zene
2012. 07. 05.
Nyári szabadegyetem a krasznahorkai vár alatt
Népszerű magyarországi és szlovákiai zenekarok koncertjeivel, valamint gazdag előadássorozattal várják a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői a szlovákiai magyar diákságot Krasznahorkaváralján július 10. és 15. között.
"A tábor a legnagyobb szlovákiai magyar ifjúsági rendezvény, idén 600-700 fiatalt várunk Krasznahorkaváraljára - mutatta be Orosz Örs, a tábor főszervezője a rendezvényt az MTI-nek.
A fesztivált a Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon tanuló szlovákiai magyar egyetemistákat tömörítő szervezet, a Diákhálózat immár tizenegyedik éve rendezi meg; sikerét mutatja, hogy az utóbbi években jelentősen megnőtt a látogatók száma.
Orosz Örs szerint a tábor a különböző országokban tanuló, élő felvidéki fiatalok egyfajta találkozópontja. "Mintegy ötezer szlovákiai magyar egyetemista van, célunk elsősorban az, hogy minél többet szólítsuk meg közülük" - mondta a főszervező.
A felvidéki egyetemisták legnépszerűbb fesztiváljára ellátogat Németh Zsolt külügyi államtitkár. A táborba idén is neves szlovákiai és külföldi vendégeket hívtak meg a szervezők, az előadások a magyar közösség számára fontos témákat ölelnek fel, közöttük van a nyelvhasználat, a nyelvi jogok, a kisebbségpolitika, valamint a közösség jövője.
Németh Zsolt Rendszerváltás a nemzetpolitikában címmel ad elő; a táborba látogat Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja és Bugár Béla, a szlovák-magyar párt, a Most-Híd elnöke, illetve a szlovák kisebbségi kormánybiztos, A. Nagy László.
Az irodalmi sátorban többek közt Ablonczy Balázs és Kubiszyn Viktor mutatja be műveit. A táborba több filmrendező is ellátogat, az érdeklődők megnézhetik Galán Angéla Szlovákmagyarok, illetve Molnár Csaba alkotását, a Ludovít Stúr utolsó napjai címűt is.
Az előadásokon kívül csapatjátékokkal, amatőr színjátszókörrel, kézműves foglalkozásokkal és színvonalas koncertekkel várják a fiatalokat. Esténként fellép a Budapest Bár, az Intim Torna Illegál, a Jóvilágvan, a Kistehén, a Nemjuci és a PASO is.

További írások a rovatból
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma
Más művészeti ágakról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról