bezár
 

színház

I. Magyarországi Olimpia a Proton Színház rendezésében
I. Magyarországi Olimpia a Proton Színház rendezésében
A Mundruczó Kornél és Büki Dóra alapította Proton Színház 2023. augusztus 1. és 2024. február 29. között rendezte meg az első Magyarországi Olimpiai Játékokat.
Pirézek, kretének meg a Kannásboreasz partjai
Pirézek, kretének meg a Kannásboreasz partjai
Bár Plautus komédiáinak fordulatos cselekményei, humoros helyzetei, karakterei megindokolnák, mégis viszonylag ritkán játszott szerző, ráadásul, ha színpadra is állítják, szinte kizárólag csak a Hetvenkedő katona szövegéhez nyúlnak. A Hét komédia című, nagy nyelvi leleményességgel kidolgozott új fordításokat tartalmazó kötet viszont könnyedén változtathat ezen a helyzeten.
Döntő előtt a Budapesti Operettszínház diákvetélkedője
Döntő előtt a Budapesti Operettszínház diákvetélkedője
Eddig öt diákcsapat jutott a Budapesti Operettszínház által szervezett Tiétek a színpad! című vetélkedő március 9-i döntőjébe, egy továbbit a közönség juttat tovább.
A hattyúk tavát mutatják be a Margitszigeten
A hattyúk tavát mutatják be a Margitszigeten
A hattyúk tava címmel kortárs balettprodukció látható július 20-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Ballet Preljocaj előadásában.
Bezár a magyarországi Észt Intézet
Bezár a magyarországi Észt Intézet
Február végén befejezi tevékenységét Magyarországon az Észt Kulturális Intézet, bezárásáról strukturális változások miatt az intézet tallinni anyaintézménye döntött - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.
Meghalt Hunyadkürti György színművész
Meghalt Hunyadkürti György színművész
Elhunyt Hunyadkürti György; a kaposvári Csiky Gergely Színház Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészét életének 73. évében hétfőn, váratlanul érte a halál - tájékoztatta a teátrum közleményben az MTI-t.
Február végéig lehet jelentkezni az idei Versünnepre
Február végéig lehet jelentkezni az idei Versünnepre
Február 29-én éjfélig lehet jelentkezni a Versünnep Alapítvány idei versenyprogramjára, melyre három kategóriában várják az anyaországból és határon túlról a hivatásos és tanulmányaikat folytató előadóművészek, zeneszerzők, film- és képzőművészek jelentkezését.
Tiszta arc, tiszta lelkiismeret. Vagy mégsem?
Tiszta arc, tiszta lelkiismeret. Vagy mégsem?
Nagy Péter István, Sándor Júlia és Hárs Anna készített színpadi változatot Ödön von Horváth prózai műveiből. A fasizálódás árnyékában, az 1930-as évek végén íródott regények világa valóban összecseng sok olyan ijesztő eseménnyel, amit ma látunk magunk körül. Mindez azonban nagyon is modern, multimediális színházi valóság keretein belül jelenik meg, töredékességében is hatásosan közvetítve a problémákat és kérdéseket, melyekre nincs könnyű válasz.
KÁR - közösségi színházi előadás, tizenkét hivatását-vesztő emberrel és a Madárral
KÁR - közösségi színházi előadás, tizenkét hivatását-vesztő emberrel és a Madárral
A Kreatív Európa Program támogatásával megvalósuló The Bird Experience című projektben öt európai ország egy-egy kortárs tánc társulata közösen gondolkodva, ám különböző utakat bejárva dolgozza fel a veszteség témakörét, különféle civil csoportok bevonásával és egy nagy fekete madár segítségével.
Horváth Csaba rendezésében mutatják be A hazug című komédiát
Horváth Csaba rendezésében mutatják be A hazug című komédiát
Horváth Csaba rendezésében mutatják be A hazug című komédiát szombaton a Pesti Színházban; Carlo Goldoni művének középpontjában Lelio áll, aki városról városra vándorol, közben hazugságaival zsonglőrködik.
7   8   9   10   11   12   13   14   15 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés