A kiállítóhely egyetlen nagy, tágas terébe lépve rögtön a hátsó sarokba rendezett installációkra siklik a tekintet: egy sor folyadékkal töltött léggömb alatt apró, akváriumokba rendezett papírházak makettjei hintáznak, mellettük a polcon műanyag szalag mögött legelészik egy porcelánállat. Herbert Aniko Panicum című sorozatának további elemei apró, elszórt kincsekként gubbasztanak a terem különböző sarkaiban, kiegészülve egy nagyméretű képével (Tündérutak alatt) és Dive-bomb című installációjával. A kevert anyaghasználat egyébként is jellemző rá – ez legerősebben a szemközti falon látható akvarellanimációban jelenik meg –, a műalkotások rétegein azonban félreismerhetetlenül átsejlenek azok az alapkérdések, melyek leginkább foglalkoztatják. Hol van az egyén helye a társadalomban? Milyen viszony fűzi az individuumot a természethez, politikához, társadalmi jelenségekhez, s ezek segítségével hogyan definiálhatjuk újra magunkat?

Tranker Kata munkáira hasonlóan jellemző az építkezés, az aprólékos kidolgozottság és a különböző – akár természetes – anyagok cseppet sem véletlenszerű rétegzése, vegyítése. Képei sík- és térbeliség határvonalán mozognak: a fényképeken látható házak ablakait gyufavékonyságú fadarabokkal deszkázta be, az épületbelsők törékeny tartógerendái ismerős és intim térré transzformálják a befogadó által még sosem látott objektumokat. A Napi rutin megóvás gondolatisága és érzékenysége erős vizualitással párosul, melyhez nagyban hozzájárul a semleges színű paszpartuk és a kezeletlen fakeretek megválasztása is.

A kiállításon látható videoinstalláció és az azt kiegészítő, vagyis azzal párhuzamosan készített grafikák Kondor Attila munkái. A figyelem útjai a festmény temporalitásában rejlő feszültségre irányítja rá a figyelmet, s azt a találkozási pontot keresi, ahol az alkotó kifelé vezető útja – a festékrétegek egymásra pakolása, az egyes fázisok sorozata, azaz a műalkotás létrehozásának folyamata – és a befogadó befelé vezető, a kép szemlélésére és megértésére irányuló útja keresztezi egymást. A mozgó és mozdulatlan képek egyszerre próbálják meg rekonstruálni az alkotói folyamat tudati terét, valamint a befogadóban lehetségesen végbemenő projekciókat, melyek közös jellemzője a festményben összesűrűsödő figyelem.

Csurka Eszter pszichedelikus akvarellsorozatának középpontjában homályos alakok, „köztes tudatállapotok” állnak. Az emberi test természetes határait elmosódott mozgásvonalak váltják fel, mely dinamizmus valahogy mégis a lélek legbensőbb és legfőbb jellegzetességeit kísérli megvillantani. Az idő és a mindennapok így térben is egészen lekövethetővé válnak, kijátszva a fizika törvényeit, miközben maga a test mindebből mit sem érez. Dimenziókon átívelő, lilából feketébe hajló szín-, tér- és időátmenetek jelennek meg a képeken, a végeredmény mégsem a két végpont közti kiüresedett tranzit terének feleltethető meg, sokkal inkább egy olyan, máshol és másképp nem megjelenő immanens üzenetnek, ami e köztes tudatállapot sajátja.

Szakál Éva színekben gazdag olajfestményeinek geometrikus alakzatai az optikai illúzió eszközével absztrahálják a valóságot egyfajta rejtvénnyé. A Hajlásszög I-II. origamiszerű objektumai egyszerre ismerősek és ismeretlenek: konstruktív, hajlított felületük ridegen csúcsosodik a vásznon, a bennük ábrázolt, s a felső keretet áttörő természeti növényzet mégis már-már otthonosnak hat. Ugyanez a kettősség jelenik meg további három munkáján is: a Méhkaptár a tükrözés eszközével lépteti játékba a képet, míg az Él és a Nyitott ablak az érzéki csalódást, a térábrázolásban rejlő lehetőségeket mozgatja. A letisztult formavilágú, aprólékosan kidolgozott műalkotások a minket körülvevő világ bizonyos részleteit jelenítik meg, közben minél mélyebb és analitikusabb szemléletre ösztönözve.

Az #everyday kiállítás műalkotásai ember, természet/környezet és idő viszonyát járják körül, fókuszba állítva a mindennapokra jellemző abszolút, mindenkire érvényes igazságokat. Közös jellemzőjük a minimalista, ugyanakkor összetett strukturáltság, a formákon átütő gondolatiság és a befogadói aktivitásra támaszkodó fellazított koncepció.

Csurka Eszter, Herbert Aniko, Kondor Attila, Szakál Éva és Tranker Kata #everyday című kiállítása előzetes bejelentkezéssel tekinthető meg a budapesti TERRARIUM-ban (Center of Contemporary Art Budapest, Karolina út 65.) 2015. október 8-ig.

Fotók: Komornik Eszter