bezár
 

zene

2013. 08. 13.
Ismét lesz koncert a sitkei kápolna tövében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ismét felcsendül a zene a felújított sitkei kápolna tövében, ahol augusztus utolsó hétvégéjén tartanak koncerteket.

prae.hu

A Sitkei Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület augusztus utolsó hétvégéjén ünnepeli megalakulásának 25. évfordulóját. A rendezvénysorozat keretében augusztus 31-én délután amatőr zenekarok lépnek színpadra fel, majd az esti órákban nagykoncerteket láthat és hallhat a közönség - közölte Kovács Ferenc, a Sitkei Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület elnöke keddi sajtótájékoztatóján. 
   
A Vas megyei közgyűlés elnöke a sitkei fesztivált a Nyugat-Dunántúl egyik legsikeresebb programjának nevezte. A mostani rendezvényen fellép mások mellett Balázs Fecó, a Kárpátia, a Lord, Tankcsapda, a koncertek sorát a Hooligans programja zárja késő éjszaka.
   
Az egyesület három alkalommal újította fel a kápolnát, idén viszont egy komolyabb összegről szóló támogatást nyertek el, így a hegyoldalban felépült imahely támfalait is újjá tudják építeni. 
   
Az épület a nyolcvanas évek elején elenyészett állapotban volt, az ajtók, ablakok eltűntek. A falu lakóinak összefogásával sikerült rekonstruálni a romantikus stílusban épült kápolnát és kiépíteni a csatornarendszert is, amely biztosítja a stabil épületszerkezetet, megakadályozza a falak átnedvesedését.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
A Bohemian Betyars új albumáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről
Don Broco: Nightmare Tripping

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés