bezár
 

zene / interjú

Az önképzőkörtől a Carnegie Hallig
Az önképzőkörtől a Carnegie Hallig
Fejérvári Zoltán zongoraművész, egyetemi oktató számos nemzetközi fesztivál résztvevője volt, több nemzetközi verseny díjazottja, rendszeresen koncertezik világszerte.
Átszőni a művészeti ágakat
Átszőni a művészeti ágakat
Tóth Kinga költő, hangperformer, vizuális művész. Verseket magyar, angol és német nyelven is ír, performanszaival turnézik, kulturális programokat szervez, a grazi Forum Stadtpark és a nemzetközi Femness fesztiválprogramok kurátora.
Zenész, akinek hangszere az énekhangja
Zenész, akinek hangszere az énekhangja
Nemrégiben jelent meg Winand Gábor szólólemeze, saját dalokkal. Elsa Valle, aki a színpadon és a magánéletben is párja, vendég két számban, de ez alapvetően Winand-zene. Ebből az alkalomból beszélgettünk az énekes-zenésszel.
Hangja mindennek van - csöndbe maradni nehéz
Hangja mindennek van - csöndbe maradni nehéz
A Bélaműhely Sound Art 2007 óta működik. A zenekar feladata összetett, a hangszerek ugyanis szinte egyől egyig talált tárgyakból épülnek fel, így nem csupán meg kell szólaltani, de rájuk kell találni, meg kell alkotni őket. A zenekar egyik alapítójával, Rimóczi Istvánnal beszélgettem, arról, hogy mit jelent számára az a dolog, amit a saját műfajukban létrehoztak.
A művész ne stresszeljen
A művész ne stresszeljen
Aki színpadra kerül, hosszas gyakorlás után a nézőknek akar átadni dolgokat. Megmutat magából ezt-azt, zenei mozzanatokat, érzeteket közvetít. Ha az előadó maga is tele van frusztrációval, stresszel, görcsökkel, akkor félő, hogy ezek az átadni vágyott dolgok fent ragadnak a pódiumon. Teljesítési, bizonyítási, megfelelési kényszer, korábbi kellemetlen színpadi emlékek, túlzott izgalom lehetnek egy furcsa zenészbetegség beindítói. A betegség szakértője Détári Anna, aki saját tapasztalatai alapján dolgozott ki terápiát a fokális disztónia nevű zenészbetegség kezelésére.  
A csend a vásznam
A csend a vásznam
Nagy Ákos kortárs zeneszerzővel Ana Amorós López beszélgetett, a budapesti 4D Sound SSI munkatársa, az alkotó szeptemberben bemutatandó új darabjáról, a 4D Sound-beli sokcsatornás és egyéb tapasztalatairól, valamint egy sor más kérdésről.
Ős Lajos, avagy a zene születése
Ős Lajos, avagy a zene születése
A zene vajon független anyagától, amivel megszólaltatják? Ez a kérdés nagyon régóta motoszkál bennem és mindig felüti a fejét. A zene vajon nem lehet szép, amikor valami olyan hangkeltő eszközzel, hangszerrel szólaltatják meg, ami tegnap még bútor volt, vagy mindennapi használatra kitalált tárgy? A kérdések relevanciáját többek között az adja, hogy például a legtöbb elektronikus hangszer mérőberendezésként kezdte karrierjét... mondja Nagy Ákos zeneszerző - Dnczi Csaba László őt és Bali János előadóművészt, zeneelméleti tanárt kérdezte.
Talán még kiabálni is fogok
Talán még kiabálni is fogok
Minél tágabb horizonton gondolkodunk, annál hitelesebb képet kaphatunk és adhatunk a világról, amelyben élünk. Azt hiszem, most ez a célom: művelődni, tanulni és minél többet alkotni.          
Támad a gitár
Támad a gitár
Géczy Viktorral, a Jazztelen, a WodooCompany és a Muck Éva Trió gitárosával beszélgettünk zenei pályájának kezdeteiről, sikereiről, az amerikai Lee Ritenour Six String gitár világversenyén elért helyezéséről, a szakma és a privát élet összeegyeztetésének nehézségeiről.
Csavarodj fel a szövegre!
Csavarodj fel a szövegre!
A "djangopopot" játszó Pankastic! együttes koncertjén Lackfi János és Vörös István eredeti dallamra énekelhető slágerátiratai hangzanak el szeptember 9-én, a József Attila Színházban. A Clavis Irodalmi Ügynökség, és a József Attila Színház szervezésében, a szvinges őrületre, durván szövegfelcsavarós színházi bemutatóra számíthatunk!
7   8   9   10   11   12   13   14   15 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés