bezár
 

színház

2015. 06. 14.
Kovács Gézát választották az Európai Előadóművészeti Munkáltatók Ligája alelnökének
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Európai Előadóművészeti Munkáltatók Ligája (PEARLE) hétvégi hamburgi közgyűlésén ellenszavazat nélkül a szervezet alelnökévé választották Kovács Gézát, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatóját, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége elnökét.

Elnöknek Rolf Bolwint, a Német Színházak és Zenekarok Szövetségének igazgatóját választotta a közgyűlés. Kovács Gézát is felkérték az elnöki posztra, de ő nem vállalta a jelölést - közölte a Magyar Nemzeti Filharmonikus Nonprofit Kft az MTI-vel vasárnap.

Szkéné színház

Kovács Géza és Rolf Bolwin egy évig átmeneti jelleggel társelnökként irányította a szervezetet 2014 júniusa óta, amikor az addigi elnök, Catherine Baumann váratlanul az Egyesült Államokba költözött.

A PEARLE több mint 4500 európai előadóművészeti szervezetet képvisel, amelyek közel 4 millió embert foglalkoztatnak. Egyedüli magyarországi tagszervezete a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, amelynek Kovács Géza 1994 óta elnöke.

"A PEARLE munkáltatók »baráti közösségéből« az egyik legerősebb lobbiszervezetté nőtte ki magát az elmúlt két évtizedben, mára megkerülhetetlenné vált a területet érintő EU-s szabályozás és jogalkotás folyamatában. Már nem születhet olyan direktíva vagy uniós törvény az előadóművészetekkel kapcsolatban, amelyet a PEARLE ne véleményezett volna" - mondta el Kovács Géza az MTI-nek tavaly júniusban társelnökké választása alkalmából.

A főigazgató már 2000 óta tagja volt a PEARLE héttagú végrehajtó bizottságának.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban

Más művészeti ágakról

irodalom

Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről
Könyvbemutató másképp
Kritika Krusovszky Dénes Levelek nélkül című regényéről
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés