bezár
 

art&design

2013. 05. 03.
Emmi: a Ludwig múzeum igazgatói posztja nem hitbizomány
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A törvényi előírásoknak megfelelően járt el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) akkor, amikor kiírta a Ludwig Múzeum igazgatói állására a nyilvános, a vezetői posztot nem hitbizománynak tekintő pályázatot - közölte a tárca sajtófőosztálya pénteken az MTI-vel. A Szabad Művészek csoport időközben a pályázati anyagok nyilvánosságra hozatalát követelte a Balog Zoltán miniszterhez írt nyílt levelében.

prae.hu

 "Bencsik Barnabásnak, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatójának határozott időre szólt a mandátuma, ami 2013. február 28-án lejárt. Ezt a tényt a sajtóban megjelent írások szerint többen nem hajlandóak tudomásul venni, holott a demokratikus gondolkodás alapja a hatályos törvények tisztelete" - szerepel a múzeumot fenntartó Emmi sajtó-, kommunikációs, közkapcsolati és protokoll főosztályának közleményében.
   
Mint írták, a 2013. március 1-jén kiírt pályázatra két pályamunka érkezett, ezeket a miniszter jogszabályoknak megfelelően létrehozott javaslattevő bizottsága megtárgyalt és értékelt. A bizottság munkájában részt vett a műkritikusok nemzetközi szövetsége, az AICA magyar szekciójának elnökségi tagja is.
   
Hangsúlyozták: a minisztérium munkatársainak és a bizottsági tagoknak a döntés-előkészítés ezen szakaszában a pályázók személyiségi jogainak védelmében titoktartási kötelezettsége van, a pályázókról és a pályamunkákról nem adhatnak információt.

Az ezzel ellentétes állítások a hatályos magyar jogszabályok figyelmen kívül hagyásáról tanúskodnak.
   
"Bencsik Barnabás az előző kormány idején, Hiller István minisztertől egy akkor sokak által vitatott eljárást követően 2008-ban, öt évre kapta megbízatását. Intézményvezetői munkájához a minisztérium mindvégig, így az elmúlt három évben is minden támogatást megadott, szakmai munkájába senki semmilyen módon nem avatkozott bele" - áll az Emmi kommünikéjében.
   
A tájékoztatás kitér arra, hogy a Ludwig Múzeum állami költségvetési intézmény, ezért vezetőjének megbízására a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek hosszú évek óta érvényben lévő rendelkezése vonatkozik, amelynek értelmében a határozott idejű vezetői megbízás lejártát követően új pályázati eljárás lefolytatása szükséges. Erről a tárca 2012. december 21-én kelt levelében tájékoztatta Walter Quienst, a Peter und Irene Ludwig Stiftung ügyvezető igazgatóját is.
A miniszteri döntés határideje 2013. május 12., előtte a tárca személyesen is konzultálni kíván Walter Quiensszel a főigazgatói pályázat ügyében - áll végül a közleményben.
   
Sajtóhírek korábban arról számoltak be, hogy a Ludwig Múzeum igazgatói székéért folyó pályázati eljárásban a szakmai bizottság a jelenlegi igazgatóval, Bencsik Barnabással szemben Fabényi Júliát, a Műcsarnok egykori vezetőjét, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának jelenlegi igazgatóját javasolja a posztra.
   
A képzőművészeket, művészeti egyetemistákat és oktatókat tömörítő Szabad Művészek csoport azt MTI-hez pénteken eljuttatott, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterhez írt nyílt levelében felidézte: a két pályamunkát elbíráló szakmai bizottság tagjainak olyan nyilatkozatot kellett aláírniuk, mely szerint teljes körű titoktartási kötelezettség terheli őket "a pályázati anyagokban szereplő személyes adatok és egyéb információk, illetve a bíráló bizottság ülésén elhangzottak, továbbá a bizottság álláspontja tekintetében".
   
Mivel a titkosítás eszközének szerepeltetését a Szabad Művészek csoport szerint az eljárásban semmi nem indokolja, ezért annak feloldására és a meghallgatás teljes jegyzőkönyvének azonnali nyilvánossá tételére szólította fel Balog Zoltánt.
   
A Szabad Művészek korábban pályázata nyilvánosságra hozatalára kérték Fabényi Júliát, miután Bencsik Barnabás a bizottság ülése után saját maga vonatkozásában ezt már megtette.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bíró Botond festőművész Varzith című kiállítása nyomán
art&design

Horváth Anita: Igyekszik az ember lánya
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából

Más művészeti ágakról

Műhelykonferencia a Pesti Vigadóban
színház

Interjú a Rég volt, mese volt, minden szava igaz volt című darab kapcsán
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 2. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés