bezár
 

film

2008. 08. 20.
Mundruczó Kornél kitüntetése a Deltának szól
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mundruczó Kornél szerint Delta című filmje Cannes-i sikerének szól a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetés, amelyet szerdán vett át a Parlamentben.
Mundruczó Kornél nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy megkapta a kitüntetést, mert szerinte ez azt jelzi, hogy jó úton jár és tovább folytathatja azt, amit elkezdett.

A Balázs Béla-díjas rendező elmondta: számára a díjak annyiban fontosak, amennyiben azt az érzést keltik benne, hogy az országban, amelyben él, szükség van a munkájára, "vagy legalábbis kap egy barackot a fejére".

Mundruczó Kornél amellett, hogy őszintén örül mind az állami, mind a szakmai elismeréseknek, fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy elsősorban a nézőknek készít filmeket. Amint azt korábban, a 61. Cannes-i Filmfesztiválon a filmkritikusok által neki ítélt FIPRESCI-díj átvétele után mondta, számára a legnagyobb cannes-i élményt filmje díszbemutatója jelentette, melyen nem voltak jelen kritikusok és a zsűri, hanem csak a közönség.

A rendező szerint a cannes-i siker új kapukat nyitott meg számára mind a nemzetközi, mind a hazai közönség felé, és reményét fejezte ki, hogy a díjak serkenteni fogják filmjei nézettségét.

Mundruczó Kornél elmondta, hogy nemzetközi sikerei ellenére egyelőre nem tervezi, hogy külföldön forgasson filmet. A rendező saját bevallása szerint nagyon boldog lenne, ha még sokáig készíthetne magyar filmeket, egyrészt mert itthon sokkal nagyobb szellemi és belső szabadsággal tud dolgozni, másrészt mert híres-hírhedt habitusával talán jobb, ha az anyanyelvén forgat.

A romániai Duna-deltában forgatott Delta a rangos cannes-i díjat megelőzően már a 39. Magyar Filmszemlén is aratott: elnyerte a fesztivál Arany Orsó fődíját, a legjobb filmzene díját (Lajkó Félix, aki a film egyik főszereplője is egyben) és a külföldi filmkritikusok Gene Moskowitz-díját. Az azóta több nemzetközi filmfesztiválon hatalmas sikerrel bemutatott alkotást ősztől vetítik a magyarországi mozik.

A kitüntetettek teljes listája itt olvasható.


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pál Dániel Levente --


További írások a rovatból

Interjú Halász Glória filmrendezővel nyitottságról, szerzőiség és hitelesség egyensúlyáról, valamint az önmagunkba vetett hitről
Michael Herbig: A hőlégballon
David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása a Műcsarnokban

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A filmkészítésben nincsenek határok A filmkészítésben nincsenek határok
Interjú Halász Glória filmrendezővel nyitottságról, szerzőiség és hitelesség egyensúlyáról, valamint az önmagunkba vetett hitről
art&design

Tájakról, hiányosan Tájakról, hiányosan
A Tájak/Távlatok - Kortárs magyar tájkép (BPF) című kiállításról a Kiscelli Múzeumban
art&design

Publikus '90-es évek Publikus '90-es évek
A Publikus magánügyek. A 90-es évek művészete magyarországi magángyűjteményekben című kiállításról a szentendrei MűvészetMalomban
Cséfalvay András: Egy olyan világban, ahol nincsenek tények, ott csak a jóság marad


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés