bezár
 

színház

2012. 04. 18.
Ismét látható a Szeánsz - Aritmiás szívek klubja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csütörtökön és pénteken ismét látható a MU Színházban Szabó Réka és társai munkája, a Szeánsz - Aritmiás szívek klubja című kortárs musical hangszerek nélkül.

Szkéné színház

A 2006-ban bemutatott és most felújított alkotásban színpadra lép Dózsa Ákos, Góbi Rita, Gőz István, Kántor Kata, Kövesdi László, Szász Dániel és Vadas Zsófia Tamara.

A Tünet Együttes 2006-ban a Budapesti Őszi Fesztiválon nagy sikerrel mutatta be a Szeánsz - Aritmiás szívek klubja című előadását, egy kortárs musicalt, hangszerek és zenészek nélkül. A felújított változatban minden zene emberi hangok és tárgyakból előcsalogatott zajok, zörejek segítségével jön létre - közölte az együttes munkatársa, Halász Gitta az MTI-vel.

Az előadást 2007-ben jelölték Magyarország egyik legrangosabb koreográfusi díjára, a Lábán Rudolf-díjra, valamint beválogatták a németországi Ludwigshafenben tartott No Ballet nemzetközi koreográfusversenyre.

A szereplők közös szeánszon idézik meg az elveszett aranykort, ám minden, szinte gyermeki kísérletük kudarcba fullad, mert a csapatot ellentétek, pozícióharcok, személyes érvényesülési kísérletek zilálják szét. A táncosok és színészek közös improvizációk során hozzák létre szatirikus és groteszk víziójukat a felnőttek játékairól és játszmáiról, az együttműködés és a kommunikáció csapdahelyzeteiről. A darab dramaturgja Peer Krisztián.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Desiré Fesztiválról – Szabadka, első nap A Desiré Fesztiválról – Szabadka, első nap
Desiré Central Station 2021 – The History and You
Misima Jukio-Forte Társulat-Szkéné: Az égő ház
színház

A padló nem ölel vissza A padló nem ölel vissza
Az Okuláré Projekt fiatal drámaírókat támogató programjának újraindulásáról

Más művészeti ágakról

Ridley Scott: A Gucci-ház
Tiszeker Dániel: Nagykarácsony


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés