bezár
 

film

2017. 02. 18.
Berlinale – Enyedi Ildikó filmje tarol, Török Ferenc közönségdíjas
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A világ filmkritikusait tömörítő FIPRESCI, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar versenyfilmet, Enyedi Ildikó Filmalap támogatással készült Testről és lélekről című alkotását díjazta szombat délben a berlini nemzetközi filmfesztiválon. Török Ferenc 1945 című filmje harmadik díjat nyert a közönségszavazáson. A 67. Berlinale hivatalos díjainak átadóját ma este tartják.

A független zsűrik már délben, a Berlinale hivatalos díjainak szombat esti átadója előtt megtartották díjátadó rendezvényüket.

prae.hu

A nagy presztízsű fesztiválon múlt héten kiemelkedő sikerrel bemutatott magyar filmet, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását ítélte a legjobbnak a filmkritikusokat tömörítő FIPRESCI (Fédération Internationale de la Presse Cinématographique) zsűri. A tekintélyes díjról Alin Tasciyan török, Dubravka Lakić szerb és Denise Bucher svájci filmkritikusokból álló zsűri döntött. A kritikusok mellett a hattagú nemzetközi ökumenikus zsűri is a Testről és lélekrőlt méltatta a legjobb versenyfilm díjával, továbbá a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar filmet díjazta. Enyedi Ildikó személyesen vett át a díjakat Berlinben.

Enyedi Ildikó FIPRESCI

Enyedi Ildikó a FIPRESCI díjával

A Testről és lélekről egy igazi szerelmesfilm, melyben két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik. Enyedi Ildikó alkotása lesz a közelgő Magyar Filmhét nyitófilmje, majd március 2-ától vetítik a hazai mozik a Mozinet forgalmazásában.

Török Ferenc 1945 című filmje, melyet nagy sikerrel mutatott be a Berlinale Panorama programja, a közönségszavazatok alapján a harmadik díjat nyerte el. Az 1945 augusztusának egyetlen napján játszódó történelmi film témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon.

Az 1945 a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon lesz először látható április elején.

Török Ferenc

Török Ferenc portréja a filmhez illő fekete-fehérben

 

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Haragonics Sára: Szia Sári!
Yorgos Lanthimos: Bugonia
Luca Guadagnino: Vadászat után

Más művészeti ágakról

Ráday Zsófia és Papp-Sebők Attila közös kötetbemutatót tartott Szegeden
Jutta Bauer Nagypapa őrangyala című könyvéről
Máray Mariann Így megy ez című könyvéről
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés