bezár
 

film

2013. 01. 08.
Elhunyt Wilt Pál filmrendező
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt 62 éves korában Wilt Pál filmrendező, a művészt hétfő éjjel, váratlanul érte a halál - tájékoztatta az MTI-t kedden a Magyar Filmszövetség, valamint a rendező több pályatársa.

prae.hu

Wilt Pál 1950. május 8-án született Vilt Tibor és Schaár Erzsébet szobrászművészek fiaként. 1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, első munkáit a Balázs Béla Stúdióban készítette. Később tagja volt a Mozgókép Innovációs Társulás és Alapítványnak, majd 2002-től a PhoenixMIT Egyesületnek.
   
Dokumentumfilmes munkássága a hetvenes években az európai hírű Budapesti Iskolához kötötte. Filmjei közül kiemelkedik az ötrészes Nevelésügyi sorozat, melynek társrendezője Dárday Istvánnal, Mihályffy Lászlóval, Szalai Györgyivel és Vitézy Lászlóval. Szintén társrendezője volt a Hat bagatell című szkeccsfilmnek Bódy Gábor, Dárday István, Fehér György, Jeles András és Tarr Béla mellett. Hiánypótló munkája a Csepel múltját és jelenét feltáró dokumentumfilm-sorozat.
   
Utolsó, már befejezetlen alkotása a csepeli szakközépiskolában történt 2009-es kettős gyilkosság hátterét, a tragikus történet szereplőinek indítékait kutatta.
   
Wilt Pál búcsúztatásáról később intézkednek.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Interjú Deák Dániellel, a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál alapító-igazgatójával
Kristoffer Borgli: Kész dráma
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei

Más művészeti ágakról

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
A 2026-os Hummel & Prae díjátadóról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés