bezár
 

art&design

2018. 08. 20.
Népművészeket díjaztak augusztus 20. alkalmából
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Népművészeket díjaztak augusztus 20. alkalmából Díjakat adtak át vasárnap népművészeknek, műhelyeknek vasárnap a Mesterségek Ünnepén a budai Várban.

Az év ifjú mestere címet ifj. Slíz Róbert harangöntő kapta. Az alkotó 1997-ben született Rozsnyón, 18 évesen készítette el az első harangját. Jelenleg 30 darabnál tart, amelyek közül 41 kilogrammos a legnagyobb. Ezek megtalálhatók Szlovákiában Magyarországon, Ausztriában és Lengyelországban is.

Az év mestere címet Négyes Tímea székkötő kapta. Négyes Tímea 1969-ben született, Baranya megyében él. A székfonásokhoz hagyományos alapanyagokat használ, elsősorban a háromélű sást, csuhét és gyékényt. Munkái minden jelentős pályázaton és kiállításon megtalálhatóak.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által alapított az Év műhelye díjat a Dunakanyar Népművészeti Egyesület Szövés- és fonás a népi konyhában műhely működtetéséért, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete a Palóc komra műhely működtetéséért, Iharos Népművészeti Egyesület a Nyüstölők és Kovácsműhely működtetéséért, a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület Bakony műhelyeinek működtetéséért, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület a Kender- és gyapjúfeldolgozás sokszínűsége műhely működtetéséért, valamint a Zala Megyei Népművészeti Egyesület a Szöszölő műhely működtetéséért kapta.

A Hagyományőrző díjat a paraszti kézműves kultúra továbbéltetéséért Aba P. Ákos nemezkészítő népi iparművész vehette át. 

A Király Zsiga-díjat Juhász András fafaragó népi iparművész, Nagy Gyöngyi gyöngyfűző népi iparművész, Pozvai Andrea bőrműves, Tóth Béláné Szabó Terézia csipkekészítő, Tüskés Tünde szalmafonó népi iparművész kapta.

Az életműdíjat, az Aranykoszorút idén Szénási János fazekas népi iparművész vehette át.

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának elismeréseit a Kéz-Mű-Remek című, az élő népi kézműves kultúrát bemutató kiállítás alkotói kapták, a tárlat a Műcsarnokban látható. Az elismerést Beszprémy Katalin főkurátor, Fülemüle Ágnes, a tárlat szakmai és művészeti koncepciójáért felelős kurátor, Jakab Csaba, a belső építészeti terv megálmodója, valamint a Népművészeti Egyesületek Szövetsége kapta.

nyomtat

További írások a rovatból

art&design

A portéka portréja A portéka portréja
Vachter János: Market – Reloaded
art&design

A kivilágított felbomlás impulzusa A kivilágított felbomlás impulzusa
Csernátony Lukács László BURN, Barbie, BURN! című kiállításának megnyitószövege
art&design

A rothadás nedűje és a dehumanizált művészet vidámsága A rothadás nedűje és a dehumanizált művészet vidámsága
Győrffy László: Bízunk az enyészetben
art&design

A valóság művei - terápiára szorulnak! A valóság művei - terápiára szorulnak!
A Terápia című csoportos kiállításról a Centrális Galériában

Más művészeti ágakról

színház

Shakespeare leporolva Shakespeare leporolva
Beszélgetés Závada Péterrel színházi Shakespeare-átírásokról
színház

Afrikai népmesék újragondolva Afrikai népmesék újragondolva
Homo Ludens Project: Csillagok szíve, Szeged, ZUG
irodalom

A világ egy elmenekülhetetlen otthon A világ egy elmenekülhetetlen otthon
JAK műfordító-tábor 2018, ötödik nap
irodalom

Nevelési céllal értelmetlen tabukról beszélni Nevelési céllal értelmetlen tabukról beszélni
JAK műfordító-tábor 2018, negyedik nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés