bezár
 

zene

2011. 04. 28.
Négyen állnak bíróság elé a West-Balkán ügyben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Négy rendezvényszervező ellen emelt vádat a VI.-VII. kerületi ügyészség a Nyugati téri West-Balkán nevű szórakozóhelyen január 15-én három halálos áldozatot követelő tragédia ügyében halálos tömegszerencsétlenség okozásáért.

A Népszabadság emlékeztetett arra, hogy a rendőrség korábban nyolc személyt hallgatott ki gyanúsítottként, majd a nyomozás végén valamennyiük ellen vádemelést is javasolt, azonban az ügyészség négy gyanúsított esetében vagy azt látta bizonyítottnak, hogy nem vettek részt a tragikus véget ért buli szervezésében, vagy úgy ítélte meg, hogy nem lehet bizonyítani az érintettségüket.

Bíróság elé kell állnia viszont a West-Balkán Kft. ügyvezetőjének, a Noise Life-bulikat szervező cég főszervezőjének, a zenés rendezvényeket szervező DieselMusic 2010 Kft. nevében eljáró rendezvényszervezőnek és a West-Balkánban rendezett Noise Life Night biztonságáért felelős cég illetékes biztonsági főnökének.

Az ügyészség szerint a tevékenységükre vonatkozó jogszabályok és előírások közül lényegében egyet sem tartottak be.

A tragédiában elhunyt három fiatal lányt az orvosok szerint legalább 8-10 percig préselte a tömeg a földhöz, illetve a korláthoz; halálukat mellkasi összenyomás miatti fulladás okozta. Késelés – melynek híre a tragédia után még hetekig téma volt a Noise Life-rajongók körében – nem történt.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
A Bohemian Betyars új albumáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az FSA első két napja a Szigeten
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés