zene
2008. 09. 03.
Először szerepel romániai magyar énekesnő az Aranyszarvas fesztiválon
MTI
Dancs Annamari sepsiszentgyörgyi énekesnő az első romániai magyar előadó, aki fellép a szerdán kezdődő brassói Aranyszarvas (Cerbul de Aur) könnyűzenei fesztiválon.
A rangos - immár tizenhatodik alkalommal megrendezendő - könnyűzenei rendezvényt nagy figyelemmel kíséri a romániai média, így a román közszolgálati televízió több száz emberből álló stábja áll készen a megnyitó élő adásban várható közvetítésére.
Dancs Annamari fellépésére már szerda este sor kerül. Az énekesnő az erdélyi Krónikának elmondta: nem izgul a nagy fellépés előtt, hiszen minden "sínen van". Megnyugtatónak érzi azt is, hogy a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak, Kovászna megye tanácsának és a Sepsi rádiónak köszönhetően sokan elmennek szülővárosából az előadásra.
Dancs Annamari azt is elárulta a lapnak, hogy a csütörtöki nap kellemesnek ígérkezik számára, hiszen Mihály király egykori nosztalgiavonatával viszik el a fesztivál versenyzőit a sinaiai Peles kastélyba és Törcsvárra, majd Brassópojánán fognak bulizni.
A fesztivál kiosztásra váró trófeái közt lesz egy népszerűségi díj is, amelyet a legtöbb közönségszavazatot összegyűjtő versenyzőnek nyújtanak majd át.
A fesztivál része lesz a kézművesek vására is, amely ugyancsak népes közönséget vonz Brassóba.

További írások a rovatból
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Más művészeti ágakról
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.