zene / előadás
2018. 07. 23.
Az opera műfajának az általam szerethető része zenés színház. A nem szerethető része meg a tömény sznobéria, amit leöntenék róla, ha tehetném, de lassú folyamat, mire lejön, mert ragacsos. Nagy nemegyetgondolás van a műfajt művelő, előadásokat létrehozó művészek hozzáállásában. És pont ezért nem lehet kialakult képünk AZ operáról, mert annyiféle, annyi módon működik itthon is, nemitthon is.
2018. 07. 15.
Sötétben, fáradtan és egy kibicsaklott bokával érkeztünk meg a 2018-as Bánkitó fesztiválra, ám a hangulat szinte azonnal kárpótolt mindenért. A sötétben való sátorverés és kórház után csütörtöktől végre már csak a fesztivál pozitívumaira koncentrálhattunk, amiből volt is egy pár: már aznap is három koncert és egy filmvetítés.
2018. 06. 26.
A koncert napján érkezett hír szerint szülővárosában hatalmas bronzszobrot emelnek Nick Cave-nek. A felturbózott nárcizmusra épülő globális zeneipar világában ez akár intő jelnek is számíthatna: egy újabb rocksztár, aki belemerevedik saját pózába, beláthatatlan távolságra kerülve azoktól, akikhez a zenéje valójában szól. Aki ott volt az ausztrál előadó koncertjén, teljes mértékben megbizonyosodhatott róla, hogy ezúttal szó sincs ilyesmiről. Érinthetetlen szoborszerűség és ájult tisztelet helyett a kapcsolódás ünnepe volt ez az este: egy 61 éves, hús-vér ember mutatta meg nekünk, mi is az a megtestesült érzékiség.
2018. 05. 31.
Kimagasló színvonalú koncertet adott a Dürer Kertben a minden tekintetben professzionális amerikai Exhumed. Matt Harvey-ék az általunk beharangozottal ellentétben végül nem lemezbemutatót tartottak, hanem retrospektív áttekintést adtak eddigi munkásságukból. A szép számú közönség kisebb része ugyan jól fogadta a műsort, de az Exhumed-koncertekre jellemző megőrülés ezúttal elmaradt, a hallgatóság többségének a tej is megaludt volna a szájában, ha nincs a művérfröcskölés vagy nem indítják be néhány szám után a motorfűrészt a színpadon.
2018. 05. 29.
A behatárolhatatlan műfajoktól, kategorizálhatatlan művészi megnyilvánulásoktól, az ismeretlentől való félelem elmaradott magatartás, amit gyorsan le kell vetkőzni, és megismerni minél több velünk egy időben alkotó művészt, művészként azokra reagálni, nézőként tőlük tanulni. Azonos zenei stíluskörön belül tevékenykedők közt is van olyan, aki a másik létezéséről se tud. Szerencsés helyzetemnek köszönhetően van lehetőségem ajánlani nektek egy must see-must hear előadót, Mózes Tamarát.
2018. 05. 25.
Fültanúja voltam 8 évvel ezelőtt a Puskás Stadionban, amikor Lars Ulrich a koncert végén megígérte, hogy hamarosan újra ellátogatnak hozzánk, az oldal hasábjain[1] akkor megírtam, hogy reméljük ezúttal nem 11 év fog eltelni két Metallica koncert között. Valóban nem 11 év volt, csak 8, de megérte kivárni, mert ez a SHOW a nagybetűs SHOW volt!!
2018. 05. 10.
A Master Musicians of Jajouka 2018. április 15-én, vasárnap este fellépett a Trafóban. Hogy ez pontosan mit is jelent kultúrtörténetileg, azt később tárgyaljuk, annyit azonban előjáróként megjegyezhetünk, hogy a zenekar egy észak-marokkói kis faluból származik és szúfi zenét játszik.
2018. 03. 13.
A következőkben az a helyzet áll elő, hogy nyíltan mondom el a benyomásaimat egy előadásról, amiben ismerőseim, barátaim is szerepeltek. Amit írok, nekik is a szemükbe mondanám, de talán így gyűjteményesítve érthetőbb. Egy olyan gyerekműsorról beszélek, ami a kategória történetében sokmilliomodszor a művészi előkészületekbe, rendezésbe, a zenekar működésébe akar belátást engedni, az előadók minden igyekezete ellenére sajnos nélkülözve minden spontanitást, forszírozott színészkedés és félresikerült humorizálás közepette. A szerelmes királynő címet viselő Dido és Aeneas délutáni előadásán jártam a MÜPA Fesztiválszínházában.
2018. 02. 28.
Mi a baj a koncertkritikával? Legfőképp, hogy sosem lehet elfogulatlan, igazságos meg még úgy sem. Hisz a fáradtság, kedély, koncentrálóképesség, társaságunk illetve társaságnélküliségünk mindenképp bele fog szólni a zenei élmény feldolgozásába. Van, aki szerint a jó kritika szaftos, vitriolos. Semmi ilyesmi nem következik, aki ilyet vár, vegyen búcsút most.
2018. 02. 20.
Sona Jobarteh a világzene egyik fiatal sztárja, négytagú zenekarával első magyarországi koncertjét adta a MÜPÁ-ban. Sona a hussznégy húros nyugat-afrikai hárfa, a kora első női virtuóza, valamint dalszerző és finom, lágy hangú énekes az afrikai ütemek, a blues és az afropop elemeinek bátor ötvözője és ötvözete.
