bezár
 

zene

2012. 09. 16.
Európai vonósnégyes fesztivál Fehérvárcsurgón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Holland, cseh és francia együttesek részvételével rendezik meg az Európai Vonósnégyes Fesztivált szeptember 21. és 23. között a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban.

prae.hu

Fekete Ágnes, a rendezvényt szervező Károlyi József Alapítvány kulturális munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy az immár harmadik alkalommal megrendezett programsorozaton a holland Rubens Quartet Bach-, Beethoven- és Bartók-műveiből ad ízelítőt. A cseh Bennewitz Quartet Haydn-, Janácek- és Beethoven-műveket tolmácsol, a francia Quatuor Zaide pedig Mozart, Xenakis és Beethoven vonósnégyeseivel lép pódiumra.

A pénteken este fellépő holland együttest az amszterdami Holland Vonósnégyes Akadémia és a berlini Hanns Eisler Főiskola egykori növendékei alapították azzal a céllal, hogy játékukkal a múlt és a jelen vonósnégyes irodalmának kevésbé ismert műveire hívják fel a zenekedvelők figyelmét.

A szombaton koncertet adó 1998-ban alakult cseh Bennewitz Quartet ismert darabok új perspektíváit igyekszik bemutatni. Játékukkal számos elismerést szereztek már, akárcsak a vasárnap este bemutatkozó, 2009-ben alakult francia vonósnégyes. A ProQuartet Egyesület együttműködésével, a budapesti francia és cseh intézet, a budapesti holland nagykövetség, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint Székesfehérvár önkormányzata támogatásával megrendezett fesztivállal a klasszikus zenekultúra hazai terjesztését szeretné segíteni a Károlyi József Alapítvány.

A program szervezői továbbá lehetőséget szeretnének teremteni a fiatal közönség zenei gyakorlatokba való bevonására, s nemzetközi kapcsolatépítési lehetőséget biztosítani számukra.

A három esti koncertet a zenészekkel való találkozók, több magyar zeneiskola diák-vonósnégyeseinek, valamint az Accord Quartet hangversenye egészíti ki. A program keretében kiállításon mutatják be a vonósnégyesben használatos hangszerek készítését, valamint a bécsi Pápai Róbert-gyűjteményt.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Eric Clapton budapesti koncertjéről

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés