WERDIEWEND az utazásra gondolt. Az első lépés mindig a fáradtságé vagy a

figyelemé.

Melyik kő után melyik kő? Nincs az égen, az égfoszlányokon jelzés. Nem mond

semmit

egy felhő, sem a pályaudvaron egy vonat. Csak a vagonok mélykék falát töri

meg az ablakok

szürkéje. Csak zöld sávok szelik át a bankautomata képernyőjét. Érteni mindent,

mint

toronyházakat a zsúfolt utcában. Mint eldobott papírpoharat, leejtett hamburgert,

gyűrött

tasakot. Elhajítani jó messze az üres zacskót. Zizeg. Hotelszobát választok,

beszállok a liftbe. –

WERDIEWEND számlálta a változó helyszíneket, a cserepes növényeket, az

átnedvesedett

étlapokat. A kert jutott eszébe, az udvar, a parkoló, messzebb a móló; ilyen az,

ha arcok,

mint kártyalapok, cserélődnek. Hol a villany, a szőnyeg, a bekeretezett kép?

Milyen elhagyni

a várost, akár egy korszakot? Az állomás fehér füstje. Folyosón a mozgó perc.

Forma-

nyomtatványon a négyzetek, vonalak. Lakások valahol a térben. WERDIEWEND

emlékezett

egy fürdőszobára; a fagyos, kék csempékre, a szappan fehér dobozára, az apró,

magasan

égő lámpákra. Minden új helyen először a megállók nevére figyelt, a

kanyarokra, a szürke

peronokra és a villogóan sárga ülőkékre. Az üzletek, éttermek szagára. Arra,

hogyan lengett

az ajtó a külső asztalok mögött. Sótartók, cukortartók, evőeszközök mozogtak,

miközben

az idő újabb, vonásnyi határokat hagyott maga mögött. Követték egymást a

centiméterek.

Órák, akár tükrök. Akár polcok, szekrények. WERDIEWEND aznap egy padon

vesztegelt;

nem volt messze sem a legjobb cukrászda, sem a régi közlekedési múzeum, sem

az idegen,

üvegpalotákból álló irodanegyed, ahol sietősen vásároltak kiflit és üdítőket.

Lobogtak,

vállakon inogtak a táskák, aztán eltűntek valamelyik ajtóban. Ki lesett ki egy

pózna mögül?

Ki dőlt neki a falnak, éppen a homályos kávézó mellett? Annyi iratot vitt valaki

a kezében;

hajladoztak a lapok a szellős úton. WERDIEWEND akkor is egy találkozóra

készült; ezért

hánykolódott negyedórát a rozzant, rózsaszínes metrókocsiban, ahol recsegett a

hangszóró.

Az állomások viszont csillogtak, akár futurisztikus űrhajók belső terei. Ezüstös,

hosszú

falak hullámzottak végig; az oszlopokban valami tudás pezsgett. Akváriumok

nyugtalan

vize, röppenő buborékok. Tűnődtek a csövek az alagutakban. Szemcsék,

mozaik; remegett

a kép. Szándékok kereszteződtek egy archív filmfelvételen. Döntse el! Tegye le!

Dühösen nyúlt

a tollért a szakállas úr; emlék a tévéből. WERDIEWEND felrezzent, még ott a

padon; szél

süvített el a haja fölött. A számok. Forgassa csak meg a kereket. – régi műsor

ismerős szignálja.

Fehér téglalapok, háromszögek ugráltak az épületek között, mint fekete-fehér

híradókban.

Szalagok, ágak. Ha eső, ha nap, ha semmi. És az alagút sötétje után a rejtett

buszpályaudvar

a strázsáló, morózus sofőrökkel, rozsdás rendszámtáblákkal. A pénztárban is

kedvetlenül

dobta oda az árus a jegyet. KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT. A cikornyás betűk még

sokáig

kísértették WERDIEWENDET. Hová üljön, hová ne üljön? Hátul, távolabb az a

barátságtalan

téglaépület. A betonon az esetlen krétarajzok. Nyikorgott a váróterem

forgóajtaja; itt-ott

félig letépett cetliken akadt meg a tekintet. A motor nehézkesen indult be; lassan

maradtak

csak el a barna bódék, kőkerítések. De ez tíz perccel ezelőtt volt; WERDIEWEND

most már

a kicsiny teret figyelte, a diszkrét szökőkutat és a szupermarketet. Azon a kora

délutánon

sem történt semmi különös. Alig érezte gyomrában a feszültséget, a várakozás

könnyű

izgalmát. Alig érezte a hideget, pedig ott gyülekezett benne; átterjedt a karjára,

nyakára.

Nem vette észre, de dobolt az ujjával, forgatta a fejét; rúgott is néhányat a

levegőbe. Nem

gondolta, hogy ideges lenne. Koncentrált, előrehajolt; hosszú, kimért fémpálca

jutott eszébe.

Hol látta korábban? Nem törődött vele. Tudta, hogy a boltból, esetleg

valamelyik utcáról

kilép… és nem. Ott csak egy hivatalnok nyakkendőjén villant a fény. Csak egy

táska csatja

zavart össze mindent. WERDIEWEND nem sajnálta a félreértést. Órájára nézett.

Végül is

bármikor. Tényleg bármikor. Restart. – ízlelgette a szót. Akár láng. Akár levél.

Zseton.