bezár
 

zene

2013. 08. 27.
Lemondta az Edda a marosvásárhelyi koncertjét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lemondta az Edda Művek a marosvásárhelyi koncertjét, miután a helyi magyarság által kitalált fesztivállal, a Vásárhelyi Forgataggal egy időben a marosvásárhelyi városvezetéshez közel álló civil szervezet ellenrendezvényt szervez, amelyen a magyarországi együttes is fellépett volna - adta hírül kedden az Erdély TV.

prae.hu

A romániai magyar televízió megszólaltatta kedden Molnár Csabát, az Edda Művek menedzserét, aki elmondta: lemondják a vasárnap estére tervezett koncertet, mert sem a zenekar biztonsága, sem a művészeti produkció garanciája nincs meg, így „a kialakult légkörben nem tudnak olyan koncertet adni, ami mindenki számára megfelelő lenne.”   

Marosvásárhelyen hetek óta vita zajlik a Vásárhelyi Forgatag szervezői és Dorin Florea polgármester között amiatt, hogy a városvezetés nem engedélyezte a magyar kulturális rendezvénynek a város főterén való megszervezését. A Vásárhelyi Forgatagra az idén először kerül sor a mintegy 45 százalékban magyar nemzetiségűek által lakott Marosvásárhelyen: a rendezvényt augusztus 28. és szeptember 1. között tartják. A szervezők a koncerteket és egyéb szabadtéri rendezvényeket a város központjában szerették volna megtartani, de a román városvezetés kifogásolta, hogy a program kizárólag magyar jellegű.

Ezért módosíttatni akarták a műsort, amit a forgatag szervezői elutasítottak, így végül a rendezvény szabadtéri részét egy olyan területen bonyolítják le, amely gyakorlatilag még a városban van, de közigazgatásilag a szomszédos Maroszentgyörgyhöz tartozik. A forgatag szervezői a helyi magyarság megosztására tett kísérletként értékelték, hogy városvezetéshez közel álló civil szervezet a forgataggal egy időben a helyi Ligetben egy ellenrendezvényt szervez, amelynek több magyar fellépője van, de a legismertebb az Edda lett volna. A romániai magyar média szerint a közösségi oldalakon az Edda rajongói maguk is kérték az együttest, hogy mondja le a fellépését.
   
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete arra kérte a marosvásárhelyi magyarokat, hogy részvételükkel támogassák a forgatagot.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
A Bohemian Betyars új albumáról

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés