bezár
 

film

2013. 06. 22.
Véget ért a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A díjak átadásával véget ért a 11. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF), és az azzal egy időben rendezett 8. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivál szombaton Kecskeméten. A rendezvény nagydíját, és az azzal járó egymillió forintot Csáki László, a My name is Boffer Bings című film rendezője kapta.

prae.hu

Mikulás Ferenc fesztiváligazgató rövid értékelésében hangsúlyozta: örök köszönet jár azoknak, akik ezt a műfajt megteremtették, valamint azoknak a támogatóknak, akik a fesztivál megrendezéséhez hozzájárultak. Kinoshita Sayoko, a Hiroshimai Animációs Filmfesztivál igazgatója, a nemzetközi zsűri elnöke rövid értékelőjében hangsúlyozta: a magyar animáció magas szintet képvisel a világon. A filmeket a nemzetközi zsűri mellett országos diákzsűri, a kecskeméti iskolák tanulóiból összeállított gyermekzsűri, valamint a Kecskeméti TV nézői is értékelhették.

A fesztivál versenyprogramjába a csaknem ötszáz nevezett alkotás közül az előzsűri 30 ország 159 animációs filmjét válogatta be. Az idei szemle mottója "Animáció határok nélkül" volt, amely a magyar és az európai újdonságok vetítése mellett arra is vállalkozott, hogy betekintést nyújtson az ázsiai animációs művészetbe. A professzionális alkotók művei mellett harmadik alkalommal látta vendégül az amatőr alkotók munkáit is a Szabad Animációs Filmkészítők (SZAF) számára meghirdetett programban. A legjobb televíziós animációs játékfilmért járó 2000 eurós díjat a Magyar Televízió Zrt. ajánlotta fel. A díjat A gruffaló gyermeke (The Gruffalo’s Child) című angol film kapta, rendezője Weiland Johannes és Heidschötter Uve. A zsűri kiemelt dicséretben részesítette Jankovics Marcell Az ember tragédiája című filmjét. A legjobb egészestés filmért járó 2000 eurós díjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma ajánlotta fel. A díjat A festmény (The Painting) című film rendezője, Jean-Francois Laguionie kapta. Kecskemét város 2500 eurós díját a Ráncok (Wrinkles) című film érdemelte ki, rendezője Ignacio Ferreras. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő Kecskeméti Animációs Filmfesztivál az egyik legjelentősebb kecskeméti kulturális esemény. Az első fesztivált 1985-ben tartották, amikor még csak néhány külföldi alkotást láthattak az érdeklődők. A KAFF szervezői 1996-ban döntöttek arról, hogy az európai filmek is a versenyben szerepelnek. 2005 óta kétévente rendezik meg a filmes seregszemlét.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Clair Obscur: Expedition 33
Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother

Más művészeti ágakról

Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
David Szalay Flesh című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés