bezár
 

zene

2012. 05. 14.
Pár nap múlva megérkezik Magyarországra a világ leglátványosabb cirkusztársulata
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A produkció, amelyet a magyar közönség most láthat, az Alegría. Mint a Cirque du Soleil számos produkciója sok évvel ezelőtt született, akkor még sátorelőadásként. A világ azonban óriási érdeklődést mutatott a kanadai társulat látványos showi iránt, így elkészült az alapelőadások monumentális színpadképe és koreográfiája, hogy aztán arénaméretű rendezvényként varázsolják el a közönséget világszerte.

prae.hu

Május 14-én, hétfő hajnalban kezdődik a BudapestArénában az építés, és késő délutánra már minden a helyére kerül.

Keddtől az artisták veszik birtokba a teret, a két hetes turnészünet után kipihenten érkeznek Magyarországra, de a szokásosnál jóval több edzésen és próbán vesznek részt, hogy ismét csúcsformában léphessenek a közönség elé.

Csütörtök este lesz az első előadás, és vasárnap éjszaka már tovább is utaznak Prágába, hogy jövő héten a cseh rajongókat nyűgözzék le produkciójukkal.

Cirque du Soleil

Budapesti előadások:

május 17., csütörtök, este 8 órai kezdettel
május 18., péntek, este 8 órai kezdettel
május 19., szombat, délután 4 és este 8 órai kezdettel
május 20., vasárnap, délután 5 órai kezdettel

Cirque du Soleil

Jegyek már csak korlátozott számban kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül. 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.

Más művészeti ágakról

színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés