bezár
 

film

2011. 04. 07.
Elsőfilmes rendezőket támogató nemzetközi program
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A pénteken kezdődő budapesti Titanic Nemzetközi Filmfesztivál is bekapcsolódik abba a nemzetközi filmszakmai programba, amely elsőfilmes rendezők pályakezdését és nemzetközi bemutatkozását hivatott elősegíteni.

prae.hu

Az Eye on Films indulását a februári Berlinalén jelentették be, a kezdeményezéshez eddig világszerte tizennégy filmfesztivál - köztük az edinburgh-i vagy a Rio de Janeiró-i - és tizenhat filmforgalmazó cég csatlakozott.

A program partnerei vállalják, hogy egy közös megegyezéssel kialakított filmlistából meghatározott számú, szabadon választott filmet mutatnak be fesztiválprogramjukban, illetve biztosítják helyi forgalmazásukat. Ezzel elősegítik, hogy a pályakezdő rendezők munkái nagyobb nemzetközi figyelmet kapjanak - tájékoztatta az MTI-t a Titanic sajtóirodája.

Elsőként a Titanic ülteti át a gyakorlatba a nemzetközi kezdeményezést: az Eye on Films program keretében levetítik a kanadai Ryan Redford első nagyjátékfilmjét, az Oliver Sherman című filmdrámát, amelyet később a hazai mozikban a magyarországi forgalmazó, az Anjou Lafayette mutat majd be.

Az április 8. és 16. között zajló Titanic filmfesztiválhoz több párhuzamosan futó program kapcsolódik. Ezek közé tartozik a pénteken az Örökmozgó Filmmúzeumban kezdődő Jerzy Skolimowski retrospektív sorozat; a lengyel rendező Ölésre ítélve című filmje a Titanic versenyprogramjában szerepel.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Filmre rögzített önarckép a Verzión
A Vonatok és az Álomélet stockfotóból című dokumentumfilmek a 22. Verzió Filmfesztiválon
Tudósítás az első DIA filmklubról

Más művészeti ágakról

A harmadik Lomboldal öko-irodalmi estről
Jutta Bauer Nagypapa őrangyala című könyvéről
Máray Mariann Így megy ez című könyvéről
Beszélgetés az Octogonról a FUGA Építészeti Központban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés