bezár
 

film

2011. 05. 21.
Búcsúfesztivál a soproni Elit moziban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Június első hétvégéjén háromnapos fesztiválon vehet búcsút a közönség Sopron legrégebbi mozijától, az Elittől.

prae.hu

A filmszínház 85 év után zár be, a búcsúbulin három nap alatt harminc alkotást vetítenek. A június 3-án pénteken kezdődő programban helyet kapott az elmúlt tíz év legnagyobb helyi kasszasikere, a Mamma Mia, továbbá tíz mese- és két dokumentumfilm, számtalan thriller és filmvígjáték. Az utolsó előadáson látható a négy Oscar díjat nyert A király beszéde című film is.

Az utolsó előadást április 6-án tartották a soproni Elit moziban. A filmszínházat másfél évtizedig vezető Kalmár István a bezárás okai közül azt emelte ki, hogy a soproni multiplex mozi elvitte a közönség zömét, önkormányzati támogatást nem kaptak, a jegyár-bevételt kiegészítő - a költségek felét fedező - állami támogatás kiesése pedig megadta a kegyelemdöfést.

Az igazgató akkor megjegyezte: terveik szerint július elsejével adnák vissza az épületet a tulajdonosnak, azaz az önkormányzatnak.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az IMÁGÓ májusi 7-i kerekasztal-beszélgetéséről
Interjú Deák Dániellel, a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál alapító-igazgatójával
Beszámoló a 16. Frankofón Filmnapokról
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés