bezár
 

art&design

2012. 06. 08.
A 20. század fotósai Kecskeméten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 20. századi magyar fotótörténet jelentős alkotóinak képeiből nyílik kiállítás pénteken Kecskeméten a Magyar Fotográfiai Múzeumban.

prae.hu

Baki Péter, a múzeum igazgatója elmondta: A magyar fotográfia egy-egy évtizedének meghatározó ikonjai az első világháborútól a társadalmi rendszerváltásig (1914-1989) című kiállítás koncepcióját az adja, hogy bemutassák a jelentős alkotókat, akik Magyarországon maradva is képesek voltak nemzetközi mércével mérve számottevő művek létrehozására.

A kiállítás az első világháborútól a rendszerváltásig tíz éves ciklusokra bontva mutatja be az alkotókat, akik abban az időszakban a legbefolyásosabb, legdominánsabb szerepet töltötték be a hazai fotókultúrában. Az igazgató kiemelte: a 1920-as évektől a rendszerváltásig tartó időszak fotóművészeit csak szubjektív módon lehet megítélni.

A kiállításon Balogh Rudolfnak, Pécsi Józsefnek, Escher Károlynak a két világháború között készített képei mellett látható a két Kossuth-díjas fotográfus, Korniss Péter és Féner Tamás egy-egy sorozata is.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy az 1980-as évek végéig Magyarországon nem működtek olyan intézmények vagy szervezetek, amelyek a magyar fotóművészet alkotásait a kellő minőségben bemutatták volna Európában vagy azon kívül.

Baki Péter szerint az a néhány siker, amelyet a két világháború közti magyar fotó elkönyvelhetett magának, mind egyéni teljesítményeken alapult, ugyanakkor annál fontosabbak a magyar és a kelet-európai fotográfia számára.

Pécsi József Németországban jelentetett meg több albumot a második világháború előtti évtizedekben, Balogh Rudolf vagy Berekméri Zoltán alkotói pályája pedig a múzeumigazgató szerint azt a lehetséges utat mutatja, amikor az alkotóművész vagy saját hazája korlátai közt, vagy önmagába zárva él.

A kiállítás szeptember 2-ig tekinthető meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában
art&design

A MOME ADM „Válts nézőpontot!” kiállításáról
art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés