bezár
 

színház

2008. 10. 02.
A Színház című folyóirat esszépályázatának eredményei
MTI/PRAE.HU
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Színház című folyóirat esszépályázatának eredményei Novemberben lesz 40 éve, hogy megjelent a Színház című folyóirat első száma; az évforduló alkalmából meghirdetetett tanulmány- és esszépályázat díjait szerdán adták át Budapesten. A zsűri négy pályázatot részesített pénzjutalomban, és további ötöt jutalmazott oklevéllel.

Szkéné színház

A folyóirat főszerkesztőjének közlése szerint a zsűriben Fodor Géza színikritikus, Radics Viktória író és Schilling Árpád rendező, a Krétakör Színház vezetője kapott helyett, míg a folyóirat szerkesztősége egy szavazattal rendelkezett a legjobb pályaművek kiválasztásánál.

A lap 150 ezer forinttal jutalmazta Nyulassy Attila, Ugrai István és Zsedényi Balázs A színház középiskolába megy című esszéjét, Takács Gábor Padlóváza a színpadon című dolgozatát. Oroszlán Anikónak a Pintér Béla Társulatról, továbbá Deres Kornélia költőnek, a Puskin utca szerkesztőjének és Herczog Noéminek - a PRAE.HU szerzőjének - a TÁP Színházról szóló pályamunkája 100 ezer forintos díjban részesült.

A nyertes pályaműveket a folyóirat publikálja, az elsőt következő, novemberi ünnepi számában. A Színház első száma 1968 novemberében jelent meg. Ebből az alkalomból november 4-én a budapesti Bárka Színházban tartják a lap ünnepi, duplaszámának, DVD-mellékletének és új internetes honlapjának, valamint archívumának bemutatóját - fűzte hozzá Koltai Tamás.

Berta Ádám interjúja Deres Kornéliával
nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés