátori létből egy kiállítást rendez és "összehúzza" tudományos kutatásai eredményeit.

Mennyire fontos, hogy egy kurátor széles körben tájékozott legyen? Fenyvesi Áron szerint nem feltétlen szükséges, elég a megfelelő ismeretség ahhoz, hogy egy adott intézmény sikeres legyen. Készman József is hasonlóan vélekedik: az emberi erőforrások megosztásával jobb eredményt lehet eléri, mintha egyvalaki akar polihisztor lenni.

A mai világban mekkora szerepe van a kurátornak abban, hogy befusson egy művész? Kovács Krisztina szerint nagyon fontos szerepe van, hiszen a közönséggel meg kell ismertetni a műveket. A kurátornak – a szubjektív érzelmek által befolyásolt művésszel ellentétben – reális rálátása van a kiállításra, mely így könnyebben kommunikálhat a közönséggel. A kurátor tehát hidat képez a művész és a közönség között. Fenyvesi Áron és Kovács Krisztina szerint a kortárs képzőművészet Magyarországon ma úgy tud létezni, ha van non- és for-profit pillére, illetve a kortárs művészek befutottsága nagyban függ a kurátor más intézményekkel való kommunikációjától is. Készman József árnyalta a helyzetet: a művészek közösségében, ha valakit nem ismernek el, akkor az egyik szcénában sem lehet sikeres. Frazon Zsófia pedig a kritikusi réteget, médiumot említette, melyek szerepének lényege, hogy az emberekben gondolkodási folyamatot indítson el.



Kocsis Katica következő kérdése a kurátori szövegek hiányára vonatkozott. Frazon Zsófia és Kovács Krisztina is fontosnak tartaná az írást, annak hiányát a kevés idővel magyarázza, így sajnos egyik kiállításból átmenet nélkül csöppen a másikba. Készman József és Fenyvesi Áron szerint az informális, személyes beszélgetés többet ér, mint egy kurátori szöveg. A jelenkor befogadási attitűdje kevésbé szövegcentrikus, más csatornákat kell találni a kommunikációra.

Ha nincsenek kurátori szövegek, miként lehet elsajátítani a szakmát, illetve ehhez mennyire kell a gyakorlat? Kovács Krisztina a gyakorlat híve: nem olvasott korábban semmilyen szakirodalmat, mindent a főnökétől, Szalóky Károlytól tanult, illetve egyéb helyekről "leste el" a praktikákat. Készman József meg is mutatta, hogy létezik szakirodalom és felmutatott mára már megmosolyogtató, a kurátor és az egyéb múzeumi dolgozók feladatát precízen behatároló, a praktikum felől közelítő műveket. Frazon Zsófia tudománynak tekinti a kurátorságot és szerinte a gyakorlatra a tanszékeknek sokkal kevesebb figyelmet kéne szentelni, mint az elméletre.



A következő kérdés a non- és for-profit galériák szétválasztásának legitimációjára vonatkozott. Készman József szerint nem két embertípus létezik, hanem a környezet követelte funkció szerint lehet disztingválni a két típust. Kovács Krisztina szerint ugyanaz a cél vezérli mind a kétféle galeristát: a maximumot hozzák ki a térből, a művészből, az alkotásokból. Egyébként egy for-profit galériának sem csupán a profit lebeg a szeme előtt, sok más, pénzbeli hasznot nem hozó kulturális missziós tevékenységet is végez.

Mennyire kalkulálják bele a közönséget egy kiállítás rendezése során? Kovács Krisztina szerint öngyilkosság lenne, ha a for-profit szcéna nem venné figyelembe a közönséget. Az emberek szorongásának ("küszöbfélelmének") leküzdésére szolgálnak a Várfok egyéb rendezvényei, ahol a közönség felszabadultabb környezetben találkozhat a művekkel. Frazon Zsófia viszont, amikor egy kiállításon dolgozik, nem gondol a közönségre, miként egy író sem gondol a könyv írása közben az olvasóra. Készman József szerint árnyaltabban kéne fogalmazni: a közönség, a kiállító és a művész is része egy adott kulturális tettnek, de ha egy látogató sem megy be megnézni, az attól még kiállítás marad. Nem lehet mennyiségileg meghatározni, mennyire sikeres egy adott kiállítás, a lényeg egy kulturális diskurzus generálása. Fenyvesi Áron szerint "sem veheti magát komolyan egy olyan intézmény, amely nem foglalkozik a közönséggel." Az első lépés szerinte is az est szlogenjévé vált "küszöbfélelem" leküzdése. A magyarázó szövegek, kiállítás-térképek és "leszólítások" is segíthetnek a kommunikációban, ugyanakkor valaki lehet, hogy éppen azt veszi traktálásnak. Frazon Zsófia és Kovács Krisztina szerint a kiállításon való erős jelenlét döntő lehet, hiszen így a látogatók első kézből kaphatnak információkat, s a kurátorok maguk is ezekből a helyzetekből tanulnak a legtöbbet. Készman József a kiállítás közvetítésével rokonítja maguknak a kiállított műveknek a célját, hiszen azoknak is a közvetítés a lényegük.

Úgy gondolom hasznos és hiánypótló beszélgetésnek lehettünk szem- és fültanúi. Remélem, a sorozat többi része is hasonlóan érdekfeszítő lesz, érdekes vendégekkel, a közönség pedig nagyobb számban képviselteti majd magát.

INVENTIO ARTS FREEPORT 4. – Kik a kurátorok?, Jurányi Házban, Budapest, 2014. június 9.