zene
2012. 10. 13.
Lehalászási ünnep a Hortobágyon
Megkezdődött a lehalászási szezon a Hortobágyon; ebből az alkalomból másodszor rendez lehalászási ünnepet a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. - közölte Lupsán Róbert vezérigazgató a kétnapos programsorozat szombati megnyitóján.
Tájékoztatása szerint az elepi tóegység egyik tavából eddig 230 mázsa halat, főként pontyot emeltek ki, a halak átlagsúlya 2,6 kilogramm.
A kétnapos lehalászási ünnepen naponta 150-150 mázsa halat fognak ki és osztályoznak az érdeklődők előtt.
A november végéig tartó lehalászás során összesen 10 ezer mázsa pontyot és 3 ezer mázsa busát emelnek ki a partra, ami az összes lehalászott mennyiség 90 százaléka. A többi 10 százalék különféle ragadozó: harcsa, kárász és keszeg - tette hozzá a vezérigazgató.
A lehalászási ünnep fő célja közelebb vinni a halat a fogyasztókhoz és megkedveltetni a különféle halételeket - közölte Lupsán Róbert.
A látogatók a bemutatókon megismerhetik a halászat során használt eszközöket és a Hortobágy vizes élőhelyeit. A két nap alatt kézművesutca, élőhalvásár, bor- és pálinkaház, csónakázás, változatos gyermekjátékok és horgászverseny nyújt kikapcsolódást a családok számára.
Vasárnap országos halételfőző-versenyt rendeznek, a halastó melletti színpadon pedig fellép a Magna Cum Laude, a Hooligans, a Chrome Rt, Bihari Gellért, a Törköly Zenekar, a Hortobágy-Délibáb Népdalkör, a Garagulya Gólyalábasok, a Csiribiri együttes és a Feeling Fantasy táncosai.

További írások a rovatból
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
Más művészeti ágakról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.