bezár
 

építészet

2016. 11. 08.
Finiséhez érkezett a Média Építészeti Díjért folyó versen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt terv és hat épület jutott a Média Építészeti Díjért  folyó verseny döntőjébe. A nyertesekről december 11-én dönt nyilvánosan a 12 magyar médium képviselőiből álló zsűri, de a közönség szavazatait is várják a legkiemelkedőbb építészeti munkákra.    

Tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Média Építészeti Díjának (MÉD) átadását az epiteszforum.hu portál. Idén 91 épülettel és 67 tervvel neveztek a pályázók. A döntőbe került hat legjobb épületet és öt tervet  nemzetközi előzsűri választotta ki - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.
    

prae.hu

A közlemény szerint az előzsűrit vezető Indira van't Klooster, az A10 magazin holland főszerkesztője a pályamunkákat értékelve a magyar építészetet az élvonalba sorolta.
    

A négytagú előzsűri a döntősöket eltérő szempontok alapján bírálta el. Az épületek esetében közös vonás, hogy olyan égető, aktuális kérdésekre adnak választ, mint az átalakítás, örökség, lakhatás, fenntarthatóság. Ebben a kategóriában az Ózdi gyártelep rehabilitáció, a Rudapithecus Látványtár a Majomszigeten, a CEU új belvárosi épületegyüttese, az Arkt Művészeti Ellátó, a Time Box: pavilonok a Mikháza Régészeti Parkban és a debreceni Szent György templom került a döntőbe.
    

A tervek esetében a zsűri azokat a munkákat emelte ki, amelyek olyan fontos témákra hívták fel a figyelmet és javasoltak rájuk meggyőző építészeti megoldásokat, mint a nukleáris hulladék kezelése, a munkanélküliség, az egyenlőtlenség, a helyi dzsentrifikáció és örökség. A döntőbe a Napfényműterem a Magdolna-negyedben, a Csontváry Múzeum, a Mesterségek Műhelye Tiszavasváriban, a Nagy aktivitású radioaktív hulladék végleges tároló látogatóközpont és DEMO labor és Salgó vára: egy nem vár rekonstrukció pályamunka jutott be - ismertette a közlemény.
    

A közönségszavazatokat első körben az epiteszforum.hu portálon lehet leadni a terv és épület kategóriában. Mind a zsűri díjairól, mind a közönségdíjasokról azonban végül a december 11-én, 17 órától a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett gálán döntenek.
    

A győzteseket a nyilvános eseményen a 12 magyar médium képviselőiből álló zsűri szavazza meg, amelynek elnöke Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója. A 2016-os MÉD zsűriben az Index, a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Design Terminál, a vs.hu, a HírTV, a TrendFM, a Karc FM, a Heti Válasz és a Turizmus Trend/Vendég & Hotel képviselői vesznek részt. Emellett a gálán zajlik majd a közönségszavazás második fordulója.
    

Az összesen 2,1 millió forint összdíjazású és értékes nyereményekkel kiegészített eseményen a két fődíj mellett több különdíjat és közönségdíjakat is kiosztanak.
    

Idén adják át először a zsűri különdíját és a Lechner Tudásközpont épületrekonstrukciós különdíját, amelyet a legjobb 1945 utáni épület rekonstrukciójának ítélnek oda. A Tudásközpont különdíjára november 15-én éjfélig lehet még pályázni azokkal az épületekkel és tervekkel, amelyeket a MÉD-re nem regisztráltak.
    

A gálán Török Ferencet, a ma élő építészgeneráció egyik kiemelkedő képviselőjét is köszöntik.
    

A Média Építészeti Díját azzal a céllal hozták létre, hogy áttörje a kommunikációs korlátot az építészek és a nagy nyilvánosság között - fogalmaztak a szervezők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

A végeredmény nem feltétlenül építészeti, hanem társadalmi kérdés is
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával
építészet

Reflexió a girlscanscan Tripping on Modernist Monuments című kiállításáról
Egy látogatásra érdemes új célpont

Más művészeti ágakról

Beszélgetés a Dűne fantasztikumáról, tudományos igénnyel
Szilágyi Zsófia: Január 2.
Beszélgetés és felolvasás Ingo Schulzéval a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés