bezár
 

színház

2020. 01. 11.
Kínai feliratozással látható előadás a Pesti Magyar Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kínai feliratozással látható előadás a Pesti Magyar Színházban Kínai feliratozással látható a PIN:OKKIO című előadás a Pesti Magyar Színházban január 18-án.

Európában elsőként a Pesti Magyar Színházban valósul meg kínai feliratozással színházi előadás. A kezdeményezés elsődleges célja, hogy a Magyarországon élő kínai családok a magyar kulturális életbe bekapcsolódhassanak.

A színház évek óta elkötelezett a művészeti akadálymentesítés témájában, legfrissebb elképzelése szerint maga a magyar nyelv sem lehet akadály, hogy a színházi élményt teljességgel befogadhassák nálunk élő külföldiek. A színház elkészíttette Carlo Collodi Pinokkió című műve színházi adaptációjának kínai fordítását, így a színpadi játék szövege végig követhető lesz a kivetítőkön.

A színház kínai partnerei, a CINEMA Magyar-Kínai Művészeti és Kulturális Egyesület és a Magyar-Kínai Kulturális Egyesület képviselői a 2020-as Kínai Holdújév ünnepkörének egyik eseményévé emelték az előadást. A Gyönyörű Kína - Boldog Tavaszünnep elnevezésű programsorozat szervezéséhez még tavaly csatlakozott a Pesti Magyar Színház.

Februárban további két alkalommal látható a Pesti Magyar Színházban kínai feliratozással a robotfiú története, aki kalandjai során a Távol-Kelet modern világában is szerez életre szóló tapasztalatokat.

Kép forrása: pestimagyarszinhaz.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
A Hegedüs a háztetőn a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban
színház

Folytatódik a szakmai egyeztetés

Más művészeti ágakról

Kovács Tamás György – Szinvai Dániel: A busz - A mikrobusztól a duplacsuklósig
Fehér Renátó A merénylők fénykora című kisregényéről
art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés