bezár
 

irodalom

2023. 05. 10.
Juhász Ferenc a XX. század évfordulós írói sorozatában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A XX című, irodalmi sorozat negyedik eseményét május 16-án, szerdán este 19:00 órakor tartják a MOMkult Kupolatermében. Fókuszban az idén 95 éve született Juhász Ferenc (1928-2015) kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas, Baumgarten és Prima Primissima-díjas költő, A Nemzet Művésze kerül - értesítették a Prae művészeti portált.

Az esten a költő emberi és alkotói megidézése mellett felolvasószínházban elevenedik meg a sokszínű életmű, a színház, a természettudomány, a vizualitás oldaláról is kötődő költemények sokasága, illetve bemutatásra kerül a Más Petőfi az enyém című, az idei Petőfi200 bicentenáriumra megjelentetett irodalmi kötet, mely Juhász Ferenc és Petőfi Sándor költői párhuzamait mutatja be számos eddig nem látott kézirat, vers és szöveg által. 

prae.hu

Vendégek:
Csányi Vilmos etológus-író,
Féner Tamás fotográfus,
Zalán Tibor költő,
Hámori Gabriella színművész,
Lukács Sándor színművész
Házigazda, szerkesztő: Juhász Anna irodalmár

Az eseményhez itt vásárolhatók jegyek, a Facebook-eseményről pedig itt olvashatnak bővebben. 

Kép forrása: Petőfi Kulturális Ügynökség

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Reptér, Magdafeszt, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Így telt a 2025-ös őszi Margó Irodalmi Fesztivál első napja
A Könyvfesztivál utolsó napjáról
Miért olvassák mind a mai napig az egész világon?

Más művészeti ágakról

farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
Heo Yoon-jeong koreai citeraművész koncertje az Eiffel Műhelyházban
Merészen új gyerekkönyvek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés