bezár
 

film

2020. 09. 24.
Jancsó Miklósra és Bartók Bélára emlékezik a MAZSIKE
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jancsó Miklósra és Bartók Bélára emlékezik a MAZSIKE Jancsó Miklósra és Bartók Bélára emlékezik a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, csütörtökön a rendező Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjét vetítik, szombaton a zeneszerző művei szólalnak meg.

Jancsó Miklós idén szeptember 27-én lenne 99 éves. Életműve, filmjeinek különleges világa, iskolateremtő alkotásai előtt tisztelegve 99. születésnapjától a centenáriumig tartó filmsorozatot indítanak - közölte a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület az MTI-vel.

prae.hu

A Jancsó Miklós 99-100 programsorozat szerkesztője Báron György filmkritikus. A tervek szerint havonta megtartott vetítéseken a ritkán vagy itthon alig látott filmeket is bemutatják, ezt követően pedig az alkotókkal beszélgetnek. A vetítések helye a Hernád Ház Pesti mozi nevű mozitörténeti kiállítóterme, 2021-ben pedig jó idő esetén a Róth Miksa Emlékház kertje.

Jancsó Miklós születésnapját kissé megelőzve csütörtökön este 7 órakor a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmet vetítik. A beszélgetésen részt vesz Báron György filmkritikus, aki rövid időre a filmben is feltűnik, valamint Scherer Péter, vagyis Pepe. A beszélgetést Kirschner Péter vezeti.

Bartók Béla halálának 75. évfordulóján a Szent Efrém Férfikar a férfikarra írt műveket, Szokolay Dongó Balázs pedig népdalfeldolgozásokat ad elő. A koncert előtt Takáts Andrea színművész Illyés Gyula Bartók című versét olvassa fel. A koncertet élőben lehet követni a MAZSIKE, a JCC Budapest - Bálint ház, a Magyar Unitárius Egyház, a Friends of Hungary Alapítvány és a Budapest Főváros weboldalán szombaton 19.15-kor.

Fotó: mazsike.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

film

Közönség- és művészfilmek a Vertigo Filmhét műsorán
Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét

Más művészeti ágakról

Kovács Tamás György – Szinvai Dániel: A busz - A mikrobusztól a duplacsuklósig
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés