bezár
 

film

2013. 05. 13.
Kortárs magyar filmek Kijevben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csütörtöktől öt napon át kortárs magyar filmeket vetítenek az ukrán fővárosban, a Kijev Filmszínház nevű kulturális központban - tájékoztatta az MTI-t közleményben a kijevi magyar nagykövetség.

prae.hu

A Kortárs Magyar Mozi Fesztivált immár negyedik alkalommal rendezik meg az ukrán fővárosban. A külképviselet tájékoztatása szerint hagyományőrző módon a fesztivál az ukrajnai Európa-nap elnevezésű ünnepségsorozatba illeszkedik.

A fesztivál kezdeményezői Magyarország ukrajnai nagykövetsége mellett az ArtMedia Producer Ügynökség, továbbá hivatalos támogatói az OTP Bank és a MOL Ukrajna Kft. 
   
"Idén a fesztivál a romantikus vígjátékok közül mutat be válogatott filmeket. Valamennyi vidám, remek humorú és érzelmekben gazdag alkotás" - írta közleményében a nagykövetség, hozzátéve, hogy a repertoár kialakításában közreműködött a Magyar Filmunió. 
   
Az ötnapos rendezvényen a Made in Hungária, a Kilenc és fél randi, a Csak szex és más semmi, a Poligamy és az S.O.S Love! Az egymillió dolláros szerződés című filmeket tekinthetik meg az érdeklődők eredeti nyelven, ukrán és angol felirattal.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Olivier Assayas: A Kreml mágusa
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei
Betekintés négy Oscar-díjra jelölt rövidfilm világába
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon

Más művészeti ágakról

Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés