bezár
 

zene

2012. 07. 03.
Idén is lesz Művészetek Völgye
2012. július 27. - augusztus 5.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Senki sem gondolta volna, hogy idén is megrendezik a Művészetek Völgyét, mivel a külső körülmények egyre jobban megnehezítik e kulturális esemény létezését. Azonban úgy tűnik, hogy a Völgy bezárhatatlan, így július 27. és augusztus 5. között megint változatos programokkal telnek meg Kapolcs és Taliándörögd utcái és nevezetes terei.
A július 2-án tartott sajtótájékoztatón Galkó Balázs, a fesztivál művészeti vezetője arról szólt, hogy egy olyan rendezvényre, mint a Művészetek Völgye az embereknek szükségük van és mindig is szükségük lesz. És éppen a mai korunk az, amikor az emberek számára nélkülözhetetlenek ezek a rendezvények: a rendezvények, melyek összekötnek és nem szétválasztanak. A Művészetek Völgye egy olyan esemény, ami erős ellenpontot képez azzal a világgal, ami megfertőzi gondolatainkat és ami a félelem magját ülteti el bennünk. Galkó Balázs szerint ez a fesztivál mindig is pozitív eszméket, új ötleteket ébresztett az emberekben, termékennyé és értékteremtővé tette őket. És éppen ezért tud még ma is létezni.

Sajtófotó

Márta István a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója arról számolt be, hogy már tavaly is eléggé meg kellett küzdeni azért, hogy ez az esemény létrejöhessen. Ennek ellenére az elmúlt évben is nagy sikereket könyvelhettek el, hiszen közel 120.000 "völgyjáró" vett részt a fesztiválon, ahol az esős idő ellenére 1800 program közül válogathattak 10 napon keresztül. Márta István azt is kiemelte, hogy a Művészetek Völgye fesztivál komoly anyagi segítséget is jelent a résztvevő falvaknak, hiszen tavaly 4.9 millió forint önkormányzati és közel 31 millió forint lakossági bevétele volt a rendezvénynek.

A múlt évi sikereinek köszönhetően döntöttek úgy, hogy idén is küzdeni fognak a Völgyért. E harc pedig igazán megérte a fáradságot, hiszen a Tapolcai kistérség falvai idén nyáron újra életre kelnek. Márta István azt mondta, hogy a szűkös anyagi keretek és a recesszió következtében az a döntés született, hogy ebben az évben csak két településen zajlanak a völgy programjai: ennek értelmében a XXII. Művészetek Völgyének Kapolcs és Taliándörögd ad otthon. A sajtótájékoztatón mindkét település polgármestere jelen volt, akik bizakodóan és lelkesülten beszéltek a programokról, valamint köszönetet mondtak a kormánynak, az egyházaknak, a civil szervezeteknek, a magányszemélyeknek és a vállalkozóknak, akik támogatása nélkül nem kerülhetett volna megrendezésre e fesztivál.

A támogatókra valóban nagy szükség volt, mert a keretek rendkívül szűkre szabottak. A rendezvényre szánható összeg idén mindössze 76 millió forint a tavalyi 190 millió forinttal szemben; 10 millióval támogat a Nemzeti Kulturális Alap, 20 millió forinttal az emberi erőforrások minisztere, a fennmaradó összeget azonban a fesztiválnak saját magának kell megteremtenie a jegyeladásból és a szponzorok segítségével.

És hogy milyen programokra számíthatunk a XXII. Művészetek Völgyén? A fesztiváligazgató a sajtótájékoztatón kihangsúlyozta, hogy idén is egyfajta családias hangulat, intim légkör hatja majd át magát a rendezvényt és az egyes programokat is. Egyre nagyobb figyelemmel tekintenek a családokra és a gyermekekre, hiszen az események nagy része nekik szól majd. A rendezvény sokkal személyesebb lesz, hiszen a részt vevő művészek is e 10 napra "völgylakókká" válnak, együtt töltik a néhány napot a völgybe látogatókkal.

A Művészetek Hölgye idén is Palya Bea lesz, aki vendégeivel változatos műsorokkal várja az érdeklődőket. A tavalyi évhez hasonlóan délelőtt a gyermekeknek kedveskedik, délután különböző művészekkel – többek között Snétberger Ferenc gitárművésszel, Gryllus Dorka színésznővel – mutat be közös produkciókat, este pedig koncertek hangzanak fel a Palya-udvarban, Kapolcson.

Sajtófotó

Idén másodjára rendezik meg a Kaláka Versudvart, melynek házigazdája a Kaláka együttes és Lackfi János, költő lesznek. Gryllus Dániel nagy örömmel beszélt erről a kezdeményezésről és elárulta, hogy a Völgy ad helyet a Hangzó Helikon sorozat 25. darabjának, Ferenczi György és Gérecz Attila közös munkájának bemutatására is. Új udvar lesz a kapolcsi Hobo Klub, ahol a 10 nap során különböző koncerteket hallhatunk. Földes László elmondta, hogy itt Rolling Stones, Doors, Jimi Hendrix slágerek fognak felhangzani magyarul, de lesznek majd versfelolvasások, beszélgetések és filmvetítések is.

A kapolcsi Óvodakertben amatőr és kevésbé amatőr zenészek szórakoztatják majd a közönséget. A bluesra és rockra alapozó zenekarok célja, hogy valamiképpen a közönség néhány tagját is meginvitálhassák egy közös zenélésre. A Művészetek Völgye vendége az idén a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara lesz, akik szintén színes és izgalmas programokkal készülnek. A színház mellett a komolyzene sem hiányozhat a Völgyből: a kapolcsi katolikus templomban több kamarazenei darab is felcsendül. Kállay Gábor az Excanto együttes vezetője megemlítette, hogy a programok között lesznek olyanok is, melyek célja a régi, reneszánsz és barokk hangszerek bemutatása.

Az idei Művészetek Völgyében idén is helyet kapnak majd a természetjáró programok, képzőművészeti kiállítások, de Kapolcs idén otthont ad az országos Fazekas és Keramikus Találkozónak, valamint a Magyar Írószövetség is részt vesz az eseményen. Idén először közös piac lesz a Völgyben, ahol a helyi termelők áruit vásárolhatjuk meg.

Hétvégi bérletet 7 ezer forintért, napijegyet 3000 forintért vásárolhatunk. Este kilenc óra után pedig 1300 forintért vehetünk részt a programokon.
nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen
JPEGMAFIA & Danny Brown: SCARING THE HOES

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés