Groeningent az Alabama és Monroe című film alkotójaként ismerhetjük leginkább, a flamand sztárrendező már ebben a melankolikus hangulatú, bensőséges melodrámájában is kissé fakó, meleg színekkel fest nagyon emberi történetet. Vonzódik az őszinte, idealizáltságtól és teatralitástól egyaránt mentes lelki mélyfúrásokhoz, a puszta hétköznapi tárgyi valóságot azonban kiváló érzékkel használja atmoszférateremtésre. Nem meglepő, hogy első amerikai munkájához is egy rendkívül erős és nagyon személyes alapanyagot választott. 

David Sheff amerikai újságíró saját családjának hangsúlyosan közös szenvedéstörténetét írta meg regényében, bemutatván elsőszülött fia drogfüggőségbe csúszását, a folyamatos küzdelmet, s azt, hogyan csapnak össze a hullámok a kétségbeesett apa és az egész család fölött. Bár a filmben határozottan az apa hangja erősebb, ennek a regénynek a párdarabja, azaz a fiú, Nic Sheff saját könyve is alapját adta a forgatókönyvnek.

A történet gerincét Nic nagyjából tizenhét éves korától kezdődő, intenzív függőségbe csúszása adja, az elvonóra tett újabb és újabb kísérletek kudarcai, a reménykeltő időszakokból a legmélyebb kétségbeesésig való visszaesések ritmikusan szervezik a cselekményt. Miközben az események egymásutánisága könnyen követhető, asszociatív módon egy-egy villanásra gyakran ugrunk előre és hátra is az időben – ezek pedig a történet legfontosabb részei. A legérzékenyebb pillanatokban árnyalják apa, fiú és mostohaanya karakterét, kapcsolatuk mélységét és minőségét az emlékezetből váratlanul előbukkanó gyerekkori jelenetek. Ez a fajta történetvezetés, ha lehet, még inkább belsővé teszi az utazást, s még közelebb hoz a szereplőkhöz.

A könyörtelenül valóságos, élet által írt történet hitelességéből adódik, hogy a családi kapcsolatok erősen és pontosan kerülnek fel a vászonra: hús-vér emberek bonyolultságukban is hiteles viszonyai, kapcsolódási kísérletei, jó és rossz szokásai, nem várt helyzetekhez való hol jobban, hol kevésbé sikerült alkalmazkodási próbálkozásai adják a velejét a Csodálatos fiúnak. 

Egyként lehet méltatni Steve Carellt és Timothée Chalamet-t a főszerepekben, mindkét színész bizonyított már korábban művészi érzékenységből és delejes erejű karakterformálásból – a casting remekül sikerült, minthogy nem csak az oly ismerős, középkorú, jómódú középosztálybeli apával tudunk azonosulni, hanem a szenzitív, sodródó fiatal fiúval is, aki finom vonásaival, rebbenő, szomorú szemével egy pillanatra sem engedi el a szimpátiánkat. Egyszerre azonosulunk tehát a szerhasználóval, és képesek vagyunk átérezni a szülői aggodalom gyötrő mélységeit is – ezzel pedig a film be tudja teljesíteni legfőbb célját.

A film tétje és húsba vágó üzenete felmutatni, hogy a függőség nem kizárólag a kilátástalanságban vergődő, lecsúszott társadalmi rétegek problémája, azoké, akiket szociokulturális hátterük, az anyagi és érzelmi nélkülözés csaknem egyenes úton taszít a szerhasználat talmi örömébe, hanem a bőségben élő, szellemi és kulturális javakkal rendelkező középosztály számára is fenyegető veszély. Emellett mindent megtesz a Csodálatos fiú, hogy elkerülje a drogfilmek kliséit. Sehol a Requiem egy álomért vizuális orgiája, nincs belső nézőpont, nem kapunk látványos trip-reprezentációkat, sokkal fontosabb, hogy a fiú pokoljárásával párhuzamosan végigkövetjük az apa küzdelmének stációit is a kezdeti értetlen, de konok optimizmustól a kétségbeesésen át a végtelenül fáradt, kiüresedett feladásig.

Az alkotás egyébként nem elégszik meg pusztán az esztétikai célokkal, hanem igyekszik közvetlen társadalmi célokat is szolgálni, rávilágítani például a kábítószerfüggőket ellátni hivatott intézményrendszer hiányosságaira – a film végén még didaktikusan meg is erősíti az alulfinanszírozottság problémáját, amelyről innen, Magyarországról, a dizájner drogok elképesztő térhódításának kellős középéről látni és hallani különösen keserű élmény.

E pillanatban úgy tűnik, hogy a Csodálatos fiú aligha lesz egy generáció meghatározó alkotása, a kultstátuszra sem igazán számíthat, szolgáltathat ellenben kiváló drogprevenciós alapanyagot, és rengeteg addiktológiai előadáshoz muníciót.

Csodálatos fiú, színes, amerikai film, 112 perc, 2018. Rendezte: Felix Van Groeningen. Forgatókönyv: Luke Davies, Felix Van Groeningen. Fényképezte: Ruben Impens. Producer: Brad Pitt, Dede Gardner, Jeremy Kleiner. Vágó: Nico Leunen. Főszereplők: Steve Carell, Timothée Chalamet, Maura Tierney, Amy Ryan. Országos bemutató: 2018. január 31. Magyarországon forgalmazza a Mozinet. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott.