A cselekmény egy manó, Sünimanó elkóborolásával kezdődik. Sünimanó összetalálkozik egy szintén elkóborolt kislánnyal, Csenimanóval, vagyis Csengével. Manók és emberek találkozásai különböző koreográfiát követhetnek, már ha a manók – és főként ha az emberek – ismerik az idevonatkozó tradicionális mondókákat, a Mondandókat. Más esetben váratlan variációk léphetnek életbe. Bár Csenge nem ismeri az idevágó passzust, a két kislány találkozása nem fenyegeti Sünit rabszolgasággal, viszont sorsuk egy kerek esztendőre összefonódik.

Mészöly Ágnes tizenhárom fejezetben mutatja be a két kislány, a Gedeon család, a manók és az emberek világát. Csengével és családjával együtt az olvasók is megtudják, hogy a manók hagyományaikban, kapcsolati szerveződéseikben, történelmükben hasonló életet élnek, mint az emberek. Csenge pedig ebben a különleges barátságban megtanulja a gondoskodás, a figyelem fontosságát és az oldás-kötés határait.

A Sünimanó felnőtt segítsége nélkül több szempontból is túl sok egy gyerekolvasó számára – vaskos és világábrázolásában is (sajnos meglehetősen varázstalanított irányba) bőbeszédű. Jobb volna, ha legalább a mese szakrális terében-idejében nem értesülnénk olyan megfontolásokról, hogy az „anya szerint szörnyen egészségtelen” Fanta azért praktikus a dobozból elfogyasztott, ebédre rendelt pizza mellé, mert akkor még mosogatni sem kell.

A csudába, lehet, hogy így van, de az efféle eszmefuttatások közepette könnyebb elfelejteni (meg sem tanulni) a szükséges Mondandókat! És akkor, ha manókkal találkozunk – ami pedig, lássuk be, mégiscsak megeshet –, ki mondja majd helyettünk, hogy:

„Légy barátom, kicsiny lélek,
Hadd járjak egy ösvényt véled!”?

Mészöly Ágnes: Sünimanó. Noran, 2006. 243 oldal (2999 Ft)

(A recenzió eredeti megjelenésének helye a Csillagszálló)