bezár
 

art&design

2011. 12. 31.
Kortárs művészek díszítik a hollóházi porcelánt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kortárs művészek alkotásaival kívánja még inkább kelendőbbé tenni remekeit a Hollóházi Porcelán Manufaktúra: a cég termékeit ezentúl Vészabó Noémi festőművész és Koháry Géza festő- és iparművész alkotásai is díszítik.

prae.hu

Pálfy József, a Hollóházi Hungaricum Nonprofit kft., a porcelángyár ügyvezető igazgatója szerint mindenféleképpen szükség van a hollóházi porcelán termékpalettájának megújítására, ehhez két ismert kortárs művész segítségét, munkáját is kérték.

Vészabó Noémi vörös-fekete-arany színei új színvilágot hoznak a hollóházi porcelánokra, amelyek eddig hiányoztak, Koháry Géza pedig egészen más utakon jár, ő a porcelán és az üveg kombinációjával operál - mondta az ügyvezető.

A festőművész az Experidance együttes egyes táncmotívumait vitte porcelánra, míg Koháry Géza a porcelán új formáiban, elemeiben gondolkodik, hasonlóan, mint Szász Endre.

A hollóházi porcelángyár Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező porcelánipari vállalata, az ország észak-keleti csücskében, erdők között megbúvó kis manufaktúra pályafutása 1777-ben üveghutaként indult, ahol kezdetleges, de mégis szép poharak, palackok, üvegedények készültek.

Az 1926-ban született és 2003-ban elhunyt Szász Endre festőművész motívumai az 1990-es évek elejétől díszítették a hollóházi porcelánokat.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása
art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.

Más művészeti ágakról

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés