bezár
 

zene

2019. 10. 20.
Az embernek önmagával kell versenyeznie
Interjú Baráth Emőke énekművésszel a hazai és a külföldi éneklés hatásmechanizmusáról, koncerttermekről és operaszínpadokról, valamint marketinglehetőségekről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Baráth Emőke nemrégiben kapott Opus Klassik-díjat. Rengeteget énekel Magyarországon és a világ más hangverseny- és operaszínpadain. Számos CD-felvételt tudhat maga mögött. A különleges barokk művek mellett egyre több bécsi klasszikus darab is a repertoárjára kerül.

PRAE.HU: Hangszeres tanulmányokkal indult a zenei pályafutásod.

Igen, csellóztam, bár azt csak öt évig gyerekkoromban. A hárfát szinte felnőttként kezdtem el, 16-17 évesen. Fejembe vettem, hogy hárfás leszek, és a Zeneakadémián fogom tanulni, ahova fel is vettek, de végül nem kezdtem el, csak az ének szakot. Nem is biztos, hogy jó hárfás lettem volna. Iszonyú nehéz hangszer, súlyra és technikailag egyaránt. Ezt is gyerekkorban kellett volna kezdeni.

PRAE.HU: Hogyan kanyarodtál a hangszerektől az ének felé?

Az ének mindig életem része volt. Kórusban énekeltem, népdaléneklési versenyre jártam. Aztán szórakozásból elkezdtem énekelni, és egyre komolyabbá vált. Nem akartam igazán énekesnő lenni. Inkább a zongora, sőt a muzikológia érdekelt. Egy darabig kórusban vagy kamaraegyüttesben akartam énekelni. Kvázi mindegy volt, hogyan, csak legyen jelen az életemben.

PRAE.HU: Volt valami meghatározó pillanat vagy személy, aki mégis a komoly éneklés felé vitt?

Barta Katalin a gödöllői zeneiskolában volt a zongoratanárom hétéves koromtól 17 éves koromig, ő nagyon meghatározó volt az életemben. Amikor a gimnáziumot otthagytam a Konzervatóriumért, ő adott nekem támaszt, hogy ezt a cserét végig tudjam csinálni. Az énekfelvételin is ott volt, ő kísért – fogta a kezemet. Nem volt egyszerű 17 évesen egy teljesen új világba belecsöppenni. Ő zeneileg is sokat segített, formált rajtam, megtanította az alapvető stílusbeli szabályokat. Nem is volt igazán énektanárom, aki támogatott volna. Aztán Hormai Józsefhez kerültem, ő alapozta meg a Konziban a tudásomat, utána Pászthy Júlia lett a tanárom a Zeneakadémián.

PRAE.HU: Hogyan alakult ki, hogy főleg barokkot énekelsz?

Nekem nagyon tetszett a barokk zene, Pászthy Júlia is úgy gondolta, hogy jól áll nekem, könnyeden megy. Sok barokk darabot kaptam, amelyeket nagyon szerettem, egyre jobban érdekelt ez a stílus. Mesterkurzusokra kezdtem járni. Fontos volt az életemben egy Händel Orlando-előadás, amit a Zeneakadémián koncertszerűen adtunk elő, Szigetvári Dávid, tenor énekes vezényletével. Később kimentem egy bostoni mesterkurzusra – ezt is Pászthy Júliának köszönhettem. Ő kereste nekem a kapcsolatokat, lehetőségeket. Nagy szerencsém volt.

PRAE.HU: Visszatérve a barokkra, azon belül sem csak a mainstreamet énekled, hanem különlegesebb, ritkán hallható szerzők műveit is – és itt gondolhatunk a CD-felvételeidre is. Ez tudatos döntés, törekvés a részedről?

Magától alakult így. Elkezdtek felkérni, hogy 17. századi barokkot énekeljek. Szerintem illik is a hangszínemhez, nagyon szeretem azt a repertoárt. Rengeteg olyan mű van abból a korból, amit még nem vettek fel lemezre, sok kotta még felfedezetlenül lapul könyvtárak fiókjaiban. Én pedig nagyon örülök, hogy részese lehetek ezeknek a felfedezéseknek.

PRAE.HU: Rengeteg, vagyis már 18 lemezfelvételed készült. Mit adott Neked a felvételek sora?

A CD-felvétel nagyon megtanítja az embert a precizitásra. Ott a tökéletességre törekszünk, miközben állandóan meg kell birkózni azzal a tudattal, hogy nem vagyunk tökéletesek. Van, hogy visszahallgatom a felvételt, és utólag úgy gondolom, hogy már másképp csinálnám. Ezért nem is szeretem a régieket visszahallgatni. De ami jól sikerült – az utóbbi kettőt – azt szívesen meghallgatom.

PRAE.HU: Nagyon sokat énekelsz külföldön. Hogy jöttek ezek a meghívások?

Leginkább versenyek és mesterkurzusok eredménye, hogy hívnak külföldre, bár kaptam külföldi felkéréseket például Oroszországba már a 2011-es Cesti-verseny előtt, amit meg is nyertem, és ami aztán beindított mindent. Alan Curtisszel is akkor kezdtem dolgozni, azonnal koncertmeghívásokat kaptam tőle. Aztán jött Aix-en-Provence, lett egy ügynökségem, a Les Concerts Parisiens, amellyel máig együtt dolgozom, és ekkor indult a franciaországi karrierem.

PRAE.HU: Itthon is szoktál énekelni. Van különbség a hazai és a külföldi fellépés között?

Számomra itthon énekelni megható. Azt látom, hogy sokan elkezdtek követni, szeretni, vannak, akik minden koncertemen ott vannak, és ez nekem nagyon jól esik. Nem akarok olyan művész lenni, aki elhanyagolja a saját közegét, ahonnan jött, nagyon fontos, hogy Magyarországon is énekeljek. Ezzel együtt duplaéletem van: Párizsban élek, onnan járok haza. Az a kérdés is mindig bennem volt, hogy hol éljek, hogy a legjobb. Úgy alakult, hogy Párizsba költöztem, de itt is van lakásom, van hova hazajönni. A barátaimat, családomat nem akarom félretenni. Ez óriási szervezést igényel, és nagyon nehéz – de nem lehetetlen! Igaz, nagy fegyelem kell hozzá. Párizsban többet dolgozom, sőt onnan könnyen el tudok jutni további helyekre: Franciaország más városaiba, Belgiumba, Hollandiába, Luxemburgba, Németországba, Angliába. Sokat próbálok Párizsban, akkor is, ha esetleg nem ott van a koncert, és nagyon jó, hogy ott is haza tudok menni. Nyolc év hotel után – bár mindig ugyanoda mentem vissza, ahol ismertek, szerettek – mégis más, ha az ember a saját kanapéján ihatja a teáját.

PRAE.HU: Hol tudod magad hosszútávon jobban elképzelni?

Mindkét helyen – tetszik ez a duplaélet.

PRAE. HU: A fellépések mellett szoktál tanítani is.

Tavaly tartottam mesterkurzust a váci Régi Zenei Napokon. A Zeneakadémián pedig most kezdtem el tanítani a posztgraduális historikus képzésen barokk repertoárt. Nagyon szeretek tanítani, de persze izgulok is olyankor.

PRAE. HU: Van olyan mestered, akinek követed a tanítási módszereit, aki mint tanár nagy hatással volt rád?

Ahogyan például Pászthy Júlia megközelíti az éneklést a tanítás során, abból én is sokat tudok hasznosítani. Rengeteg tanárnál voltam már, volt köztük jó is, rossz is. Volt köztük olyan világhírű énekes, aki viszont tanítani kevésbé tudott: a nap végére elment a hangunk, pedig elvileg úgy kellene egy ilyen kurzusról kijönni, hogy az ember hangja kinyílik. Nagyon sokat segített viszont Kolonits Klára. Ő mindig minden hang helyét, jelentőségét tudja, és én nagyon szeretem ezt a fajta tudatosságot.

PRAE. HU: Fontos szerinted, hogy milyen intézménybe jár, hol tanul az ember?

Az az igazság, hogy nem azért van külföldi karrierem, mert a Zeneakadémiára jártam. Ott nincs se régizenei képzés, se a régizenei karriert segítő kapcsolatok. Baselnek például van egy híres régizenei tanszéke. Ha odamentem volna, ott alakultak volna a kapcsolatok, mert olyan énektanárok és karmesterek tanítanak, akik esetleg kiválasztottak volna. A Zeneakadémián ilyen nem volt. Itt viszont más adatott meg. Óriási művészeket hallhattam a kakasülőről. Fantasztikus élményekben volt részem, csak épp nem a barokk tanulmányaimhoz köthetők.

PRAE.HU: Mit jelent számodra a siker? Fontosnak tartod?

Nekem az a fontos, hogy meg tudjam érinteni a közönséget. Tudom, hogy ez klisé, de számomra az az elismerés, ha odajön hozzám valaki koncert után, és azt mondja, hogy rengeteget kapott tőlem a hangverseny által. Az is siker, ha el tudok énekelni egy darabot úgy, ahogy elterveztem. Vagy hogy egy lemezem úgy szól, ahogy annak szerintem szólnia kell. Nekem ez a siker, és nem az, ami a kritikákban megjelenik. Kell a visszajelzés, anélkül lehetetlen fejlődni, de a kritikák, díjak valójában nem változtatnak semmit. Nem is kell, hogy változtassanak, az embernek önmagával kell versenyeznie.

PRAE.HU: Gondolom, azért jó, ha van valami külső fül.

Igen, bár én mindig mindent felveszek, és visszahallgatok. Azt hiszem, elég jó önreflexióval rendelkezem, de figyelem a külvilág reakcióját is. Az utóbbi két évben én már önmagam tanára vagyok, és működik.

PRAE.HU: Biztos nagyon szigorú vagy magaddal…

Én nagyon! De van olyan énekes, akinek élete végéig tanárhoz kell járnia. Nekem is van kire támaszkodni, ha szükségem van rá. Ha valamivel nagyon nem vergődöm zöld ágra, akkor mindig van kihez fordulnom.

PRAE.HU: A különböző országokban érzékelhetően másképp működnek a hatásmechanizmusok?

Abszolút másképp. Voltam Amerikában, Japánban, Brazíliában, Törökországban, vagyis extrémebb helyeken is, és mindenhol más a közönség. Van, ahol nagyon kell hajtani, hogy megnyerjük a hallgatóságot, van, ahol csak meg kell jelennem, és már odavannak, anélkül, hogy csináltam volna bármit is. Például Amerikában simán felállnak, és beletapsolnak a zenekari utójátékba. Ami Németországban és Ausztriában egyáltalán nem hatna, az Törökországban, Amerikában viszont azonnal hat.

PRAE.HU: Nehéz lehet, hogy a hatás ezek szerint nem tükrözi a teljesítményt.

Nem tükrözi, és persze sokkal könnyebb úgy előadni, hogy a közönség csillogó szemmel figyel, mint amikor unott fejjel ülnek. De például az osztrákok pókerarccal ülik végig a koncertet, de utána tapsviharban törtek ki. Nem fejezik ki az érzelmeiket azonnal, hanem rezzenéstelen arccal gyűjtik az információt. Utána viszont megjelenik a lelkesedésük. Ez kulturális különbség. Óriási hatást váltott ki, amikor Schubert Winterreiséjét énekeltem a Zeneakadémián – lesz még februárban két előadás belőle. Nagy élmény volt a számomra végigénekelni ezt a dalciklust, tulajdonképpen végigjárni az utat. Novák Eszter rendezte, és olyan eredményt hozott ki belőle, hogy a közönség velem együtt ment végig az úton könnyes szemmel. Volt, aki azt mondta, hogy végigzokogta. Ezzel lehetett hatni. Eszterrel nagyon jó volt dolgozni, emberileg is hihetetlen támaszt nyújtott, amiért örökre hálás leszek neki.

PRAE.HU: Jó volt kitekinteni Schubertre?

Számomra ez nem kitekintés. Sokan be akarnak rakni a „barokkénekes-fiókba”, de én nem barokk énekes vagyok, hanem énekes. A dalestjeimmel kifejezetten szeretném eloszlatni ezt a skatulyázást. Lesz nemsokára egy dalfelvételem, aztán Mozart-estjeim a Concerto Budapesttel és a Pécsi Filharmonikusokkal.

PRAE.HU: Operát vagy dalt és oratóriumot szeretsz jobban énekelni?

Mindet szeretem. A koncerttermek világa jobban vonz, szeretem a koncerteket, a szólóesteket. De az operaszínpadon sem érzem magam rosszul. Az utóbbival az a problémám, hogy öt-hat hétig próbálunk az üres székek előtt, közönség nélkül, nekem viszont szükségem van a közönséggel való rendszeres kapcsolatra. Tehát a több hét előadás nélkül nekem nehezebben megy. De aztán amikor elkészül a produkció, élvezem, és úgy gondolom, megérte az a hat hét. Mindenesetre én ezt nem tudnám egyfolytában csinálni, bőven elég kétszer-háromszor egy évben.

PRAE.HU: Milyen meghatározó művészek vannak, akik számodra, illetve a Te művészeti ágadban fontosak?

A régi zenében rengeteg karmester van, akik állandóan valami újat hoznak, újat mutatnak be, és ezért jó velük dolgozni. Fogok dolgozni Ivor Boltonnal, akit már régóta csodálok. Szívesen kipróbálnám egyszer a közös munkát Teodor Currentzisszel, ő fantasztikusan vezényel Mozartot. A Vashegyi Györggyel való munka a német és francia repertoár felfedezése miatt izgalmas a számomra.

PRAE.HU: Vannak ígéretes fiatalok?

Sok fiatal énekessel találkoztam. Az lemezkiadómnál volt például egy év végi showcase, ahol sokan megjelentünk, fiatal énekesek, hangszeresek, és öröm volt látni ezt a sok energikus művészt. Persze az ember elkezdi magát méricskélni hozzájuk, de néhány nap elteltével megértettem, hogy mindnyájan különbözőek vagyunk szakmailag, így nem kell versenyezni. Mindenkinek van helye ebben a szakmában.

PRAE.HU: Segít a média abban, hogy mindenkinek meglegyen a helye?

Igen. Bár én kicsit negatív vagyok, mert azt látom, hogy egy jó Instagramprofil magasra tud repíteni olyanokat, akik szakmailag nem biztos, hogy megérdemelnék. Jobb esetben persze összeér a kettő, vagyis az adott művész marketingje is megfelelő, és közben szakmailag is kiemelkedik. Yuja Wangot tudnám felhozni, aki elképesztő zongorista, és áll mögötte egy remek marketing is. Van azonban olyan énekes is, aki minden lélegzetvételt megoszt magáról. Nem tudom, miért van erre igénye, illetve az embereknek miért van arra igényük, hogy ezt lássák.

PRAE.HU: De ez azt is jelenti, hogy őt hívják koncertekre? Konkrétan befut szakmailag az Instagram segítségével?

Igen, ugyanis ha valaki jól néz ki, és ezt az adottságát megfelelően használja, lesz 20.000 követője. A kommentek meg arról szólnak, hogy milyen szép, és nem arról, hogy hogyan énekel, hogyan játszik. A koncerttermek az eladott jegyek és CD-k számát nézik, márpedig az ilyen népszerű előadó koncertjére sokan meg fogják venni a jegyet, és nem az számít, hogy hogyan énekel.

PRAE.HU: Te is pörgeted a saját Insta- és Facebook-oldaladat?

A Facebook-oldalamon megosztom a koncerteket, de semmi magánjellegűt nem posztolok. Az Instára meg bármit kiteszek, amit érdekesnek találok.

PRAE.HU: Akkor szerinted a social medián kívül milyen marketingeszközök fontosak?

Lett most honlapom, illetve nagyon fontos a Youtube. Nekem nincs fönt túl sok felvételem, de érdemes lenne a jó felvételeimet feltölteni. Én ebben nem vagyok olyan jó, de dolgozom rajta, illetve most már van segítségem is például abban, hogy hogyan érdemes videót készíteni.

PRAE.HU: Hívnak interjúra akár külföldön, akár Magyarországon?

Most, hogy megkaptam az Opus Klassik-díjat, ennek kapcsán vannak megkeresések. De ettől függetlenül is voltak interjúim külföldön, bár kevesebb, mint itthon. Leginkább rádióinterjúkra hívtak meg Angliában, Amerikában, Franciaországban. Magyarországon szerencsére sokan érdeklődnek utánam, elég sok interjú készül velem itthon.

PRAE.HU: Ezek szerint nem foglalkozik a média eléggé a fiatalokkal?

De, viszont csak azzal, akiben látják a potenciált. Csak az eladhatóság a szempont. Én kapásból fel tudnék sorolni húsz velem egykorú énekest, akik világkarriert érdemelnének. De egyszerűen nincs mögöttük marketing. Külföldön is, itt is azt nézik, hogy valaki mint termék eladható-e. Ez nem jó irány szerintem, mégis efelé tart a világ. Általában, aki eladható termék lesz, az erre vágyik is, és kiszolgálja az ezzel kapcsolatos igényeket.

PRAE.HU: Milyen célok vannak most az életedben?

Szakmai célom, hogy bővítsem a repertoáromat Mozarttal és Rossinivel, illetve huszadik századi zenével. Szeretnék mindent jól megcsinálni, amire éppen felkérnek, és persze fejlődni önmagamhoz képest.

 

Fotó: Emmanuel Jacques, Raffay Zsófia

 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Baráth Emőke tapasztalata, miszerint kell a visszajelzés, anélkül lehetetlen fejlődni, de a kritikák, díjak valójában nem változtatnak semmit. Emőke mindig mindent felvesz, és visszahallgat, és két városban is otthon érzi magát.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Mátrai Diána Eszter --

Budapesten születtem, itt végeztem angol, magyar és színházi dramaturg szakot. 2008 óta vezetem a prae.hu színházi rovatát. Szeretem Mozartot, Shakespeare-t, a somlói galuskát és a világbékét. S hogy magamról is mondjak pár szót: távol áll tőlem az önirónia.


További írások a rovatból

Fischer Iván változata A Müpában
Interjú Fejérvári Zoltánnal pályakezdésről, oktatásról, mentorokról, itthoni és külföldi lehetőségekről
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.

Más művészeti ágakról

színház

8in1 élmény 8in1 élmény
Textúra a Szépművészeti Múzeumban
irodalom

Kidobni a metafizikát Kidobni a metafizikát
Kritika Purosz Leonidasz „Egy férfi sosem hagyja félbe” című kötetéről (Magvető, 2019)
Bodzsár Márk: Drakulics elvtárs
Familie Flöz a CAFé-n


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés