Nemhiába várta az aukciósház a hazai és külföldi gyűjtők licitversenyét, 10 millió forintonként emelkedett az ár, míg végül egy telefonon licitáló vevő 170 milliós ajánlatánál koppant a kalapács. 

Igaz, olyan unikális műről van szó, amelynek még múzeumi gyűjteményekben sincs párja. Bortnyik korai munkái nagyrészt elvesztek, szétszóródtak, ismeretlen helyen rejtőznek. Még a Magyar Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár sem rendelkezik a mester 20-as évekbeli festményeivel. Csak ezeknek Bortnyik által saját kezűleg készített másolatait őrzik, a hatvanas évekből.

A nyolc évtizedes rejtőzködés után előkerült monumentális méretű, kivételes kvalitású Lámpagyújtó, az 1921-es év remeke. Akkor született, amikor az emigrációba kényszerült Bortnyik avantgárd festményeivel a világ élvonalába tartozott. 

A svájci, majd osztrák magángyűjteményben lappangó Lámpagyújtót mindeddig csak katalógusokból, korabeli és későbbi leírásokból, Dénes Zsófia cikkéből ismerte a szakma. Kiállítva mindössze egyszer volt 1922-ben Berlinben, a Sturm Galériában, s egy korabeli rézkarc utáni másolata sejtette nagyszerűségét. Ez az eredeti, ragyogó koloritú, kiérlelt, temperával, papírra festett mű alkotói pályája csúcsán mutatja be Bortnyik művészi tehetségét.