bezár
 

építészet

2012. 06. 26.
A Kárpát-medencei építészetről az EP-ben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tőkés László erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselő szervezésében a Kárpát-medencei építészetről nyílt kiállítás kedden az EP brüsszeli épületében.

prae.hu

Jelen volt a Közös tér - közös örökség című tárlat megnyitóján Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal múlt héten lemondott elnöke, aki egyebek között azt hangsúlyozta, hogy az örökségvédelem területén szoros kapcsolatban állnak a szomszédos országok hasonló hivatalaival.     

Mint mondta, a kulturális örökség az idők során erősebbnek bizonyult a diktatúráknál. Hozzátette: a kiállítással közelebb kívánták vinni az EP-képviselőkhöz az európai kultúra mesterműveit, amelyek a tárlat fotóin láthatók. Tőkés László - az EP korábbi alelnöke - egyebek között azt emelte ki: a kiállítás azt mutatja, hogy a közös kulturális örökség határai meghaladják a politikai határokat.     

Mint fogalmazott, Európában él a múlttal való szembenézés igénye is, a mostani tárlat azonban építő és békés jellegű, "a nemzeti értékeknek az európai és a világörökség részeként való felmutatása által kívánja a népek és nemzetek nagy családját gazdagítani".     

Beszédet mondott a megnyitón két külföldi EP-képviselő, az olasz Marco Scurria és a lengyel Piotr Borys is, akik egyebek között a kultúra szerepének fontosságára hívták fel a figyelmet az európai integrációban, kitérve az ágazat uniós támogatásának eszközeire is. Az EP Antall Józsefről elnevezett épületszárnyában rendezett tárlaton a kurátor Sebestyén József épületfotói láthatók, a tervező Jeszenszky Gyula volt.    

A kiállítás korábban más helyszíneken is látható volt. Az EP-ből a brüsszeli Balassi Intézetbe költözik át.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az építészet és az irodalom rokonlelkűségéről
építészet

Az EDGE Fest építészeti és design fesztiválról
építészet

Interjú a Törődés Munkabizottság képviselőivel

Más művészeti ágakról

színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Beszélgetés Mátrai Péterrel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés