A skandináv néphit egyik legfontosabb alakja a svédül skogsrånak (ejtsd ‘szkugszró’), norvégul huldrának (‘hüldra’) ismert női erdei lény. Egy úgynevezett „rå” – vagyis egyfajta őrző vagy felügyelő lény –, és többféle helyi elnevezéssel illetik, jól ismert még Nyugat-Finnországban is. Az erdő szelleme elbűvölő, gyönyörű nő, de hátulról üreges, korhadó, kérges, az egyik lába emberé, a másik lóé vagy kecskéé, és farka is van. A skogsrå rendszerint csábító, és különösen az erdőt járó férfiak számára lehet veszélyes.

Régi hagyomány volt Svédországban a férjükhöz hűtlen, házasságtörő nőket elüldözni. (Hozzátenném, hogy a férfiak hűtlenkedése mindig is inkább dicsekvés tárgya volt, de legalább is elfogadottabb, nem büntetendő.) Az illető nő hátán a ruhát felhasították, majd elzavarták a faluból. Ezek a nők más falvakban sem találtak menedéket a látható megbélyegzés miatt, ezért az erdő mélyén bújtak el. Vannak olyan elképzelések, miszerint ezek az elüldözött nők szolgálhattak alapul a skogsrå alakjához. Ebből indul ki Maud Karlsson Lima de Faria projektje is.

Maud Karlsson munkásságának középpontjában elsősorban a test kifejezőereje áll. Tizenegy évet töltött New Yorkban, majd több mint húszat Svédországban, ahol moderntáncosként, koreográfusként és tanárként dolgozott. Kibővült művészeti tevékenysége mára a képzőművészetet, valamint a designt is magában foglalja. Jelenleg elsősorban tárgyalkotásokkal, performanszokkal, kiállításokkal és installációkkal (helyspecifikus projektekkel), valamint megrendelésre készült munkákkal és talk show műsorokkal foglalkozik.

a fáradt vándort, ha árnyat keres,
énekével a huldra magához édesgeti,
átöleli, táncot ígér, és a mámoros táncban
a férfi elvész az időben,
elernyed és végül széthull a teste,
a lelke pedig szétszakad,
mint a harmatfényben a pókháló
(Szeles Judit: A huldra)

A nők ellen elkövetett fizikai és pszichikai erőszak a témája A kabát című kiállításnak, ahol stilizált nyírfaligetben röpködő, tarka télikabátokat láthatunk. Maud Karlsson Lima de Faria művészetében a folklór mitológiáját a nők kiszolgáltatottságáról szóló történetekkel szövi össze történelmi és kortárs kontextusban is. Mindezt mély átgondoltsággal, ugyanakkor humorral és játékossággal teszi. A kiállításon megismerhetjük egyedi és fenntartható kabátkollekcióját, bőrből és hajból készült alkotásait, valamint festményeit, fotóit és videómunkáit. Az Upplandi Múzeum a látogatókat egy jelképes erdei sétára invitálja, ahol az identitásról, a nemek közötti egyenlőségről, a fenntarthatóságról és a viselhető művészetről lehet elgondolkodni, beszélgetni és közösen új nézőpontokat felfedezni.

A teremben lebegő, leginkább gyapjúból készült kabátok hátán egy cipzáras rész található, amit a viselője nyitva hagyhat, de össze is húzhat. A kabáthoz színes pamutból kötött farokrész tartozik, ezt is fel vagy le lehet kapcsolni ízlés és kedv szerint. A bélésen és a kabát egy-egy titkos részletében hímzett versek rejtőznek. A kabátok a tizenkilencedik század végének és a huszadik század elejének divatja szerinti szabásmintát követik, karcsúsított, nagyon dekoratív darabok, amelyek hordhatóak is, megrendelésre személyre szabott, egyéni változatokat készít Maud Karlsson. Külön tárlókban a kabátokhoz bőrmellényeket lehet látni, ezek is a hátukon hasítottak, és valamilyen természeti tárggyal (falevél, fakéreg) vannak „begyógyítva”, befoldozva, a belső oldalon szövegeket olvashatunk. Egyedi „köpönyegek” ezek – újrahasznosított anyagokból, kézzel hímzett részletekkel és hagyományos kézműves technikákkal alkotva. Minden egyes ruhadarab magán viseli korábbi életének nyomait, miközben a test (időjárás elleni) védelme, az erő és az önrendelkezés szimbólumává válik. A szoborszerű ruhák egyes, valóságban is létező nők életéből merítenek, illetve az általuk megélt sorsok ihlették őket, ilyen például egy 1906–1909 között New Yorkban cselédként dolgozó, svéd nő pár ajánlólevele, amit a művész a családi hagyatékban talált meg, és ez vált az egész projekt gyújtózsinórjává.

„Valami szépet szerettem volna alkotni a láthatatlanná tett nő számára. Olyasmit, amely egyszerre hordozza magában a szomorúságot, az erőt és a törődést.” – mondja Maud Karlsson Lima de Faria. A természet és a kézimunka, a művészet és általában a szépség erejével lehet a nőket ért lelki és testi megaláztatásokat begyógyítani, vallja. A műalkotások létrehozásában nemcsak újrahasznosított anyagokat, hanem a saját haját is felhasználva sugallja, hogy a (női) test a természet és a természetes gyógyulás része. A haj, ami a bibliai Sámson történetében és a népmesékben is az erő jelképe, itt különböző anyagokat tart, fon össze.

Mondhatnánk, hogy a hűtlenkedő nők kiközösítése vagy a boszorkák üldözése a sötét középkorra volt jellemző, csakhogy ez nem igaz. Svédországban a boszorkányság (trolldom) 1779-ig volt halállal büntethető bűncselekmény, míg Magyarországon 1756-ot tekintik az utolsó boszorkányper évének, a legismertebb magyarországi ilyen per az 1728-as szegedi volt, amelynek során több embert – nőket és férfiakat egyaránt – boszorkányság vádjával kivégeztek. Tehát a felvilágosodás idején is tartott még az üldözés, amelynek a legtöbb áldozata nő. A nők elnyomása, megalázása, zaklatása, megerőszakolása a legtöbb társadalomban a mai napig tart (mivel a legtöbb társadalom patriarkális) – éppen úgy, ahogy mondjuk Dél-Koreában, Japánban, vagy Európában. Még a jogilag olyan fejlett országokban is, mint Svédország, eléggé gyerekcipőben jár a nővédelem. (De hát eleve már a szó, védelem elég furcsán hathat, hiszen inkább a kiváltó okokat kellene megszűntetni, és nem védeni ellene.) A hiedelmekkel ellentétben nemcsak a más, szélsőségesebb felfogású kultúrákból érkező bevándorlók körében történnek nők elleni erőszakos cselekmények, hanem a keresztény kultúrkörből származó, etnikai svédek esetében is. (Az egy másik kérdés, hogy a xenofób narratívák hatására a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények több figyelmet kapnak, jobban a szem előtt vannak.) Sok európai országban, így Magyarországon is nehézkes lehet a jogorvoslat, a nagyrészt férfiak által irányított jogintézményrendszerben az áldozatok nem mindig kapnak elégtételt, a büntetések nem arányosak a bűncselekménnyel. Sokszor az uralkodó szemlélet miatt, a szégyentől való félelmükben a nők el sem jutnak a bíróságokig. Sőt, az ilyen típusú bűncselekmények még a családon belül sem derülnek ki, elhallgatnak mindent, a szexuális zaklatástól a pszichés terroron keresztül a fizikai erőszakig. A rehabilitáció sokszor nem is létezik, vagy mondvacsinált, a traumák okozta lelki és testi betegségeket hosszas és költséges kezelésekkel lehet csak enyhíteni vagy helyrehozni, ebben a közegészségügy nem mindig elég effektív. Előfordul, hogy az áldozat elnevezést élete végéig hordozni kényszerülő nő a természetgyógyászathoz, alternatív gyógymódokhoz, a kreatív önkifejezéshez fordul, és ott talál gyógyulást. A természethez és az alternatív gyógymódokhoz való visszafordulás mennyire ironikusnak tűnhet, hiszen még a 18. században is pont ezeknek a használata miatt kerültek elsősorban máglyára! De Magyarország ebből a szempontból szerencsésebb, mint Svédország, ugyanis a hagyományos gyógymódok szélesebb körben elterjedtek és elfogadottabbak, például a fitoterápia is ilyen. (Magyarországon nem-konvencionális eljárásnak nevezi a törvény ezeket, ami megint nevetséges, hiszen a kifejezés azt jelenti, hogy nem hagyományos, nem megszokott, a bevett szokásoktól vagy szabályoktól eltérő, miközben eredetileg ez a hagyományos.)

De vissza a nyírfaligetbe! A sok-sok kultúra által szent faként tisztelt nyír ikonikus jelenség a véget nem érő skandináv erdőkben. Fehér törzsükkel, karcsú, büszke alakjukkal messziről kitűnnek a sűrű, sötét erdőben. A gyógyító hatású növény (a természetgyógyászatban minden részét használják, még a kérgét is) látványa felemelő. A szépség, a gyógyító erő ugyanígy megvan a nőkben is – mondhatjuk ki Maud Karlsson Lima da Fariával együtt. És mi nők, legyünk erre büszkék!