bezár
 

irodalom / gondolat

A szájak legjobbika
A szájak legjobbika
A nyelv, a nagy filantróp a csúszkamasszázs szót meghallva azonban ujjongásban tört ki, hiszen jól tudta, a rendszeresen ismétlődő mozdulatok a vérkeringést serkentik, elősegítik a test méregtelenítését és az idegrendszerre is frissítőleg hatnak. És a száj helytartójaként komolyan azt gondolta, hogy a szájak legjobbikában eme Új Időkben különösen nagy igény lehet egy ilyen szolgáltatásra. - Helyzetjel rovatunkban Bencsik Orsolya tárcáját olvashatják.
Hirdetőkocka a semmiben
Hirdetőkocka a semmiben
Carlo később nem emlékezett arra, ahogy elsötétítette a képernyőt, ahogy felállt a székről, ahogy végigrohant három kivilágított és csempékkel kirakott folyosón, majd a kopottas lépcsőn a parkolóba ért. Megint az a vibráló szín; csak most kezdődött a nap – futott át rajta, holott az éjszakának indult neki. – Helyzetjel rovatunkban Kerber Balázs tárcáját olvashatják.
Kísérlet Balassi kötetének rekonstrukciójára 7.
Kísérlet Balassi kötetének rekonstrukciójára 7.
Az előző részben megkíséreltük beazonosítani a kötet hatvannegyedik és hetvenedik versét (reményeink szerint sikerrel), illetve a „mégis” szót tartalmazó címiratok segítségével egymás mellé, azaz sorrendben egymás után illesztettük a „Lelkemnek Hozzád való…” és az „Ó, én kegyelmes Istenem…”, illetve a „Bizonnyal ismerem…” és az „Ó, én Istenem, ím, mi történék…” kezdetű verseket.
Villogott a nap
Villogott a nap
Vonatok nem indultak már, csak elvétve árválkodott néhány vagon, mert a sínek itt-ott meggörbültek. Az állomás oldalában viszont egyre gyülekeztek a rendkívüli buszjáratok, gurultak a bőröndök a betonon. A közeli élelmiszerboltban leárazták a termékeket, így az érkezők már tolongtak az üzlet ajtajánál. Carlo aznapra találkozót beszélt meg valamelyik barátjával, de úgy látszott, hogy az egészből semmi sem lesz. A legtöbben helyeket foglaltak az Anyahajóra. - Helyzetjel rovatunkban Kerber Balázs tárcáját olvashatják.
Meditatio ultima: túl a kötelezőn
Meditatio ultima: túl a kötelezőn
Az eszkatológia bokrait elhagyva a kötelező gyakorlatok után a Norrland növényeit bemutató sziklakertet szemlélem. Az ottani növénytani kutatások atyja, a präst (lelkész/pap) és botanikus Lars Levi Laestadius, vajon hogy érezte magát, amikor a számik földjéről Uppsalába érkezett? Megértené, hogy mennyire szeretném, ha az otthonom az otthonom maradna? - Vaktérkép rovatunkban Szász Kornél tárcáját olvashatják.
Hetedik, a női szabó
Hetedik, a női szabó
Hetedik úgy élt a többi botanikus metszőfog között, hogy mindenki azt gondolta róla, ő csak egy egyszerű női szabó, aki – ha a megrendelőnek erre van igénye – a régió (nemcsak Bácska, hanem az egész Kárpát-medence) egyre népszerűbb kézimunkáit, hímzéseit is ügyesen elkészíti. - Helyzetjel rovatunkban Bencsik Orsolya tárcáját olvashatják.
Meditatio tertia: az eltűnt idő és kerékpár nyomában
Meditatio tertia: az eltűnt idő és kerékpár nyomában
A múlt század elején még szigorú napirend szerint éltek a hallgatók. Ma már ilyen nincs. Az egyházi programokon és gyakorlatokon való részvétel ajánlott, de csak azok felé elvárás, akik papképzésben vesznek részt. Szigorúan tilos volt viszont szeszesitalt bevinni, fogyasztani satöbbi. Dohányozni is. Este tíz után a folyosókon már csend volt. A többit meg, ha lehet, oldjátok meg a városban, így szólt a hallgatólagos egyezség. Nem volt nehéz betartani. - Vaktérkép rovatunkban Szász Kornél tárcáját olvashatják.
Meditatio altera: utazómagasság
Meditatio altera: utazómagasság
Magával Esterházyval akkor találkoztam, amikor egy Győrből Pestre tartó buszúton beszélte velem végig a kilométereket. Útközben szendviccsel kínált. Figyelem, figyelmesség, finomság. Amikor a Deák téren (milyen szimbolikus!) Kertész Imrével is találkoztunk és neki ott bemutatott engem, már azt gondoltam, ők ketten képesek felfüggeszteni az esetlegességet. Elérni, hogy a véletlen hatályon kívül helyezze magát. - Vaktérkép rovatunkban Szász Kornél tárcáját olvashatják.
Meditatio prima: vendégségben
Meditatio prima: vendégségben
Úgy mesélték, hogy a hívek lelkei, az apostolok, szentek és a mennyei seregek együtt ünnepelnek ilyenkor a (fizikailag is) jelenlevőkkel, a közösség teljességének jeleként. A félköríves oltárkorlát tehát a templom keleti falának túloldalán körré zárul, olyan gyȕrȕvé válik, amelynek egyik fele látható, a másik láthatatlan, és amely ezáltal az időn kívülre kerül. - Vaktérkép rovatunkban Szász Kornél tárcáját olvashatják, aki jelenleg Svédországban él.
Folyosón a mozgó perc
Folyosón a mozgó perc
az idő újabb, vonásnyi határokat hagyott maga mögött. Követték egymást a/centiméterek./Órák, akár tükrök. Akár polcok, szekrények. Werdiewend aznap egy padon/ vesztegelt;/nem volt messze sem a legjobb cukrászda, sem a régi közlekedési múzeum, sem/az idegen,/üvegpalotákból álló irodanegyed, ahol sietősen vásároltak kiflit és üdítőket./Lobogtak,/vállakon inogtak a táskák, aztán eltűntek valamelyik ajtóban. Ki lesett ki egy/pózna mögül? - Helyzetjel rovatunkban Kerber Balázs prózaversét olvashatják Számtan a holdas estékre című készülő kötetének anyagából.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés