zene / előadás
![Király Gábor: Négy fantázia című műve](data/_cache/2021-08-14/kiski1l1050321_2_12252_220x220.jpg)
2021. 08. 20.
Egyszer nagyon fiatalon – mikor még nem döntöttem úgy, ha nagy leszek, zeneszerző leszek – indultam egy építészeti pályázaton. Rajtam kívül építészhallgatók indultak, amolyan tanpályázat volt. Több tervezőpalánta mondta, hogy nekik az én pályázatom tetszett a legjobban. Ám nem nyerhettem, mert kívülálló voltam. Pár évvel később – mikor már zeneszerzést tanultam – építészettörténeti kiállítást nyílt a Budai Várban. A kurátorok beválogatták ezt a bizonyos tervemet. Akkor már nem érdekelt, de némi elégtételt azért éreztem. Az alábbi kritika egy kicsit ilyesmiről szól. A kívülállóságról és egy műről, amit bemutattak, aztán nem történt semmi.
![Hiába tömjük magunkba az élményeket, ha nem tudjuk megemészteni](data/_cache/2021-07-26/20210718_193156_12232_220x220.jpg)
2021. 07. 27.
Bár a középkortól bécsi klasszikáig terjedő zenei repertoárt felvonultató régi zenés mozgalom Magyarországon is egyre nagyobb teret hódít, nincs túlzsúfolva a koncertnaptára annak, aki kifejezetten ilyen zenéket szeretne hallgatni. A Veszprémi Régizenei Napok 9 koncertjét a minőség és kifinomultság jegyében szervezték a korhű zenék kedvelőinek.
![Brad Mehldau Trió a Zeneakadémián](data/_cache/2021-05-27/brad_mehldau_trio_2016_c_michael_wilson_1200x628_12126_220x220.jpg)
2021. 05. 31.
Brad Mehldau harmadjára lépett fel Budapesten. Ezúttal triójával érkezett, akikkel a második koncertjüket játszották tizennégy hónap szünet után. A koncertet a Zeneakadémia online közvetítette május 25-én, és a felvételt a youtube-on elérhetővé tette.
![Kurtág 95 – Szőllősy 100: a koncertről](data/_cache/2021-02-22/krtg_szlls_1_11970_220x220.jpg)
2021. 02. 22.
A Kurtág György 95. születésnapja köré szervezett fesztivál negyedik napján az ünnepelt mellett a pályatárs és barát Szőllősy András műveiből is válogattak a koncert szervezői. A 2007-ben elhunyt Szőllősy András február 27-én lenne 100 éves. Az est házigazdája Tihanyi László zeneszerző volt. A koncert Dr. Vigh Andrea rektor köszöntője után kezdődött. A műveket zeneakadémiai hallgatók és tanárok adták elő.
![Kurtág Márta és György életéből](data/_cache/2021-02-21/kurtagok_1_11966_220x220.jpg)
2021. 02. 21.
Üzenetek, Játékok Jelenetek Kurtág Márta és György életéből – ezzel a címmel február 20-án a BMC a Kurtág györgy 95. születésnapjára rendezett fesztivál harmadik napján mutatott be vetítéses koncertet.
![Ötletbőség, komorság, megnyugvás](data/_cache/2021-02-20/ke_pernyo_foto_2021_02_20_18_56_21_1_11964_220x220.jpg)
2021. 02. 20.
A Kurtág György tiszteletére rendezett fesztivál második koncertjére 2021. február 19-én, Kurtág 95. születésnapján került sor a Zeneakadémián. Míg az előző napi koncert a Generációk találkozása címet viselte, itt a koncertet a nyitódarabról nevezték el, és egyértelműen egyetlen generációhoz kötődik: Kurtág művei mellett Liget György és Szőllősy András műveit mutatta be.
![Köszönet nékik](data/_cache/2021-02-20/bhp_4836_11961_220x220.jpg)
2021. 02. 19.
Kurtág György a magyar zeneszerzés doyenje február 19-én ünnepli 95. jubileumát. Munkatársunk a tiszteletére rendezett koncertekről tudósított.
![Abszolút zene](data/_cache/2021-02-16/amadeus_220_2_11953_220x220.jpg)
2021. 02. 18.
Peter Shaffer Amadeus című drámája klasszikussá vált kortárs történet a zsenialitás és a középszerűség konfliktusáról, melyet Miloš Forman filmadaptációja tett világszerte ismertté. A darab 1979 óta először tért vissza ősbemutatójának helyszínére, a londoni National Theatre-be 2017-ben. A felvétel most mindenki számára elérhető a National Theatre at Home platformján keresztül.
![Éjféli napsütés](data/_cache/2021-02-09/kultura_hu_11951_220x220.jpg)
2021. 02. 12.
2021. február 3-án rendezték a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Fehér éjszakák estjét. A koncertet online közvetítették a Művészetek Palotája honlapján és Youtube-csatornáján, a Müpa Home-on. Közreműködött Baráti Kristóf, vezényelt Rajna Martin.
![Tornyai Péter doktori koncertje](data/_cache/2021-02-11/tp_05_kergesm2020_1_844_1_11942_220x220.jpg)
2021. 02. 11.
Tornyai Péter (*1987) a fiatal magyar zeneszerző generáció legaktívabb tagja, a komponálás mellett koncertet szervez, tanít, vezényel, kamarazenész, többszörösen díjazott művész, nemcsak korosztályának, hanem a teljes magyar zenetörténetnek kimagasló egyénisége. Doktori (DLA) koncertjére 2021. február 8-án került sor a Zeneakadémián.